Fújj, bíró!

A vita létéről nincs vita: több összecsapáson is súlyos kritikával illeték a bírókat, elég csupán a brazil-török vagy a horvát-olasz meccsre utalni, de napestig sorolhatnánk a csapatok és a szurkolók által vitatott tizenegyeseket, kiállításokat, meg nem adott gólokat. A félelem légköre pedig már előre belengi a játékvezetők működését: az uruguayiak a franciák elleni mérkőzésük előtt tartottak attól, hogy a bírók a világbajnokot fogják segíteni, a törökök pedig egyenesen kérték a FIFÁ-t, hogy ne a benini Coffi Codija vezesse Costa Rica elleni találkozójukat. (Más kérdés, hogy ezek a félelmek végül tévesnek bizonyultak.)Mi a gond játékvezetőkkel? Nem célom újra részletesen kielemezni az egyes eseteket; fogadjuk el, hogy a bírók is tévednek, néha sajnos meglehetősen nagyot. Gyakorló játékvezetőként különösen átérzem ennek igazságát, és őszintén hiszem, hogy sokkal kevesebb a tévedés, mint amennyit felrónak a sípmestereknek. Le lehet és le is kell szögezni azonban néhány általános tanulságot, amelyeket ha megszívlelnének a világ labdarúgását vezetők, akkor talán a játékvezetőknek is könnyebb dolga lenne, és a játékosok, edzők, szurkolók is kevesebbet bosszankodnának.

Végigtekintve az eddigi mérkőzéseken, azonnal szembeötlik, hogy milyen kevés európai játékvezető kapott szerepet. Ennek oka egyrészt az, hogy a FIFA kiemelten támogatni kívánja az Európán kívüli bírókat, másrészt az, hogy nem akar európai "sporikat" küldeni az európai csapatok meccseire – csak hát a vébén szereplő országok majdnem fele európai, így szinte minden találkozón van európai együttes. Jobban belegondolva azonban, eleve vitatható mindkét szándék.

A pozitív diszkrimináció, vagyis az Európán kívüliek támogatása szép dolog, a baj csak az, hogy az európai bírók sokkal jobbak. Külön tanulmány tárgya lehetne ennek bizonyítása egyedi mérkőzésekkel és szituációkkal, de a semleges nézők is meggyőződhettek erről a világbajnokság eddigi találkozóin. Ez a különbség természetesen nem genetikai okokra vezethető vissza, hanem a tapasztalatra: egy világbajnokságra csak a legjobb bajnokságokban, a legjobb nemzetközi mérkőzéseken lehet felkészülni, amelyek jelenleg Európában, és főleg az európai kupákban (BL, UEFA-kupa) találhatóak. Mellesleg ugyanez igaz a játékosokra is: csak olyan csapat érhet el sikert a vébén, amelynek húzójátékosai az európai topligákban edződnek hétről hétre. Szaúd-Arábia vagy Ecuador kudarca, és velük szemben Szenegál vagy az Egyesült Államok sikere ezt támasztja alá.
Mi lehet a megoldás? Ha a FIFA ragaszkodik az Európán kívüli játékvezetők "helyzetbe hozásához", akkor készítse fel őket megfelelően. Jöjjenek el európai bajnokikra, BL- és UEFA-meccsekre vezetni, hogy hozzászokhassanak ahhoz a tempóhoz, ahhoz a színvonalhoz, amellyel a világbajnokságon is találkozni fognak. Ez persze költséges dolog, de még mindig jobban megéri, mint kitenni a vb sikerét a vitatható bírói ítéleteknek. Mindenesetre enyhén komikus (néha tragikomikus…) látvány, amint Anders Frisk, Melo Perreira vagy Markus Merk negyedik játékvezetőként emelgeti a cseretáblát az oldalvonalnál, bent a pályán pedig ismeretlen, a nemzetközi porondon még nem bizonyított kollégáik fújják a sípot.

A FIFA második célját, miszerint ne küldjünk európai játékvezetőt európai csapat meccsére, igen furcsának találom. Komolyan gondolja a nemzetközi vezérkar, hogy mondjuk egy német bíró a franciáknak "fúj" a szenegáliakkal szemben? Az egyetlen elfogadható érv ezen álláspont mellett az, hogy még az esélyt sem szabad megadni egy esetleges bundagyanúnak. Csak hát ha gyengébb képességű játékvezető dirigál, akkor még inkább felmerül a gyanú, hogy ez nem véletlen… Arról nem is beszélve, hogy a kontinensek ilyetén "elhatárolásának" erőltetett szándéka gyakran visszás döntésekhez vezet. A francia-uruguayi például meccset mexikói bíró vezette: elvileg más földrész, de akkor is Latin-Amerika, azaz Mexikó és Uruguay között jóval nagyobb kulturális szolidaritást feltételezhetünk, mint a franciák és szinte bármelyik más európai nemzet között.
Véleményem egyértelműen az, hogy a FIFÁ-nak – amennyiben a fenti eszközzel nem biztosítja a "harmadik világ" játékvezetőinek megfelelő szakmai színvonalát – fel kellene hagynia a földrészeken alapuló bíróküldéssel, és csakis a korábbi teljesítmények alapján lenne szabad döntést hoznia. Megjegyzendő, hogy a "rázósabb" összecsapásoknál már ezt az elvet követte a nemzetközi szövetség, hiszen az argentin-angol mérkőzésre az olasz Pierluigi Collinát, a horvát-olasz találkozóra pedig az angol Graham Pollt jelölte, még ha utólag ezek a döntések sem váltottak ki osztatlan sikert a vesztesekből. (Azt pedig talán maguk a bíróküldők sem tudják megmagyarázni, hogy a portugál-lengyel meccsre miért a 2000-es francia-portugál EB-elődöntőn főszereplőt játszó skót Hugh Dallast és a szlovák Igor Sramkát jelölték…)

Tény, hogy a fentiek végrehajtása esetén is maradnak még hiányosságok. Hogy csak egyet említsünk: a szabálytalanságok megítélésénél továbbra sem látható a mérkőzések közötti következetesség. Még ha egyetlen meccsen belül el is fogadhatóak az adott játékvezető ítéletei, igen furcsa azt látni, hogy ami az egyik bírónál sárga vagy akár piros lapot ér, azt a másik dirigens néha le sem fújja. Sorolhatnánk szép számmal az ilyen eseteket, kezdve például Thierry Henry kiállításával Uruguay ellen, de a korábbi világeseményeken (Euro 2000, 1998-as vb) mindez még jobban megfigyelhető volt, és valószínűleg az idei vébé hátralévő meccsein is tapasztalhatjuk majd a játékvezetői konzisztencia hiányát.
Természetesen ez is betudható a különböző országokból érkező, különböző kultúrájú játékvezetőknek – emlékszünk még a franciaországi vébé dán—dél-afrikai meccsére, ahol a kolumbiai bíró sorra szórta ki a játékosokat? Amíg azonban a különböző stílusú csapatok pozitív értelemben színesítik a vb mezőnyét, addig a különböző stílusú bírókról ez nem mondható el. Úgy tűnik, a FIFA rendszeres eligazításai, edzőtáborai nem elegendőek a kívánt összhang megteremtéséhez. Ez a probléma ráadásul az írott szabály alkalmazását is érinti, hiszen amíg a szimulálás vagy a visszahúzás elvileg mérlegelés nélküli sárga lapot von maga után, addig ezt a gyakorlatban igen gyakran elfelejtik odaadni (a szakzsargonban: "lenyelik") a bírók. (Ennek tükrében különös nevetséges az a vébé előtti FIFA-terv, amely szerint a világbajnokságon már piros lappal kellene büntetni a műeséseket…)

Mind a következetesség problémájára, mind a többi kérdésre megoldást jelenthetne a hivatásos játékvezetés meghonosítása, legalább a nemzetközi színtéren. Ma már a labdarúgásban részt vevő személyek közül mindenki profi, mindenki hivatásszerűen űzi mesterségét, kivéve a játékvezetőket, akiktől pedig – kötelező semlegességük okán – a leginkább elvárható lenne a tökéletes felkészültség. Ezt azonban civil munkájukból "beesve" képtelenek megvalósítani a bírók; kissé nevetséges, hogy például az Euro 2000 döntőjét vezető Anders Frisk is éves szabadsága terhére vett részt az EB-n, a finálé másnapján pedig már munkába is állt – mint biztosítási ügynök. Ez természetesen most sincs másképp… Egy olyan iparágban, ahol hatalmas összegek múlhatnak egy-egy téves döntésen (a labdarúgás ilyen!), ott meglehetősen idejétmúlt megoldás amatőr döntéshozókat alkalmazni.

Az egyszerű, hagyományos szurkolói megnyilvánulások helyett érdemes építő jellegű kritikát megfogalmazni, és egy kicsit a színfalak mögé tekinteni. Ennek szellemében azt próbáltam elemezni, hogy milyen globális, általános problémák húzódnak meg a játékvezetők működését ért kritikák mögött. A FIFÁ-nak óriási a felelőssége ebben a kérdésben, és ha nem is állítható, hogy minden probléma okozója a vezérkar, abban azért biztosak lehetünk, hogy nagyobb odafigyeléssel a nemzetközi szövetség számtalan botrányos mérkőzést megelőzhetett volna, megvédve ezzel a világbajnokság, a labdarúgás és – végül, nem utolsósorban – a játékvezetők tekintélyét.