Lázár testvérek kontra Nyúl Zoltán csata várható

BARANYAI ANTALBARANYAI ANTAL
Vágólapra másolva!
2002.07.10. 20:57
Címkék
Pénteken a díjhajtással kezdődik Szilvásváradon az országos bajnokság, mely szombaton a maratonhajtással folytatódik, majd vasárnap az akadályhajtással zárul. A verseny a világbajnokságra készülő egyes-, és négyesfogat-hajtók utolsó válogatója is. Az egyesfogat-hajtóknál a Csongrád megyeiek különversenye várható, és nagy valószínűséggel a magyar bajnoki cím a szegedi Hódi Károly és a hódmezővásárhelyi Benkő Sándor között dől el, míg a négyesfogat-hajtóknál a hazai pályán hajtó Bozsik József lehet a bajnoki címvédő ifjabb Dobrovitz József legnagyobb vetélytársa.A négyesfogat-hajtóknál négy korábbi bajnok lesz ott a pénteken kezdődő viadalon: Bozsik József, ifj. Dobrovitz József, Juhász László és Józsa Vendel. Kérdés, kerül-e új név a bajnoki serlegre. A kettesfogat-hajtók az augusztusban Ausztriában sorra kerülő Duna-Alpesi-kupára készülnek, így számukra sem lényegtelen az eredmény Szilvásváradon. A legnépesebb kategóriában ott lesznek a legutóbbi két világbajnokság magyar hősei, élükön a nyolcszoros világbajnok Lázár testvérekkel, akiknek csapatvilágbajnok társuk, a kecskeméti színekben hajtó Nyúl Zoltán ígérkezik a legnagyobb ellenfélnek. A négyesfogat-hajtó kategóriában egyben Világkupa-forduló is a szilvásváradi ob, így érthető, hogy felértékelődött a rendezvény iránti érdeklődés a szakemberek körében.
Legfrissebb hírek

A gondoskodó – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
1 órája

Szombati sportműsor: ZTE–Újpest, Nyíregyháza–DVTK; MK-forduló

Minden más foci
2 órája

Zseljko Gavrics: Nem a két gólom, a remek csapatmunka döntött; A Loki Felcsúton lepte meg a Puskást

E-újság
2 órája

Egy helyzetét kihasználta a Betis, és ez elég volt az Alavés legyőzéséhez

Spanyol labdarúgás
2 órája

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
2 órája

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
2 órája

Hornyák Zsolt: Az egyenlítés után bíztam a győzelemben

Labdarúgó NB I
2 órája

Melissa Jefferson-Wooden már hétből hét sikernél jár 100 méteren 2025-ben

Atlétika
3 órája
Ezek is érdekelhetik