Fonsi Nieto is Rossi társa lehet

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.06.19. 21:18
Címkék
A Katalán GP után tartott Michelin-teszteken Max Biaggi visszavágott a barcelonai győztesnek, Valentino Rossinak, hiszen a francia cég új fejlesztésű gumijaival motorozva, fél másodperccel gyorsabb volt  Biaggi csak a 4. lett vasárnap  a MotoGP listavezetőjénél.
Biaggi ennek ellenére sem tudott a középpontba kerülni. Az ok: a kulisszák mögött már megkezdődtek a tárgyalások a 2003-as csapatösszeállításokról.A Honda közölte, hogy jövőre már négy RC211V-t indít a MotoGP-ben. Rossi mellett Kato Dajdzsiro is biztosan megkapja az öthengerest 2003-ban, a fennmaradó két motorra pedig két
Jefferies 205-ös átlaga

TOURIST TOUPHY. A világ legrégebbi, még ma is létezô motorkerékpáros versenyét, az 1907-ben életre keltett Tourist Trouphyt (TT) tavaly nem rendezték meg a száj- és körömfájásjárvány miatt. Az idén viszont újra teltház volt a Man-szigeten – 625 motoros nevezett be a TT-re, amelyen három pilóta életét vesztette bukások miatt. Másrészt viszont fantasztikus gyôzelmek születtek. Különösen David Jefferies teljesítménye volt bámulatos. A TT-n 1996-ban debütáló suzukis háromszor nyert, úgyhogy összesen már kilenc TT-aranyérme van: Jefferies ezzel a tizedik olyan motoros lett, aki legalább kilencszer diadalmaskodott a TT-n. Jefferies azonban elsôsorban a sebességi rekordjai miatt került reflektorfénybe: elôbb a Formula–1-es géposztályban 203.828 kilométer/órás átlagot ért el, míg a Senior kategóriában 204.809 kilométer/órás átlagra volt képes.

Lorenzo letette névjegyét

GYorsasági motor. A spanyol Jorge Lorenzo eddig csak azzal okozott szenzációt, hogy a május 5-i Spanyol GP-n elrajtolva, 15 évesen és egy naposan ô lett minden idôk legfiatalabb vb-résztvevôje. A múlt vasárnap azonban 14. lett a 125-ös versenyben, aminek köszönhetôen, 15 évesen és 42 naposan minden idôk legfiatalabb vb-pontszerzôje lett. Lorenzo a fiatalok csatározásában a venezuelai Ivan Palazzesét elôzte meg, aki 1977-ben 15 évesen és 77 naposan szerzett elôször pontot.

spanyol a legesélyesebb. Fonsi Nieto a 250-ből érkezne, míg Ruben Xaus a szuperbike-ból költözne át.
A Yamaha is négy YZR-M1-est szeretne bevetni, ám az egyelőre kérdéses, hogy ki fogja vezetni azokat. Biaggi és a Ducati kapcsolata kezd egyre szorosabbá válni – Mad Max főszponzora szeretné elhagyni a Yamahát –, Carlos Checa pedig az Apriliával tárgyal. Azzal az Apriliával, amely elsősorban Loris Capirossit szeretné megszerezni. Capirexet a Kawasaki is megkereste már, ám a háromszoros világbajnok legjobban egy RC211V nyergében érezné jól magát a jövőben.
A Suzuki 2003-ban is két motorral akar versenybe szállni, de már valószínűleg Kenny Roberts nélkül. Elképzelhető ugyanis, hogy a 2000-es félliteres világbajnok visszaszerződik édesapja, Kenny Roberts Senior csapatához, a Protonhoz. King Kenny ugyanis a Honda RC211V-jéhez hasonló öthengerest fejleszt ki a jövő szezonra, amelyben talán bemutatkozik a MotoGP-ben a Gilera is. Az olasz gyár jelenleg azt fontolgatja, hogy megvásárolja a Sauber háromhengeres erőforrását.
Legfrissebb hírek

Udvardy Panna mindkét szettben brékelőnyben volt, de kikapott a brazíliai torna negyeddöntőjében

Tenisz
2 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
2 órája

Kettesben egy régi hőssel – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Kristoffer Zachariassen: Szeretném bebizonyítani, hogy a csapat hasznára vagyok; Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

E-újság
3 órája

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
3 órája

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; DVSC–ETO és Koprivnica–FTC a női kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Először nyert idegenben a Nantes az idényben

Francia labdarúgás
4 órája

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik