A Benficának kell a csatár

Vágólapra másolva!
2002.07.10. 20:18
Címkék
A szerdai portugál sportlapok kivétel nélkül arról cikkeznek, hogy Fehér Miklós, akinek július végéig szerződése van a Portóval, a következő idényben már a Benfica mezét húzza magára. Tény, hogy a magyar válogatott csatár kedden találkozott a lisszaboni egyesület vezetőivel – a tárgyaláson jelen volt Manuel Vilarinho klubelnök is –, ám egyelőre csak szóbeli megállapodás született. A Porto ugyanis egy úgynevezett nevelési összegre tart igényt, amely abban az esetben jár is neki, ha a támadó Portugáliában marad. Miután 4 millió euróról van szó, a Benfica óvatossá vált – de létezik több kiskapu is. Az egyesület csak akkor tarthat igényt erre a pénzre, ha a játékosnak jelezte, hogy meg kívánja hosszabbítani annak lejáró szerződését – Fehér pedig váltig állítja, hogy nem kapott semmilyen értesítést, míg a Porto vezetői éppen az ellenkezőjéért hajlandók tűzbe tenni a kezüket. Másodszor: Fehér benyújtott egy keresetet a a bírósághoz azzal a céllal, hogy az mondja ki: a Porto nem jogosult erre az összegre, mert korántsem teljesítette a nevelés feltételeit, ugyanis a klub színeiben lejátszott néhány meccse mellett leginkább a Salgueiros és a Braga szurkolóinak szerzett kellemes emlékeket, hiszen oda adták őt kölcsönbe. Határozat csak később születik.A Benfica sajtóosztályán lapunk érdeklődésére azt mondták, hogy a lapzártánk után kezdődő, késő esti ünnepélyes csapatbemutatáson Fehér Miklós is kifuthat a mitikus Luz-stadion gyepére, immár a piros-fehér szerelésben...
Legfrissebb hírek

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
7 perce

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
24 perce

Hornyák Zsolt: Az egyenlítés után bíztam a győzelemben

Labdarúgó NB I
31 perce

Melissa Jefferson-Wooden már hétből hét sikernél jár 100 méteren 2025-ben

Atlétika
38 perce

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
44 perce

Felkészülés: döntős a DVSC, az FTC és a Győr is

Kézilabda
1 órája

Kosárlabda: a 9. helyért játszhat az U16-os leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik