Sir Alex Ferguson nem félti az ördögöket

RADNAI BALÁZSRADNAI BALÁZS
Vágólapra másolva!
2002.08.12. 20:53
Címkék
Ha van olyan pillanat, amikor a magyar bajnokcsapat a minimálisnál nagyobb eséllyel készülhet a Manchester United ellen, akkor ez a mostani biztosan nem az. Tavaly egyetlen trófeát sem tehetett a vitrinbe a világ leggazdagabb klubja, és épp emiatt óriási bizonyítási vágy van az 1999-es triplázás (BL-győzelem, angol bajnoki és FA-kupa-győzelem) után túlságosan megelégedett Manchester Unitednél."Érzem a játékosokon, hogy minden vágyuk a tavalyi gyenge eredmények feledtetése – nyilatkozta a budapesti kirándulás előtti utolsó tréninget követően a Manchester United saját különbejáratú rádióállomásának Sir Alex Ferguson. – Végre megint felfedeztem a labdarúgóimon az éhséget a sikerre, azt, hogy mindent megtennének a győzelemért. Az edzéseken és a gyakorlómeccseken sokkal jobban koncentrálnak a fiúk, mint a korábbiakban. Márpedig ha ezek a játékosok nyerni akarnak, és még koncentrálnak is, akkor szinte lehetetlenség legyőzni őket. Magabiztosan utazunk Magyarországra is, ahol egyértelmű célunk, hogy már az első meccsen bebiztosítsuk a továbbjutásunkat a Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseire. Úgy érzem idén megint nagyot alakíthatunk a nemzetközi porondon. Bevallom, egyáltalán nem tartok attól, hogy a Zalaegerszeg megtréfálhatja együttesemet.”Arról, hogy nem a kincstári optimizmus beszél a skót szakvezetőből, az argentin kirakatcsapat, a Boca Juniors elleni macska–egér játékkal kivívott 2–0-s győzelem tanúskodik. Ez az eredmény nem sok jót ígér a magyar bajnok számára, még akkor sem, ha immár biztos, hogy a rekordösszegért igazolt Rio Ferdinand bokasérülése miatt nem lesz ott a ZTE elleni meccseken. Fergusonnak így is elég játékos áll rendelkezésére a középső védő pótlására. Laurent Blanc helye megkérdőjelezhetetlen a védelem tengelyében, a sérült Ferdinand posztjáért Wes Brown egy fiatal írrel, a huszonegy éves John O'Shea-val küzdhet. És érdekességképpen, hogy miként mennek a dolgok egy MU-kaliberű egyesületnél: abban a pillanatban, hogy az orvosok diagnosztizálták a válogatott védő sérülését, a klub vezetői már tárgyalóasztalhoz is ültek a francia Rennes vezetőivel, hogy felújítsák a tárgyalásokat Julien Escude ügyében: a huszonkét éves középső védőért Ferguson ötmillió fontot, vagyis 1,9 milliárd forintot áldozna a klubkasszából.A Manchester honlapján nem túl nagy terjedelemben, de foglalkoznak a magyar kupaellenféllel is. A következetesen "Zalaegerszegi”-ként emlegetett bajnokcsapatunkat ideális ellenfélnek aposztrofálják az angolok, akik értetlenül állnak riválisuk meccshalasztása előtt. Az egy év alatt nem ritkán hatvan, avagy hetven mérkőzést játszó klub vezetői furcsálják, hogy a ZTE olyan fontosnak ítéli a szerdai találkozót, hogy emiatt halaszt a Borsodi Ligában. Mint ismeretes, az MU szombaton az újonc West Bromwich Albion ellen kezdi meg a menetelést a Premier League-ben, de a Unitednél még ötlet szintjén sem merült fel, hogy a BL-selejtező miatt bajnokit halasszanak. Márpedig ha – adja isten! – elbuknák a kvalifikációs kört, az a legnagyobb tragédia lenne a britek számára.A legfrissebb szenzációt a bajnokok vetélkedésében kétszer diadalmaskodó klub háza táján Roy Keane napokban megjelent önéletrajzi (botrány)könyve jelenti. Az ír középpályás – aki mint emlékezhetünk, a nyáron "kritikai” észrevételei miatt hazája válogatottjának világbajnoki keretéből is kimaradt – irományában több csapattársának is nekitámadt: "A legutóbbi idény sikertelensége leginkább annak tudható be, hogy néhány játékostársamat jobban érdeklik a márkás órák, a sportkocsik és a luxuscikkek, mint a soron következő mérkőzés – írja a heves vérmérsékletű csapatkapitány, aki ugyanakkkor saját magát sem kíméli. – Amikor 1993-ban Manchesterbe kerültem, már nagy ivó voltam, és folyton másnaposan jártam edzésre. Általában hajnali négyig tartottak a tivornyák, és annyit ittam, hogy Alex Ferguson egyszer egy karácsonyi partiról egész egyszerűen kitiltott… Az volt a mélypont, amikor 1999-ben, a bajnoki cím ünneplése után kocsmai verekedésért letartóztattak. Akkor határoztam el, hogy összeszedem magam, és ez a család segítségével sikerült is. Azt azonban egyelőre még nem merem kijelenteni, hogy soha nem lesz több átmulatott éjszaka.”Mindenesetre reméljük, hogy amennyiben a népszerű "Keano” szerda este mégis az italozás mellett dönt, úgy nem örömében, hanem bánatában néz a pohár fenekére…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik