Egy munkamániás tizenéves

– Azt ugye tudja, hogy magasra tette a mércét?
– Tisztában vagyok vele, ha valaki megveri a világbajnokot, egyből a középpontba kerül – mondja Risztov Éva.
– Mint ön a zágrábi versenyen négyszáz méter gyorson Klocskovát. Árulja el, mit mondott a döntő után az ukrán?
– Egyetlen szót sem váltottunk.
– Pedig ha jól emlékszem, tavaly nyáron, a fukuokai világbajnokságon oldottabb volt a viszonyuk, Klocskova még a kedvenc úszósapkáját is odaadta önnek.
– Pontosítok, én kértem el tőle. Nagy úszónak tartottam akkor is, példának, meg természetesen egy legyőzendő ellenfélnek.
– Hát most legyőzte. Hányadszor is?
– Tavaly kétszer, és most. A különbség, hogy az elmúlt évben mindkétszer kétszáz pillangón előztem meg – az nem a felségterülete –, most viszont ott, ahol ő a világbajnok.
– Szóval, milyen arcot vágott?
– Látszott, hogy meglepődött, és azt is éreztem: nagyon komolyan veszi a versenyt. Egyébként volt némi döbbenet az uszodában, Klocskovát ugyanis ritkán szokták legyőzni. Érzékeltem, hogy egy pillanat alatt megváltozik körülöttem minden, másképpen néznek rám, méregetnek. Valahogy az volt az érzésem a tekinteteket látva, hogy nehezen hiszik el, hogy az olimpiai bajnokot legyőzte egy tizenhét éves lány Budapestről. Persze legyünk reálisak, Jana Klocskova világklasszis, biztos vagyok benne, hogy a berlini Európa-bajnokságon kétszáz és négyszáz vegyesen, valamint négyszáz gyorson is ő lesz a meghatározó.
– Nem Risztov Éva?
– Nehéz… Vannak álmaim, úgy érzem megdolgoztam azért, hogy kiugró eredményt érjek el, ám sok mindentől függ, hogy hol végzek az Európa-bajnokságon.
– Például mitől?
– Attól is, hogy milyen számokban indulok.
– Még nem dőlt el?
– A kétszáz pillangó és a négyszáz gyors egy napon lesz. Tudom, hogy az edzőm, Turi György a kétszáz pillangó mellett döntene, és ebben sincs vita közöttünk.
– Amúgy van?
– Nincs, maximálisan hiszek benne, elfogadom a tanácsait. És miért ne tenném, hiszen az időeredmények minden esetben őt igazolják. A sydneyi olimpia után kerültem Hódmezővásárhelyről a Bp. Spartacushoz. Az első év nem ment könnyen, új környezet, új közeg, igazán csak kerestem a helyemet és Gyuri bácsival is csak ismerkedtünk. Akkor is bíztam benne, de a tavalyi világbajnokság óta teljesen egy hullámhosszon gondolkozunk. Tavaly szeptember óta mindent, de tényleg mindent alárendelek az úszásnak. Ôszintén mondom, ha mondjuk négyszer négyszáz gyorsot kell úszni a tréningen, az utolsó adagot is örömmel letudom. Az utóbbi hónapokban már az edzéseredményeim is mutatták, egyre jobb vagyok. Kicsit féltem is a zágrábi verseny előtt, hogy élesben is visszaköszön-e az, amit a tréningeken tapasztaltam. Visszaköszönt.
– Még Zágrábbnál maradva: négyszáz gyorson ugyebár Klocskovát oktatta, kétszáz pillangón pedig az Európa-bajnok dán Jacobsent.
– Ott elmaradt a küzdelem, Jacobsen sokkal kevesebbet nyújtott, mint vártam. Vagy nincs formában, vagy pedig talán úgy látta, az első helyre nincs esélye és így inkább a másodikat őrizgette. A kétszáz pillangómmal az országos csúcs ellenére sem vagyok elégedett, itt kivételesen ennél is többet vártam.
– Csak óvatosan szólok: így is a világranglista legjobb időeredményét úszta.
– Tudom, viszont azt is, a világranglista csalóka műfaj az úszásban. Mindenki az év fő versenyére időzíti a csúcsformáját, tehát például Jacobsen is sokkal többet nyújt majd Berlinben, mint a múlt hét végén Zágrábban.
– Remélem ön is…
– Gyuri bácsi a kétszáz pillangó után annyit kérdezett: ,,Évike, mennyi van még benned?”. Abban maradtunk, hogy még van.
– A tényeket nézve, az Európa-bajnokságon négyszáz vegyesen Klocskova a favorit, kétszáz pillangón pedig a német Mehlhorn. Egyetért?
– Inkább azt mondom, mindenkit le lehet győzni.
– Tehát nem ért egyet…
– Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem gondolok az Európa-bajnoki aranyéremre, ám abban is igazat adok Gyuri bácsinak, hogy nem az éremmel, hanem a teljesítménnyel kell foglalkozni. Ha kihozom magamból a maximumot, akkor az egyik kedvenc városom lehet Berlin.
– Nem fog megremegni a lába?
– Minden verseny előtt izgulok, de csak annyira, ami ahhoz kell, hogy kellően felpörögjek. Alapvetően nincs miért izgulnom, hiszen mindent megtettem azért, hogy sikerrel járjak.
– Zágrábban milyen sapkában úszott?
– Ha arra gondol, nem abban, amit Klocskovától kaptam. Az a HUN feliratú fekete volt rajtam, amit még Egerszegi Krisztinától kaptam. Ez a kabalám. És azon sem változtatok, hogy a rajt pillanatában magamban azt mormolom: "Segíts, Krisztina!”
– Honnan is az ismeretség?
– Hároméves voltam, amikor Egér a szöuli olimpia után élménybeszámolót tartott Hódmezővásárhelyen. Mivel ott élt a család, a szüleim is elmentek a találkozóra. Később mesélték, hogy belekapaszkodtam Egérbe, és nem akartam elengedni. Amikor már úsztam, én kerestem a kapcsolatot vele. Nagyon kedves volt minden alkalommal.
– Ha már Hódmezővásárhelyet említette, nehéz volt elszakadni a várostól?
– Ott kezdtem az úszást, egészen az olimpia végéig. Igen, nehéz volt, hiszen nem tudott az egész család Budapestre költözni, amikor én a Bp. Spartacushoz igazoltam. Jelenleg az édesanyámmal élünk a fővárosban, apukámat így csak hét végén láthatom. Nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek is, hiszen az egész addigi életüket megváltoztatták azért, hogy én próbára tehessem magamat. Higgye el, nehéz feldolgozni egy fiatal lánynak mindezt. Egyébként amikor felköltöztünk egy évet adtam arra, hogy beigazolódjon a döntés helyessége. Ha nem fejlődtem volna, talán már nem is úsznék.
– A június végi magyar bajnokságra kihegyezi magát?
– Fontos az aranyérem a klub miatt, de biztosan nem fogok csúcsokat úszni.
– Hány számban indul?
– Tízben.
– Aztán pedig egy hónappal később jöhet az Európa-bajnokság!
– Már nagyon várom…