Nem utasításra botladoztak

A történet azonban nem "happy enddel” zárult: a Hungária körútiak a tavaszi utolsó fordulóban – ekkor már Popovics Sándor ült a kispadon, miután Bognár György lemondását a klubvezetés elfogadta –, az Újpesttől elszenvedett vereség következményeként a második, még nemzetközi kupaindulást jelentő helynek is kénytelenek voltak búcsút mondani. Az ezüstérmet a Borsodi Liga csapatainak teljesítményét boncolgató sorozatunk előző fejezetében elemzett Ferencváros szerezte meg; egyes vélemények szerint a mindkét klubnál érdekelt Várszegi Gábor színfalak mögötti közbelépésére (e vádat azóta is valamennyi érintett határozottan cáfolja). Az MTK kudarcát – mert nem érdemes ezt az eredményt másként minősíteni – a tavaszi tabella teszi érthetővé, amelyen a kék-fehérek az utolsó helyet foglalják el.– Kezdjük elölről! Milyen célok eléréséért szállt harcba az MTK a bajnokság kezdetekor, s hogyan ítéli meg a bajnoki szezon első felének eredményét? – kérdeztük Bognár Györgyöt, az MTK-t a bajnoki idényben harminckét mérkőzésen irányító szakembert.– A játékosok szerződéseit úgy kötötte meg a vezetőség, hogy az év végi prémiumot csak abban az esetben kaphatják meg, ha nemzetközi kupaindulást érő helyen végez a csapat, azaz a helyezést illetően az első–második hely valamelyikének megszerzése volt a cél. De legalább ennyire fontos feladatom volt, hogy az MTK utánpótlásából öt, a tizenkilenc éves korosztályhoz tartozó labdarúgót be kellett építenem az első csapat keretébe, és persze játéklehetőséghez kellett juttatnom őket. Öt fiatalról volt szó, és ez nem kis szám annak tükrében, hogy a keret tizenkilenc mezőnyjátékosból és két kapusból állt. Ezzel együtt jól sikerült az őszi szezonunk, eredményesek voltunk, és a játékosok is jó teljesítményt nyújtottak, nemcsak egyenként, hanem csapatként is. Ez pedig roppant fontos eleme volt a sikerünknek. Az öltözőben kifejezetten jó közösség kovácsolódott össze, a csapategységgel sem volt probléma. Ellenben az eredetileg eltervezett négy, vonalban elhelyezkedő védő alkotta rendszert nem sikerült alkalmaznunk, mert ehhez egyszerűen nem voltak meg a megfelelő emberek. Helyette az itthoni csapatok közül elsőként az MTK alkalmazta eredményesen a három, területen játszó hátvéd szisztémáját.
– Az élen várhatta a tavaszi kezdést a gárda, ám hamar kiderült, valami nem stimmel. Mi történt a télen? Mitől lett az őszi éllovasból tavaszi sereghajtó?
– Több összetevővel magyarázható a tavaszi pokoljárás. Kezdem a játékoskeret problémájával. Ferenczi István bulgáriai szerződését a klub és a játékos is előnyösnek tartotta, és én is úgy gondoltam, ha egy labdarúgó külföldi lehetőséghez jut, akkor el kell engednünk. Ugyanakkor jeleztem a vezetőknek, hogy a támadón kívül mindenkire számítok a tavaszi sorozaton, vagyis kértem, hogy senki mást ne adjanak el. Ehhez képest akaratom ellenére Bükszegi Zoltán és Balaskó Iván is távozott. Szükségessé vált a keret feltöltése, ám télen – megfelelő képességű, szabadon igazolható magyar játékos hiányában – csak külföldi labdarúgó vásárlásával nyílt lehetőségünk.
– Jött Szasa Markovics, Mladen Lambulics és Dalibor Skorics… Árulja el, kinek a felelőssége a keret összeállítása?
– A vezetők és az edző közös felelőssége a játékoskeret kialakítása. Az új fiúkról pedig változatlanul nincs rossz véleményem – Markovicsot leszámítva. Szakmailag értékes játékosok jöttek hozzánk, a csapatszerkezet szempontjából viszont lehetetlen helyzetbe kerültem, hiszen a hét jugoszlávból hárman egy pozícióért küzdöttek. De nem ez lett az elsődleges probléma velük kapcsolatban…
– Hanem?
– Túl sokan lettek. Már az újak igazolása előtt éreztem, sok lesz a hét külföldi, ám rutintalan voltam, és nem képviseltem kellő eréllyel a véleményemet. Várható volt ugyanis, hogy Balaskóék távozásával és az újak érkezésével a csapategység már nem lehet olyan masszív, mint az ősszel volt. A sejtésem beigazolódott. Az öltöző egyik fele szerbül, a másik magyarul beszélt, az említett egység így megbomlott, ami jelentős hatással volt a bajnoki teljesítményünkre. És még valami. Már a Sopron trénere voltam, amikor kiderült, hogy a jugoszlávok között "polgárháború” dúlt: a külföldiek között volt egy, akit honfitársai úgymond kiközösítettek. Ez azonban nekünk, magyaroknak "nem esett le”, mi mindebből semmit nem észleltünk. Dolgoztunk, mint előtte, és nekem csak az jelentett velük kapcsolatban néha gondot, hogy az edzéseken a munkát gyakran azért kellett leállítanom, hogy a magyarul nem beszélő futballistáknak külön is elmagyarázzam a kért feladatokat. Emiatt ugyanakkor akadozott az edzésmunka, ami idegesíthette a többieket.
– Azt mondta, dolgoztak, mint előtte, azaz az őszi szezonban… Ez némileg ellentmond a Fülöp Ferenc klubigazgató által a közelmúltban lapunkban megjelent interjúban elmondottaknak. A vezető úgy nyilatkozott: "Lehet, hogy a téli felkészülés (…) nem volt olyan szintű, mint az elvárható lett volna…” Ugyanakkor Popovics Sándor, aki az utolsó hat mérkőzésre vette át öntől a szakmai munka irányítását, komoly kritikával illette a labdarúgók edzettségi állapotát.
– Két válaszom is van a felvetésekre. Tisztességes munkát végeztünk a téli felkészülés alatt, nem lazsáltak a játékosok. Popovics Sándor és Fülöp Ferenc nyilatkozata ugyanakkor meglepett. Tudom, hogy nem a saját véleményüket mondták el, hanem a súgójukét. Persze, most biztosan arra kíváncsi, hogy kié ez a háttérhang. Nos csak annyit szeretnék mondani, én harminc éve a labdarúgással foglalkozom, értek hozzá, gitározni viszont nem tudok…
– Tessék?
– Maradjunk annyiban, egy kézbe futottak össze a szálak… Ugyanakkor meg kell jegyezzem: a szűk szakmai stábtól – az elődömhöz hasonlóan – egy fikarcnyi segítséget sem kaptam. Mindenki a tulajdonosnak és nem a csapat érdekeinek akart megfelelni és eleget tenni. Mindennek ellenére úgy gondolom, életem legjobb döntését hoztam meg akkor, amikor visszatértem az MTK-hoz. Három és fél éven át dolgozhattam egy koncepcióért, amelynek a kifutásához még egy-másfél évre lett volna szükség. Mivel a tulajdonosnak az első csapat eredményei voltak a legfontosabbak, a program elvesztette jelentőségét. Érthetőbben: a hosszú távú csapatépítés háttérbe szorult.
– Csalódott?
– Nem magam, hanem a fiatalok miatt vagyok csalódott. Az ő érdekükben vállaltam a hosszú távú munkát, de ez nem volt tovább tartható. Úgy érzem, a vezetők lemondtak mindarról, amiért dolgoztam, dolgoztunk, így pedig – a megváltozott helyzetben – nem akartam tovább dolgozni az MTK-nál. És ez volt a második legjobb döntésem…
– Mi a véleménye a bundavádról, miszerint az MTK a Ferencváros keze alá dolgozott?
– Ez hülyeség! Meg akartuk nyerni a bajnokságot, de elszúrtuk. Kijelenthetem, soha, senkitől nem kaptam sem utasítást, sem egy megjegyzést arra vonatkozóan, hogy nekünk át kell engednünk a bajnoki címet a zöld-fehéreknek. Ez abszurdum, hiszen mint említettem, a játékosok első helyezettként kerestek volna a legjobban. Egyébként is, van olyan őrült, aki a saját zsebe ellen dolgozik? Aki ezt feltételezi Várszegi Gáborról, az nem ismeri. A jövőt illetően is meg lehet nyugodni, a korrekt játék híve.
– Akkor mi történt, ki hibázott?
– A bajnokságot tavasszal vesztettük el, ez nem kérdés. A játékosok nem hibáztathatók, hiszen a gyenge márciusi kezdést követően megzavarodtak, és ezen a problémán nem tudtunk úrrá lenni. És hogy ki hibázott? Nos a felelősség két emberé: elsősorban az enyém, másodsorban a tulajdonosé. Annyit azonban még szeretnék megjegyezni, hogy én egy négypontos előnynyel az élen álló együttest adtam át az utódomnak a bajnokság vége előtt hat fordulóval. Éppen ezért nem akarom kudarcként megélni a történteket…