Végleg rendeződött a Simek-ügy

Vágólapra másolva!
2002.07.10. 20:14
Címkék
Rendeződött Simek Péter ügye. Szerda délelőtt a játékos és Gyulay Zsolt, az újpestiek ügyvezető igazgatója Angyalföldön járt, ahol sikerült mindent tisztázniuk a Vasas ügyvezető igazgatójával, Iványi Károllyal. A piros-kék klub vezetői kedden, az első lila-fehérben végigdolgozott foglalkozás után rendelték vissza a középpályást, mivel számlájukra addig nem érkezett meg a Simek kölcsönadásáért járó pénz. A helyzet azonban szerdára rendeződött, így már bizonyos, hogy a következő egy évet Újpesten tölti a labdarúgó.Megkapta az MTK szerződéstervezetét Szántai Levente, a lila-fehérek kapusa is, aki minden bizonnyal elhagyja a Megyeri utat; a búcsúra már csütörtökön sor kerülhet. Ezzel egy időben csatlakozhat az újpesti kerethez a Hungária körútiak kapusa, Vlaszák Géza. A feleknek nem sikerült megegyezniük Erős Károly ügyében, így a középpályás helyzete továbbra is bizonytalan.Felröppent a hír, hogy a lila-fehérek középpályása, Korolovszky Gábor elhagyja a Megyeri utat. Információink szerint a játékost Görögországba hívják. A labdarúgó nem kívánta kommentálni a hírt."Magasra tettem magam előtt a mércét –mondta a futballista. –Meg akartam tartani a spanyolországi éveim alatt felvett lendületet. Biztos van nálam jobb labdarúgó az országban, de én igyekszem mindig mindent elkövetni a győzelemért. Talán ezért tűnik néha úgy, hogy túlfűtöttebb vagyok a társaimnál. Nagyon jó közösségben dolgozhatok Újpesten, jól érzem itt magam.”Korolovszky azon labdarúgók egyike, akiknek nehéz megtalálni a helyét a csapatban. A válogatottban is több szerepkörben jutott már szóhoz."Nekem a négyvédős rendszer az ideális, de mindig ott kell bizonyítania egy játékosnak, ahová az edző állítja –vélekedett labdarúgó. –Voltam már védekező középpályás, de középső védő is. Visszaemlékezve az őszi szezonra, azt kell mondanom, az számomra pocsékra sikeredett. Fejeltem egy öngólt az Üllői úton, többször kiállítottak. Rúgtam ugyan egy gólt a Ferencváros ellen a kupában – azt a találkozót egy ideig nem felejtem el –, de ennek ellenére nem a legszebb emlék az a félév. Tavaszal kiegyensúlyozottabban szerepeltem, volt néhány jobb meccsem is. Ma már talán nem kell attól félni, hogy elmegy rajtam a mérkőzés… A válogatottban a horvátok ellen nyújtottam értékelhetőt, erre már lehet építeni, de még ennél is sokkal többet kell tennem. Úgy érzem, bizonyítottam, hogy lehet rám számítani.”Az Újpest labdarúgója csak 23 éves, de már háromszoros válogatott, Magyar Kupa-győztes, szerepelt az MTK-ban, az Újpestben és a Real Madrid B-csapatában is. A mércét tehát már fiatalon magasra állította saját maga előtt, de mint mondja: "Ezt én alakítottam így, de sokat kell még tennem ahhoz, hogy magyar bajnok legyek, többször szerepeljek a válogatottban, és különban is addig jó, amíg sokat várnak az embertől.”
Legfrissebb hírek

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
20 perce

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
37 perce

Hornyák Zsolt: Az egyenlítés után bíztam a győzelemben

Labdarúgó NB I
44 perce

Melissa Jefferson-Wooden már hétből hét sikernél jár 100 méteren 2025-ben

Atlétika
52 perce

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
58 perce

Felkészülés: döntős a DVSC, az FTC és a Győr is

Kézilabda
1 órája

Kosárlabda: a 9. helyért játszhat az U16-os leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik