Marad minden a régiben

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2002.06.10. 21:45
Címkék
Az Írország elleni mérkőzésen mindössze egy perc hiányzott a mennybemenetelhez, most mégis könnyen előfordulhat, hogy a német válogatott negatív sporttörténelmi tett részese lesz. Ha a Nationalelf kikap Kameruntól, eközben Írország megveri Szaúd-Arábiát, akkor Rudi Völler csapata elbúcsúzik a világbajnokságtól. A csoportmérkőzéses rendszer bevezetése óta először esne meg ez a csúfság a háromszoros világelsővel. (Korábban is mindössze egyszer, 1938-ban esett ki az első forduló után, akkor a nyolcaddöntőben Svájc megismételt mérkőzésen ejtette ki az együttest.) Külön pikantériát ad az összecsapásnak, hogy a "szelídíthetetlen oroszlánok” kispadján német edző, Winfried Schäfer ül, aki idejekorán jelezte: ezen az estén néhány órára elfelejti a nemzeti hovatartozását…
Beckenbauer kizártnak tartja a vereséget, már a nyolcaddöntôre, sôt a fináléra gondol
Beckenbauer kizártnak tartja a vereséget, már a nyolcaddöntôre, sôt a fináléra gondol
Beckenbauer kizártnak tartja a vereséget, már a nyolcaddöntôre, sôt a fináléra gondol
Beckenbauer kizártnak tartja a vereséget, már a nyolcaddöntôre, sôt a fináléra gondol
Beckenbauer kizártnak tartja a vereséget, már a nyolcaddöntôre, sôt a fináléra gondol
Beckenbauer kizártnak tartja a vereséget, már a nyolcaddöntôre, sôt a fináléra gondol
"Hogy kikapunk Kameruntól? Ugyan már, semmi baj sem lesz – igyekezett mindenkit megnyugtatni Franz Beckenbauer, a német futball élő legendája. – Nem kapunk ki, bejutunk a nyolcaddöntőbe, ahol minden bizonnyal Dél-Afrikával találkozunk. És akkor máris negyeddöntősök vagyunk. Éppen úgy, mint 1986-ban. Akkor Marokkót vertük meg az afrikai csapatok közül, majd egészen a fináléig meneteltünk. Akkor is jó eredménynek számított volna már a negyeddöntő is, most sincs ez másképp. Akkor ezüstérmesek lettünk, és most is minden lehetséges. Argentína és Franciaország volt a két legnagyobb esélyes, de mindegyik csapat félig már összecsomagolt. Ennek ellenére azt mondom, argentin–német döntő lesz a vébén!”
Persze, ahhoz előbb a gárdának túl kell jutnia a csoportkörön. Rudi Völler csapatfőnök hosszasan gondolkozott azon, hogy az eddig bevált 3–5–2-es, vagy az ő edzősége ideje alatt keveset – és kevés sikerrel – alkalmazott 4–4–2-es felállásban küldje pályára a csapatát, végül az előbbi mellett tette le a garast. A tréningeken ugyan gyakorolták a négyvédős rendszert is – Rehmer, Linke, Ramelow és Ziege alkotta az alakzatot, a középpályára Bode került be, míg Schneider és Metzelder a B-csapatban szerepelt –, ám a kapitány végül nem kockáztatott. "Az írek elleni pontvesztés a vártnál jobban elbizonytalanította a csapatot, lelkileg is össze kellett rántanom az együttest – mondta Völler. – Azzal nem kell foglalkozni, hogy a Leverkusen az idény során három nagy csatát is az utolsó pillanatban bukott el, és a bayeresek alkotják a válogatott magját. Szó sincs róla, hogy ők örök vesztesek lennének. Ez hülyeség. Aki ezt állítja, annak fogalma sincs a futballról.” Két hír azért megnyugtathatja Völlert: a keretben mindenki egészséges, ráadásul Gerhard Mayer-Vorfelder, a szövetség elnöke kijelentette, kiesés esetén sem lesz váltás a válogatott élén.

A németekhez hasonlóan a kameruniak is a teljes keretből válogathatnak, az 1. FC Kölnben légióskodó Rigobert Song is felépült a nagy ütközetre. Mi több, harcias nyilatkozattal örvendeztette meg az újságírókat: "Winfried Schäfer csinált csapatot belőlünk, érte is küzdünk a németek ellen. Korábban tizenegy olyan emberből állt a válogatottunk, akiknek egy céljuk volt, hogy ők trükközzenek a labdával. Winnie érkezése óta minden megváltozott.”
Az első csatát mindenesetre a kameruniak nyerték meg. Az afrikaiak lesznek a pályaválasztók kedden, így ők határozhatták meg, mikor akarják tartani a meccs előtti utolsó hivatalos edzést. Schäfer héttől akart gyakorolni, a japán szervezőbizottság apró német nyomásra fél nyolcra szerette volna eltolni a kezdési időpontot, ám Schäfer vehemens tiltakozását követően elállt a módosítástól.
És ez még csak a lélektani háború.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik