Csatárokat még keresnek

Vágólapra másolva!
2002.07.08. 21:31
Címkék
Már három hete készül a Debreceni VSC az új vezetőedző, a legutóbb Szombathelyen dolgozó Szentes Lázár irányításával. Általában napi két, de esetenként három foglalkozáson vesznek részt a játékosok. A tréner már Debrecenbe érkezésekor kijelentette, első lépésben feltétlenül szeretné jó erőnléti állapotba hozni labdarúgóit. Főként a csatárokat, akik számos helyzetet puskáztak el az elmúlt bajnokságban, aminek egyik oka a nem megfelelő fizikai állapot lehetett. A fáradtság miatt hoztak ugyanis – gyanítja Szentes – a meccsek hajrájában gyakorta rossz döntéseket a játékosok.A támadósorban amúgy még mindig szívesen látna új arcokat a szakvezető, ám azok a külföldi labdarúgók, akik az elmúlt napokban szerencsét próbáltak a Lokinál, nem kápráztatták el a trénert. Egyébként ez idáig Sopronból Vincze Gábor, a Haladástól Flavio Pim és Selymes Tibor igazolt a Lokihoz, és a keretet erősíti az Izraelből hazatért Sándor Tamás, illetve a Hollandiából visszaköltözött Dombi Tibor is, bár utóbbinak az ügye még mindig nem zárult le véglegesen. A távozók névsora: Ljubisa Alekszics, Vadicska Zsolt, Tiber Krisztián, Turján György.Kedden a monori torna döntőjében az olimpiai válogatottal találkozik a Debreceni VSC, és a piros-fehérek természetesen győzelemmel szeretnének hangolni az új bajnokságra. Ezen a héten még egy előkészületi mérkőzést játszik a Debrecen gárdája, mégpedig szombaton 17 órától Füzesgyarmaton az élvonalbeli újonc Békéscsaba ellen.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
5 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
5 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
5 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
6 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
6 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
6 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
6 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
6 órája
Ezek is érdekelhetik