Csank János edzést rendel az újoncnak

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2002.06.13. 20:56
Címkék
Mintegy másfél hónap múlva, július 27-én kezdődik a 2002–2003-as bajnoki évad.Kérdés persze, hogy a szurkolók a most zajló világbajnokság után mennyire lesznek kiéhezve a Borsodi Liga küzdelmeire, de mindentől függetlenül hamarosan beindul a szezon. Tavaly sok csapatnál panaszkodtak a szokatlanul rövid szünet miatt (a legtöbben erre fogták rossz szereplésüket), ám idén bőven jutott idő a feltöltődésre. A következő napokban egymás után kezdik meg a felkészülést az élvonabeli együttesek, sőt, az ezüstérmes Ferencvárosnál már tegnap edzést tartott Garami József szakmai igazgató, míg Siófokon pénteken kezdődik a munka. Az MTK, az Újpest, a Kispest, a Debrecen és a Békéscsaba játékosai 17-én, Dunaújvárosban egy nappal később találkoznak először a keret tagjai. Zalaegerszegen és Győrött június 20-áig, a Videotonnál 24-éig tart a pihenő. A soproniak még tovább élvezhetik a nyarat, hiszen Bognár György csupán június 27-ére hívta össze játékosait.
Legfrissebb hírek

Pénteken kap ellenfeleket a magyar férfi futsalválogatott az Eb-re

Magyar válogatott
38 perce

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
41 perce

Három évre eltiltották a női maratoni futás világcsúcstartóját

Atlétika
45 perce

Szoboszlai Dominik bekerült a neves portál BL-álomtizenegyébe

Bajnokok Ligája
53 perce

Torna: Mayer Gréta a 18., Székely Zója megsérült a vb-n

Torna
1 órája

Cselgáncs: „A kemény munka mindig meghozza a gyümölcsét” – Neu Gábor

Utánpótlássport
1 órája

Ahonnan Szoboszlai Dominik és Erling Haaland is érkezett – a Salzburg akadémiáján jártunk

Európa-liga
1 órája

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik