Sokkal fontosabb az UEFA-kupa

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2002.08.22. 21:47
Címkék
Graham Taylor, az Aston Villa menedzsere két ír középpályást is szeretne leigazolni. Matt Hollandért a másodosztályú Ipswich Town, Mark Kinsella miatt a Charlton Athletic ajtaján kopogtatott be az egykori szövetségi kapitány. Mindkét klubnál szerencsével járt, már csak a játékosokkal kell megegyeznie.Kinselláért 750 ezer fontot kér a Charlton, amelynek menedzsere, Alan Curbishley nem állt a csapatkapitány útjába. "Elfogadtuk a Villa ajánlatát, már csak Markon múlik, hogy sikerül-e egyezségre jutnia a Villa vezetőivel a saját fizetéséről”– nyilatkozta Curbishley, aki a brazil születésű, japán állampolgárságú Alexre vetette ki a hálóját.Az első bajnoki fordulót gyomorrontás miatt kihagyó Kinsella hat évet töltött a Valleyben. A 30 esztendős középpályás Finnországban 3–0-s győzelemre vezette az ír válogatottat, amelynek középpályássorában Holland volt a társa. A két futballista kiválóan szerepelt az ír válogatott közepén a világbajnokságon, és Taylor úgy véli, csapata sokra viheti, ha együtt játszatja őket a Villában (nem mellesleg Mick McCarthy ír szövetségi kapitány is boldog lehetne, hogy klubszinten együtt játszik két alapembere). "Mark és Matt két olyan játékos, aki mindent tud a futballról, a középpályás posztról. Ráadásul már van tapasztalatuk arról, mennyire fontos ez a poszt a Premiershipben” – mondta Taylor.Matt Hollandért 4.2 millió fontot is kiadna a szakember, aki igyekszik kihasználni, hogy George Burley, az Ipswich Town menedzsere kisebb kiárusítást tart. Burley pénzhez akar jutni, hogy a Fair Play-jutalomként az UEFA-kupába jutott csapata európai szinten is jól szerepeljen, de a Premiershipbe is sikerüljön visszajutnia (ismeretes, az alsóbb osztályú angol csapatoknak a televíziós szerződések körüli zűrök miatt súlyos anyagi gondokkal kell szembenézniük).Herman Hreidarsson a hét elején visszautasította a West Bromwich Albion ajánlatát, az UEFA-kupa-szereplést fontosabbnak tartja, mint a Premier League-et. Hollandnak is ugyanezek között kell döntenie, bár ha Kinsella igent mond a Villának, az újabb ok az élvonalba szerződésre. Azonban úgy tűnik, Holland Hreidarssonhoz hasonlóan nem enged a csábításnak, Jonathan Barnett, az ír ügynöke csütörtök este kijelentette, pártfogoltja és az Aston Villa bérelképzelései között igen mély szakadék tátong."Matt nagyon örült a Villa érdeklődésének, de sajnos kiderült, mérföldes távolságok vannak a két fél elképzelései között. Talán újra összeülnek a birminghami klubnál, és visszajönnek egy értékelhető ajánlattal. Matt örül, ha Ipswichben marad, a Villának viszont rendesen meg kell fizetnie a szolgálatait” – mondta Barnett.Az Aston Villa egyébként egy évre kölcsönadta a Dinamo Zagrebnek Bosko Balabant, akit Taylor elődje, John Gregory hatmillió fontért szerződtetett egy évvel ezelőtt. A horvát csatár két mérkőzésen szerepelt kezdőként az előző idényben, és Taylor kijelentette, nincs szüksége a szolgálataira.Juninho, a Middlesbrough-ba a nyáron visszatérő brazil középpályás úgy döntött, az Egyesült Államokba utazik, és ott próbálja helyrehozatni sérült térdét. A hónap elején az olasz Modena ellen megsérülő, 29 éves világbajnok eddig a Boro központjában részesült napi ellátásban.A nagycsapatok kapusügyben kerültek a középpontba, a második fordulót pénteken este a Chelsea otthonában még Roy Carroll-lal a soraiban kezdő Manchester Unitednél bejelentették, Fabien Barthez fog védeni a Zalaegerszeg elleni BL-selejtező keddi visszavágóján. Leedsben szabadságra küldték Nigel Martynt, aki elvesztette az első számú pozíciót a fiatal Paul Robinsonnal szemben. Az Arsenalról azt mondta az argentin Carlos Roa ügynöke, hogy a londoniak szerződést ajánlottak a számára, de Arséne Wenger nem kommentálta a hírt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik