Tartalék kapust keresnek

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2002.06.11. 21:17
Címkék
Csütörtökön kezdi felkészülését a 20022003-as bajnoki évre az ezüstérmes és így az UEFA-kupás szereplést is kiharcoló Ferencváros.
Garami József szakmai igazgató edzéstervei már sejtetik, hogy a játékosok már-már embert próbáló napok, hetek elé néznek, hiszen a mesteredző három, úgymond ráhangoló tréning után a jövő hétre már nyolc edzést írt elő. Csütörtökön egyébként 15.30 órától a Népligetben találkoznak első alkalommal a keret jelenlegi tagjai. Jó hír, hogy a közelmúltban porccal műtött Balog Zoltánon kívül mindenki egészséges, a védő viszont egy ideig még biztosan nem végezhet teljes értékű munkát. Elképzelhető, hogy a többiekhez már ezen a héten csatlakozik néhány külföldről érkező játékos is, ám róluk kedden csupán annyit lehetett megtudni, hogy a tesztelésre rendelt labdarúgókat Garami József videokazetták alapján választja majd ki (megjegyzendő: ilyen felvételeket szinte naponta kap Szeiler József ügyvezető). Egyelőre annyi biztos, hogy a Siófokhoz igazolt Németh Gábor helyett a Ferencvárosnak szüksége lesz tartalék kapusra. A hírek korábban arról szóltak, hogy az Üllői útra érkezhet a Vasasból elkívánkozó Kövesfalvi István, esetleg a Kispestnél kevés lehetőséget kapó Udvarácz Milán, ám újabban a zöld-fehérek részéről cáfolják ezeket az információkat. Ami Szkukalek Igor ügyét illeti: a szlovákiai légiós a Drnovice játékosaként eddig kölcsönben szerepelt a Ferencvárosban, ám Szeiler József felvette a kapcsolatot a cseh klub vezetőivel, hogy a középpályást megvásárolja. A Fradi jó néhány egyeztetés után sem tudta azonban lealkudni a labdarúgó vételárát (információnk szerint 20 millió forintról van szó), ezért úgy tűnt, Szkukaleknek távoznia kell az Üllői útról. Nos, a gyanú beigazolódni látszik, hiszen a csehek – talán megunva az eredménytelen tárgyalásokat – kedden úgy döntöttek, Szkukaleknek vissza kell térnie a Drnovicéhez. Noha minderről egyelőre nem értesítették a Ferencvárost, könnyen lehet, hogy a légiós csütörtökön nem kezdheti el a felkészülést a Népligetben, bár a kölcsönadási szerződés csak június 30-án jár le.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: újabb éremesélyek a kajak-kenu Eb-n, eldől az NBA bajnoki címe

Minden más foci
2 órája

Dobogót ért a kiemelkedő paksi támadójáték; Kinyílt a magyar éremzsák Racicében

E-újság
2 órája

A 40 éves Cazorla is gólt rúgott – az Oviedo feljutott a spanyol élvonalba

Spanyol labdarúgás
2 órája

Klub-vb: a hosszabbításban vitte be a döntő találatot az Inter

Klub-vb
3 órája

A spanyolok nem tudtak visszavágni az angoloknak, a címvédő jutott be az elődöntőbe az U21-es Eb-n

Minden más foci
3 órája

Válogatott emlékek – Jakus Barnabás publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Férfi vízilabda-válogatottunk három góllal kikapott a spanyoloktól Trapaniban

Vízilabda
4 órája

Tekvondó: hat kvóta és egy érem a verseci GP-selejtező nyitónapján

Utánpótlássport
5 órája
Ezek is érdekelhetik