Ecclestone: Minden idők legrosszabb szervezésű Brit Nagydíja

Vágólapra másolva!
2002.07.08. 14:08
Címkék
Bernie Ecclestone szerint minden idők legrosszabb szervezésű Brit Nagydíját rendezték vasárnap Silverstone-ban. - Világeseménynek álcáztak egy mezőgazdasági vásárt. A pályához vezető utakra nem tettek ki eligazító táblákat, teljes volt a káosz. Ha rajtam múlik, itt nem lesz több futam - mondta dühösen a Formula-1 első számú vezetője. A 71 éves multimilliomos helikoptere nem tudott leszállni a főtribün mellett, így autóval közelítette meg a helyszínt, és hosszú időre a közlekedési dugóban rekedt. Tavaly nem volt különösebb fennakadás, 2000-ben viszont, amikor áprilisra hozták előre a verseny időpontját, a heves esőzések miatt szintén kaotikus állapot alakult ki a silverstone-i pálya környékén. A parkolók annyira eláztak, hogy két nappal a futam előtt leállították a jegyeladást, és emiatt a szervezők több mint 4 millió fontos bevételtől estek el. A hasonló esetek elkerülése érdekében döntöttek a júliusi rendezés mellett. Egy évvel ezelőtt csak olyan áron lehetett Silverstone házigazda, hogy számos fejlesztést kellett realizálniuk a rendezőknek, s csak júniusban kapták vissza azt az 5 millió dolláros óvadékot, amit ennek garanciájaként korábban le kellett tenniük. Vagyis: már máskor is "rezgett a léc"...
Legfrissebb hírek

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
12 perce

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
41 perce

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
41 perce

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
41 perce

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
45 perce

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
1 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
1 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik