Számításaink szerint – a hatodik brazil siker

HEGYI TAMÁSHEGYI TAMÁS
Vágólapra másolva!
2002.08.18. 21:45
Címkék
Akárcsak tavaly, az idén is a Ferrarik domináltak a mogyoródi dombok között, ám amíg egy évvel ezelőtt Schumacher, Barrichello sorrendben arattak kettős diadalt, 2002-ben fordított felállásban haladva suhantak át első-, illetve másodikként a célvonalon. A maranellói istálló mindent egybevetve 57. dupla győzelmét könyvelhette el a Formula–1-ben (a McLaren 39, a Williams 31 ilyen sikernél tart), ebből a Schumi, Rubinho formáció 11 viktóriát számlál már! Ha a német, brazil duó a jövőben is tartja kiváló formáját, hamarosan megjavíthatja a "világcsúcsot”, amelyet a McLaren egykori szuperkettőse, Ayrton Senna és Alain Prost tart 1989 óta 14 elsőséggel. Mögöttük a Häkkinen, Coulthard páros áll 13 győzelemmel, Michael Schumacherék egyelőre a harmadikok.Érdemes egy pillantást vetni a Hungaroring győzelmi örökrangsorára. Vasárnapig nyolc pilóta győzött Magyarországon, Rubens Barrichello tehát a kilencedik versenyző, aki elsőként haladt át a mogyoródi célvonalon. A legtöbbször, egyaránt háromszor, Senna és M. Schumacher nyert nálunk, őket az első két magyarországi futam győztese, Nelson Piquet, valamint Damon Hill, Jacques Villeneuve és Mika Häkkinen követi két-két sikerrel. Barrichellón kívül Nigel Mansell és Thierry Boutsen is egy diadalt aratott a Magyar Nagydíjon (Boutsen mellett Barrichello a másik, aki eddig nem nyert világbajnoki címet). Ami a nemzetek örökranglistáját illeti, az első Brazília 6 elsőséggel, míg a csapatoknál a Williams nyert eddig a legtöbbször (7) a ringünkön. A Ferrari összesen négyszer oktatta a mezőnyt a Budapest melleti aszfaltcsíkon.Barrichello a 157. viadalán vett részt az F1-ben, ebből harmadszor fejezte be a GP-t elsőként. A dél-amerikai korábbi futamgyőzelmeit a 2000-es Német és az idei Európai Nagydíjon érte el. Rubinho az utóbbi öt rajtja során a hat közé verekedte be magát. Érdekes, hogy a brazil – a pontszerzései alkalmával legalábbis – fejlődő eredményeket mutat fel a Hungaroringen. Amikor először (1996) került be a hat közé, épp a 6. helyen végzett, amikor másodszor (1999) volt "pontos”, az 5. lett, harmadszor (2000) a 4. pozícióban intették le pontszerzőként. Negyedszer (2001) a 2., míg ötödször a mostani 1. helyet szerezte meg Barrichello, amikor az első hatban futott célba.Ne feledkezzünk meg M. Schumacher szokásos "mérföldkőhalmozásairól” sem! A kerpeni karrierje során 110. alkalommal állhatott fel a dobogóra, és ötvenedszer érte el verseny közben a leggyorsabb kört. Már tizennyolc futam óta nem tud kikerülni a pontzónából, a pódiumra pedig tizenötödször állhatott fel megszakítás nélkül. Természetesen mindegyik eredmény rekordnak számít a száguldó cirkuszban.Egy-egy mondatban a többiekről. Kimi Räikkönen karrierje során kilencedszer szerzett pontot, s negyedszer lett negyedik; David Coulthard és Ralf Schumacher is egyhuzamban harmadszor jutott értékes vb-egységekhez; Giancarlo Fisichella legutóbb a Kanadai Nagydíjon remekelt, akkor ötödikként intették le a kockás zászlóval; Nick Heidfeld az egyik legkiegyensúlyozottabb tagja a mai világbajnoki mezőnynek, ugyanis kilencedik ízben került be az első tízbe az idényben.
Legfrissebb hírek

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
30 perce

Az örmény sajtó nem az írek elleni győzelemtől, hanem a Kazincbarcika hátvédjének kemény szavaitól hangos

Foci vb 2026
1 órája

Michael Apelgren szerint az állandóság lehet a Szeged egyik erénye a BL-ben

Kézilabda
1 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
1 órája

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
1 órája

Haalandék 29 éve nem látott eredménnyel küldték haza Moldovát

Foci vb 2026
1 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
1 órája

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik