Az A-licences Honvéd-szurkoló

Amikor Détári Lajos 1988. május 28-án Berlinben irtózatosan nagy gólt ragasztott Ralf Zumdick, a Bochum egyesének kapujába, hogy néhány másodperc múlva szinte letépje magáról az Eintracht Frankfurt piros-fekete mezét, itthon még javában mosolyogtak Minarik Ede sztoriján. Igen, az elcsépelt, elkoptatott, de soha meg nem unható történeten, a legendás mosodásén, aki szinte egymaga tartotta életben csapatát. Akkor, 1988 májusában még mindez a kis magyar futballban abszurdnak, mesebeli történetnek tűnt. Az emberek már-már kezdték elfelejteni Mexikót, s abban bíztak, hogy a kilencvenes évek majd sokkal, de sokkal több örömmel ajándékozza meg őket. A rendszerváltás azóta már megtörtént a politikában – a futballban viszont a zűrzavar, a fejetlenség lett az úr, s emellett a pénztelenség.
Détári Lajos az azóta eltelt tizennégy évben sok mindent csinált: kedvencek kedvence volt Athénban az Olympiakosz játékosaként, próbálkozott Olaszországban, sőt még egy szlovák kiscsapatban is, hogy aztán lezárja futballkarrierjét, és edzőként mutassa meg, nem volt véletlen világválogatottsága. Döme határozott, céltudatos ember lévén egyszer csak kijelentette, néhány éven belül ő lesz a magyar válogatott szövetségi kapitánya, ennek megfelelően beült az iskolapadba, és megszerezte az A-licencet is. Aztán csak úgy mellékesen visszatért Kispestre, és a biztos kiesőnek titulált, a riválisok által cinikus mosolylyal lesajnált, a politika által fölöslegessé lett együttest a hetedik helyre vezérelte. Ám nem volt idő ünnepelni, hiszen ekkor jött el életében a Minarik-korszak, és Détárival kapcsolatban már tényleg csak a mosodás keménykalapja, magas szárú, fűzős cipője és ütött-kopott frakkja hiányzott, hogy a figura tökéletes legyen. Döme benntartotta a Kispestet, aztán megállás nélkül életben szerette volna tartani. Egyik feladat a másik után, de ő ment, rohant, tárgyalt, telefonált, alkudozott, edzést vezetett. Cserébe kirúgták, s talán jobban megalázták, mint Minarik Edét a régi idők focijában.

– Nagyjából ki lehet következtetni, milyen érzések dúltak és dúlnak önben: egyrészt bizonyára dühösen szentségel, másrészt tanácstalan, azon gondolkodik, vajon mit és hol rontott el. Szóval, mi a helyzet önnel?
– Ami a dühöt illeti, néhány napig valóban furcsa érzéseim voltak, volt abban harag, de sokkal inkább csalódottság, s elkeseredés – mondta Détári Lajos, aki az elküldése után megfogadta, nem nyilatkozik, ám lapunknak végül a rendelkezésére állt. – Azon viszont egyáltalán nem gondolkodtam, mit és hol rontottam el. Ha valaki ránéz az előző bajnokság végtabellájára, akkor azt látja, hogy a Kispest, a támogatás nélkül maradt, szegény klubunk mindössze egy hellyel követte az előző rendszerben kedvelt és támogatott csapatot, az Újpestet. Ez a hetedik hely nem csak szerintem óriási bravúr, ezért nekem aligha kell magyarázkodnom vagy szégyenkeznem.

Ott volt az egész csapat a tökéletes bizonytalanságban velem együtt, amikor felhívott Koncz László, az egyik tulajdonos, és azt mondta: "Csak dolgozzunk nyugodtan, tartsam össze a csapatot, bíztassam a fiúkat, minden rendben lesz…” Ehhez képest három nap múlva elköszöntek tőlem.

– Nem is lehet vita: a biztos kiesőként elkönyvelt Honvéd az ön irányítása alatt harcos, sőt dacos csapattá vált, és amely gárda, a finoman fogalmazva is gyenge játékoskeretével a hetedik helyet szerezte meg. Viszont önt valamiért mégiscsak kirúgták Kispestről.
– És azt ne is kérdezze, hogy miért küldtek el, mert fogalmam sincs.
– Ezt viszont nem hiszem el.
– Csak sejtéseim lehetnek, merthogy velem senki sem közölt semmit. Képzelheti! Rohangáltam pénz és szponzorok után, hogy a Honvéd mégiscsak el tudjon indulni az első osztályban, ott volt az egész csapat a tökéletes bizonytalanságban velem együtt, amikor felhívott Koncz László, az egyik tulajdonos, és azt mondta: "Csak dolgozzunk nyugodtan, tartsam össze a csapatot, biztassam a fiúkat, minden rendben lesz…” Ehhez képest három nap múlva elköszöntek tőlem.
– Na, de az elküldésekor mit mondott Koncz László?
– A világon semmit, ő azóta sem hívott vissza, nem magyarázkodott, nem érvelt, helyette Kiss Zsolttal, a másik tulajdonossal sikerült szót váltanom, akitől megtudhattam, hogy az új befektető nem velem képzeli el a jövőt.
– Gondolom, hogy meglepődött.
– Még annál is jobban, mint ahogyan ön azt elképzeli. Azonban, ha visszagondolok a történtekre, talán voltak előjelei a váltásnak, de őszintén bevallom, eszembe sem jutott, hogy nekem ilyen eredmény után mennem kell.
– Akkor konkretizáljunk: a háttérben az lehet, hogy az új tulajdonos, Pietro Pini mondjuk attól tartott, hogy Détári Lajost nem lehet irányítani, ő konokul járja majd a maga útját…
– Nem ismerem Pietro Pinit, így nem tudhatom, mi a véleménye rólam. Egyébként emiatt nincs bennem harag, mindenkinek szíve joga eldönteni, kivel akar együtt dolgozni. Más kérdés, korrektebb hozzáállást vártam volna azoktól az emberektől, akikkel együtt voltunk jóban, rosszban, és akiknek a kapcsolataim révén megpróbáltam segíteni.
– Ha már erről a segítségről beszélünk: tudom, hogy rengeteg tárgyaláson vett részt, és bárkihez is bekopogtatott volna, hogy ugyan segítse már a csapatát. Milyen fogadtatásban részesült a különböző megbeszéléseken?
– Rengetegen akartak segíteni a Honvédon, és ez rendkívül jól-esett. Még azt is elárulom magának, hogy a Honvédelmi Minisztériumban is jártam, ahol meghallgattak és biztattak. Úgy bizony, a HM, a Honvéd egykori nagy támogatója, életben tartója újra segítette volna a Kispestet, ha azok a tárgyalások nem szakadtak volna meg.

Állítom, ha a tavaszi csapatomat együtt tartják, és hoznak a bal oldalra egy középpályást, akkor igenis bekerülhetünk az első hat közé. Így viszont, hogy elengedtek egy-két meghatározó futballistát, félek, hogy nehéz év lesz ez. Mondom ezt annak ellenére, hogy rengeteg tehetség került fel az utánpótlásból is.

– Nem akarom megbántani, mert maradéktalanul tisztelem kitartásáért és a fanatizmusáért, de nem érezte úgy, hogy teljesen felesleges szélmalomharcot folytat?
– Nem éreztem! Szeretem a futballt és a Honvédot annyira, hogy ne sajnáljam az energiát. Így voltam a csapattal is tavasszal, addig-addig dolgoztunk együtt, míg össze nem állt egy olyan közösség, amely képes volt egymásért küzdeni és bravúrokat elérni. Legyőztük a Zalaegerszeget, amire nagyon büszke vagyok, a játékosaim csúsztak-másztak, és a küzdeni akarásnak meg is lett az eredménye.
– És ebben a nagy küzdésben csapat nélkül maradt…
– Pardon, a szerződésem jövő év július harmincegyedikéig szól Kispesten, úgyhogy én minden hónapban szépen besétálok a Bozsik-stadion pénztárába, és felveszem a fizetésemet. Ez jár, ebben nem lehet vita.
– Nem akart más feladatot vállalni a Honvédnál?
– Szóba sem került, hogy én ott maradjak, pedig szívesen dolgoztam volna tovább menedzserként. És még mielőtt megkérdezné: Fitos Józsival is beszéltem, sok sikert kívántam neki. Ennyi.
– És ott lesz minden meccsen a Bozsik- stadionban?
– Persze, hogy ott leszek. Sajnos, túl sok reményt nem fűzök az új bajnoksághoz. Állítom, ha a tavaszi csapatomat együtt tartják, és hoznak a bal oldalra egy középpályást, akkor igenis bekerülhetünk az első hat közé. Így viszont, hogy elengedtek egy-két meghatározó futballistát félek, hogy nehéz év lesz ez. Mondom ezt annak ellenére, hogy rengeteg tehetség került fel az utánpótlásból is.

Tudom, mennyi tehetséges gyerek futballozik Magyarországon, csak oda kell figyelni rájuk. Kispesten például sok-sok ügyes gyerek nevelkedett az utóbbi években, annak ellenére is, hogy a srácok salakos pályán, lehetetlen körülmények között tréningeznek…

– Egyetlen pillanatig sem érezte vagy érzi, hogy elég ebből a zűrzavarból, és érdemesebb lenne elkerülnie a magyar futballt, és inkább külföldön szerencsét próbálni?
– Nem vagyok pesszimista alkat, és nekem az sem vette el a kedvem, hogy alig fél éve egyértelműen leírták a Honvédot a magyar focitérképről, azt hangoztatva, hogy sok a fővárosi csapat. A politika ne szóljon bele a sportba, ne tollal és papírral döntsenek klubok sorsáról, hanem adják meg az esélyt, hogy mindenki a pályán bizonyítsa, van-e létjogosultsága vagy sem. Bízom abban, hogy a kormányváltás után azért más, mondjuk úgy, profibb szemlélet uralkodik majd. Ám nemcsak ez doppingol, hanem az is, hogy tudom, mennyi tehetséges gyerek futballozik Magyarországon, csak oda kell figyelni rájuk. Kispesten például sok-sok ügyes gyerek nevelkedett az utóbbi években, annak ellenére is, hogy a srácok salakos pályán, lehetetlen körülmények között tréningeznek. Ám valósuljon meg a korábbi álom, azaz hozzák létre a Tichy Lajosról elnevezett futballakadémiát, és akkor garantáltan lesz jövője a Kispestnek, de csakis Kispesten. Ezt a klubot nem lehet vidékre költöztetni, egy másik stadionba telepíteni, mert akkor kész, vége, megszűnik. A Kispest a Kispesté.
– Annak idején azt mondta, szövetségi kapitány szeretne lenni. Áll még a fogadalma?
– Természetesen. Főleg, amikor azt olvasom az újságokban, hogy Lothar Matthäus neve is szóba került. Nem is értem, miért külföldön keresgél bárki, amikor itthon is vannak fiatal, tehetséges szakemberek.
– Azt mondja még meg, hogy mire számít, a bajnok Zalaegerszeg ellen mire lehet képes Fitos József irányításával a Honvéd?
– Nehéz, nagyon nehéz meccs lesz. A játékosokat sokáig az foglalkoztatta, hogy egyáltalán életben marad-e a klub, aztán az sem egyszerű helyzet, hogy új játékrendszert kell begyakorolniuk, úgyhogy félek ettől a találkozótól. És tudja, az lesz a legrosszabb, hogy a lelátóról A-licenccel a zsebemben sem tehetek semmit… Csak szurkolhatok.