A kispestiek keleten is kopogtattak

B. T.B. T.
Vágólapra másolva!
2002.07.01. 20:28
Címkék
Kelet-magyarországi érdeklődőkről beszéltek korábban Kispesten a futballcsapat megmentése kapcsán, gondosan ügyelve arra, hogy a tárgyalófelek egyezségének megfelelően ne szivárogjon ki a város neve. Az ország futballtérképének ismeretében Nyíregyháza is az esélyesek között volt, és utóbb kiderült, hogy nem alaptanul. Hétfőn ugyanis a Nyírség-Spartacus Labdarúgó Kft. tulajdonosa, vagyis a nyíregyházi önkormányzat részéről bejelentették, hogy foglalkoztak a kispesti ajánlattal."Mintegy tíznapos tárgyalássorozat után úgy döntöttünk, hogy nem változtatunk a labdarúgó-kft. működésén – mondta Tukacs István alpolgármester. – A kispestiek jelentkeztek az ajánlatukkal, rajtuk kívül két másik befektetővel is tárgyalásban álltunk, ám végül arra jutottunk, hogy maradjon csak minden a régiben.”Mindez azt jelenti, hogy a nyíregyháziak nem megvenni szeretnék az első osztályú jogot, hanem kiharcolni – és erre már a következő bajnokság végén sor kerülhet. Kis Károly vezetőedző már a nyári felkészülés ideje alatt szeretné látni, hogy jó úton járnak-e a labdarúgói, ennek érdekében több első osztályú csapat ellen is játszik előkészületi mérkőzést a Nyírség. A Videoton és a Békéscsaba elleni fellépéseket megelőzi majd a pénteki, szlovákiai kirándulás.
Legfrissebb hírek

Golovin Vlagyimir: A világbajnokságra a legjobb formában fogunk megérkezni

Kézilabda
6 perce

Úszás: Kós Hubert a westmonti vk-n országos csúccsal nyerte a 100 hátat

Úszás
12 perce

Heti program: Bajnokok Ligája, Európa-liga, NB I és elitligák

Minden más foci
44 perce

Az utolsó negyedben 33 pontot szerezve, utolsó másodperces mezőnygóllal nyert a Broncos – videók

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: angol, olasz és spanyol bajnoki, NB II-es meccs

Birkózás
7 órája

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
7 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
7 órája

Már filmen is legenda – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik