Szerencsét hozhat az edző Demecseren

Vágólapra másolva!
2002.07.09. 21:02
Címkék
Hosszas vajúdás után végül úgy döntöttek Demecseren, hogy az NB II Szabolcs-Gabona-csoportjának győztese vállalja a magasabb osztályú szereplést. A harmadosztály egyik bajnokát amúgy jelentős veszteségek is érték, hiszen több kulcsember is távozott. Homann Richárd és Cipf Zoltán az NB II-es Nyíregyházi Kertvárosban folytatja pályafutását, Szabó Róbert egy alacsonyabb osztályú német csapat ajánlatán gondolkodik, de távozott Kozma Attila és Tuza László is. Az érkezési oldalon szerepel az immár "osztálytárs” Nyírség-Spartacustól kölcsönkapott három játékos: Gégény Róbert, Szécsi Attila és Kocsis Miklós. Egerből Szarvas Zsolt és Földvári Tibor, Tiszaújvárosból Varga Sándor érkezett. Szlovákiából igazolták a kapus Gyimesi Györgyöt, és visszatért Bőcsről Lehoczki Zsolt, illetve Kisvárdáról Gombkötő Sándor is, sőt a DVSC kölcsönjátékosa, Sárkány Attila is Demecseren folytatja. Szó van még a kecskeméti Nagy Sándor megszerzéséről is, illetve több próbajátékost tesztel a vezetőedző, Rozsnyai Béla. A romániai szakember a bajnokság hajrájában vette át a csapat szakmai munkájának irányítását, azonban cseppet sem volt ismeretlen számára a feladat, hiszen 1998-ban is az ő irányításával vágott neki újoncként a másodosztályú bajnokságnak a Demecser.
Legfrissebb hírek

Diadalmenet, korhatárra tekintettel nélkül – sztárportré Mirra Andrejeváról

Képes Sport
41 perce

De Zerbi is kiállt a nyilvánosság elé, és elmondta a véleményét Rabiot balhéjáról

Francia labdarúgás
52 perce

Fallabda Eb: Farkas Balázs az ötödik helyért játszhat

Egyéb egyéni
59 perce

Női kosárlabda: a döntőket célozza meg az új idényben a Pécs

Kosárlabda
1 órája

Elképesztő sebesség: így száguldott Pedro Acosta a Balaton Parkban – videó

Egyéb autó-motor
1 órája

Csikós Zsóka K–1 1000 méteren, Csizmadia Kolos K–1 200 méteren világbajnok!

Kajak-kenu
1 órája

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
2 órája

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik