Talmácsi egy vb-pontja

Talmácsi Gábor jól debütált új csapatában – egy vb-ponttal köszönte meg a bizalmat

Talmácsi Gábor jól debütált új csapatában – egy vb-ponttal köszönte meg a bizalmat
A Holland GP azonban nekünk, magyaroknak elsősorban Talmácsi Gáborról szólt. A Hondára visszaülő 125-ös honfitársunk ugyanis a 15. helyen beérkezve idén először pontszerző tudott lenni. A 15. hely pedig nagyon nagy siker Assenben. Pedrosa is pontosan a hely szelleme miatt alakított óriásit. Assenben – a legendás aszfaltcsíkot a nehézsége miatt egyszerűen csak a gyorsasági motorkerékpározás egyetemének szokták hívni – ugyanis csak nagyon kevesek privilégiuma a rajt-cél győzelem. A fiatal spanyol tökéletesen rajtolt és az egymás utáni kanyarokban olyan sebességgel húzta a gázt, mintha egyenesekben haladna. Pedrosa mellett – pontosan egy év után lett újra spanyol győztes a nyolcadliterben – a csapattársát, Joan Olivét is meg kell említeni: a 18 éves bukósisakos a bronzérmének köszönhetően begyűjtötte pályafutása első érmét. A második helyezett Manuel Poggiali is sokáig emlékezni fog Assenre, hiszen a nem tökéletes Gilerájával – "csak 70 százalékosan működött a motorom” – az éllovas az utolsó kanyarokban kilőtt Olive, Cecchinello és Vincent szorításából.
A 250-es viadalt esősnek engedte el a versenyigazgatóság, ám Melandri kockáztatott és slick-gumikat tett fel. A merészség nyerő volt. Elías a hetedik körben szakadt le az olasztól, míg De Puniet a nyolcadik körben csúszott ki Melandri mögül. A magányosan célba érkező pilóta véget vetett egy hároméves átoknak: a 250-es apriliások közül utoljára Valentino Rossi volt képes a triplázásra. Elías is boldog volt, hiszen az első 250-es érmét vehette át.
Rossi viszont már a 66. érmét szorongathatta. De ennek a trófeának biztosan külön helye lesz a vitrinjében, mivel Alex Barros a kétütemű Hondájával nagyon megijesztette a vezérhondást. A rajttól egy hetes boly jött el, ám Barrosszal és Rossival az ötödik kör után Biaggi, Roberts, Checa, Ukava és Capirossi már nem tudta tartani a lépést. A 15. körben pedig már Barrosnak is fel kellett emelnie a kezét.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





