A Korényi Balázs vezette U18-as fiú vízilabda-válogatott péntek este a szerbekkel találkozott az elődöntőbe jutásért a romániai korosztályos Eb-n. Rendkívül szoros csatát hozott a negyeddöntő, ugyanis a meccs első felében a felek abszolúte fej fej mellett haladtak, így a félidőben 7–7 állt az eredményjelzőn. Majd ez a meccskép a folytatásban sem változott túlságosan, a szerbek egygólos előnyéről indult a negyedik negyed (9–10). A záró szakaszban aztán az ellenfél már többször is ellépett két góllal, de a mieinknek 12–12-nél aztán összejött az egyenlítés.
A végjátékot a szerbek bírták jobban, így a magyar csapat végül 14–13-ra vereséget szenvedett a legjobb négy közé kerülésért.
A mezőny legeredményesebbjeként Benedek Mór 7 gólig jutott.
Folytatás szombaton az 5-8. helyért.
(Kiemelt képen: Cseh Maxim Fotó: Kovács Anikó/MVLSZ)