Van még három kiadó hely

Vágólapra másolva!
2002.07.07. 21:49
Címkék
Két meccs, húsz rúgott és két kapott gól – számok a Ferencváros szombatjáról."Három és fél hetes kemény munka után, annak minden fáradalmával a lábukban léptek pályára a játékosok – kezdett rövid értékelésbe Garami József szakmai igazgató. – A fiatalabb labdarúgók könnyebben túlteszik magukat a felkészülés ezen szakaszának nehézségein, magyarán ők frissebbek idősebb társaiknál. Ennek fényes bizonyítékát adta a két edzőmeccs is. Mind a két találkozó bővelkedett szép megoldásokban, ám gyermeteg hibák is akadtak.”A Kecskemét ellen szerzett hét gól mindenképpen dicséretes teljesítmény, ám a két kapott találat már elgondolkodtató annak tükrében, hogy Szűcs Lajosnak több alkalommal is bravúrt kellett bemutatnia. Nem véletlen, hogy Garami megjegyezte: "További két labdarúgó érkezése várható, egy középpályásé és egy hátvédé, akik a védekezésünket tehetik masszívabbá. Remélem, a vezetők meg tudnak egyezni a kiszemeltekkel…”A két érkező persze igazából hármat jelent, hiszen a szakember a kecskemétiek hálóját háromszor megrezegtető Bogdan Andonét ezúttal kihagyta a számításból. Ennek oka roppant egyszerű: a 27 éves román labdarúgó és a ferencvárosi vezérkar gyakorlatilag megegyezett egymással, az aláírásra hétfőn kerülhet sor. "Biztos vagyok benne, hogy hétfőn aláírom a három évre szóló megállapodást a Ferencvárossal – mondta Andone. – Már az első tréningek után tudtam, hogy jó csapathoz kerültem. Voltak más kérőim is, de úgy gondolom, a legjobbhoz kerültem…” A háromszoros román válogatott játékost információink szerint többek között a bukaresti Steaua és Dinamo, valamint a portugál első osztályú Beira Mar is megkörnyékezte.
Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda vb-selejtező: A finnek ellen itthon kezd Magyarország

Kosárlabda
53 perce

Magyar rangadó a US Open főtáblájáért

Tenisz
1 órája

US Open: Bondár ismét Szvitolinát kapta, Marozsán selejtezős, Fucsovics kiemelt ellenféllel kezd

Tenisz
1 órája

Kettesfogathajtó-vb : Dani Marcell második a díjhajtás első napja után

Egyéb egyéni
1 órája

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
1 órája

Öttusa: minden magyar döntőbe jutott az U19-es vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kl-selejtező playoffkör: ETO FC–Rapid Wien

Európa-konferencialiga
1 órája

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik