Bejczy Lajos, a MAC elnöke 99 éves

Vágólapra másolva!
2002.07.07. 22:01
Címkék
Kedves baráti társaság köszöntötte vasárnap este Bejczy Lajost, a MAC-Népstadion tiszteletbeli elnökét abból az alkalomból, hogy ezen a napon töltötte be 99. életévét. A korát meghazudtolóan friss egykori atléta tavaly még levezette klubja közgyűlését, és idén is vállalkozott egy bevezető beszédre.A MAC középtávfutójaként a húszas évek országos bajnokságain egyéniben és váltóban összesen nyolc aranyat nyert, s miután 32 évesen befejezte atlétapályafutását, a 4x15 kilométeres sífutó váltóban továbbra is segítette a klubját.Bejczy Lajos a pályán kívül is rendkívül aktív életet élt. A Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett, s miután 62 évesen nyugdíjazták, a tengerentúlra költözött, és Los Angelesben új közgazdász egzisztenciát épített fel. 1989-ben tért haza, és természetesen részt vett a MAC újjáalakulásában.A klubban elsőként a tenisz éledt újjá, majd 1992-ben létrehozták a futball szakosztályt. Egy évvel később a klub fuzionált a Népstadion sportkörével, ami módot adott az amatőr egyesület fennmaradására. Bejczy Lajos, a MAC-Népstadion tiszteletbeli elnökeként rendkívül büszke arra, hogy a női maratoni váltónak köszönhetően a klubnak ismét van országos bajnoka.
Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
9 perce

A Midtjylland és a Malmö is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
53 perce

„Korábban is lenyűgöztek a magyarok olimpiai tervei és kreatív ötletei” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
1 órája

Egy lépéssel közelebb a főtábla! Az ETO hazai pályán győzte le a Rapidot

Európa-konferencialiga
1 órája

Rubik-kocka, fűszeres gulyás: megérkezett a mezőny a balatonfőkajári MotoGP-hétvégére

Egyéb autó-motor
1 órája

Fallabda Eb: Farkas Balázs nagy csatában maradt le az elődöntőről

Egyéb egyéni
1 órája

Kerékpársport: Feldhoffer még önmagát is meglepte a szintlépéssel

Utánpótlássport
1 órája

Férfi kosárlabda vb-selejtező: A finnek ellen itthon kezd Magyarország

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik