Csak a góllövés a feladata

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.07.07. 21:13
Címkék
Sowunmi Thomast meglepetések is érték
Sowunmi Thomast meglepetések is érték
Sowunmi Thomast meglepetések is érték
Sowunmi Thomast meglepetések is érték
Sowunmi Thomast meglepetések is érték
Sowunmi Thomast meglepetések is érték
"Nagyon kedvező benyomások értek Franciaországban, egyelőre azonban csak remélni tudom, hogy a látogatásom a napokban szerződés-aláírással zárul. Résztvettem két edzésen, együtt ebédeltem az együttes vezetőedzőjével, Rolland Courbissal, aki elmondta, elégedett azzal, amit a tréningeken látott tőlem…”
Többek között ezeket mondotta Sowunmi Thomas, a Dunaferr labdarúgója május 4-én, csapata Videoton elleni mérkőzése előtt. Az újvárosiak futballistája sárga lapjai miatt kihagyta a megyei rangadót, így annak a hétnek az első felét Franciaországban, az Ajaccio együttesénél tölthette. Annál a korzikai alakulatnál, amely hosszú idő elteltével került vissza a francia élvonalba, és amelynek vezetői úgy gondolták, Sowunmi igazolásával erősödik a keretük. Hazatérése után a dunaújvárosi támadó még játszott csapata hátralévő találkozóin – nem eredeti posztján, a csatársorban, hanem a középpályán nyújtott átlag felettit… –, és azt várta, hogy mikor kell a szerződés aláírására Franciaországba utaznia.
Nos, erre az aktusra ugyan még mindig nem került sor, ám Sowunmi immár három hete az Ajaccióval készül a bajnoki rajtra, és töretlenül bízik abban, hogy napokon belül elláthatja kézjegyével a megállapodást.
– Egy pillanatig sem gondolom, hogy az Ajaccio vezetői ne kívánnák szerződtetni, de mit gondol, mikor mondhatja el végre magáról, hogy a francia gárda igazolt profija?
– Tény és való, egyelőre nem írtuk alá a megállapodást, de azt hiszem, a sorsom már eldőlt – mondta a vasárnapi ebédet követően szállodai szobájából Sowunmi Thomas. – Nem hiszem, hogy véletlenül készülnék immár három hete, vagyis az első edzés óta a franciákkal, és biztos vagyok abban, hogy néhány napon belül hivatalosan is az Ajaccióhoz tartozom majd.
– Mondana valamit a maga mögött hagyott három hétről? Egyáltalán, hogy néz ki a felkészülés egy, a francia élvonalbeli bajnokságra készülő csapatnál?
– Az érkezésemet követően egy hétig Ajaccióban edzettünk, majd két hétre edzőtáborba vonultunk Saint-Étienne mellé. Ôszintén mondom, nem azt kaptam, amit vártam, hiszen előzetesen arra gondoltam, rengeteget futunk majd ezekben a napokban. Ezzel szemben inkább gyorsasági gyakorlatokat végeztünk, a dinamikus láberőt fejlesztettük és csapatszerkezeti elemeket gyakoroltunk.
– Hány labdarúgó vett részt az edzőtáborozáson?
– Az Ajacciónak harmincegy futballistája van, de a különféle sérülések miatt csak huszonhatan edzettünk. Kilencen voltunk, akiknek még nincs aláírt megállapodásuk; én egy fiatal francia labdarúgóval voltam egy szobában, vele meg tudtam értetni magam angolul.
– Az együttes vezetőedzőjét, Rolland Courbist – aki korábban az Olympique Marseille trénere is volt – múlt hétfőn őrizetbe vették a marseille-i rendőrkapitányság emberei. Ez a szokványosnak nem nevezhető történet alighanem nyomot hagyott az Ajaccio felkészülésén…
–Természetesen az eset beszédtéma volt az edzőtáborban, én azonban igyekeztem csak az edzésekre koncentrálni. Állítólag évekkel ezelőtt, amikor Courbis a Marseille trénere volt, történtek bizonyos törvénytelenségek a játékosigazolások kapcsán, és ezért indult a vizsgálat. Pontosan nem tudom a részleteket, de azt hallani, már született is valamiféle ítélet, amit az edzőnk megfellebezett.
– A felkészülési mérkőzéseken a szakmai stáb mennyire volt elégedett az ön teljesítményével?
– Két meccsünk volt, az egyiken harminc, míg a másikon hatvan percet játszottam. Az edzők a csapat egészéről mondtak véleményt, egyéni értékelések nem voltak. Persze egymás között beszélgettünk, és szerencsére a visszajelzések nem rosszak. Nagy könnyebbséget jelent, hogy csak az edzésekre kell koncentrálnom, a menedzserem, Balla György minden terhet levesz a vállamról.
– Milyen poszton veszik számításba? Ezt azért kérdezem, mert a tavaszi idény második felében Dunaújvárosban középpályásként is voltak emlékezetes meccsei…
–Az egy érdekes kirándulás volt, de alapjában véve csatár vagyok. Itt is támadóként szerepelek, sőt, ha az edzéseken egymás közötti játék során mélységben visszahúzódom, akkor a védők előre küldenek, mondván, megoldják a feladatukat, nekem csak a befejezésekre kell koncentrálnom.
– Végezetül, tud-e arról, hogy az egyik honi napilapban megjelent: Sowunmi Thomas nem kap szerződést az Ajacciónál, hazajön, és a Ferencvároshoz kötelezi el magát?
–Ennek csak annyi alapja van, hogy korábban valóban tárgyaltam a Fradival, de mint már mondottam, meg sem fordul a fejemben, hogy nem az Ajaccióban futballozom az új bajnoki évben.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik