Az élet Zlatko Zahovic után

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2002.06.07. 22:12
Címkék
Ha Szlovénia legalább úgy túlteszi magát a Zahovic–Katanec afféron, mint Írország a Roy Keane–McCarthy bonyodalmon, akkor életben maradnak az európai gárda továbbjutási reményei, ellenkező esetben viszont már csak egy meccse van hátra ebből a tornából a vb-újoncnak, és utána mehet haza, hogy otthon elemezze a történteket. Mint ismert, az írek a torna előtt tették ki a csapat első számú sztárját, aki összeveszett a szövetségi kapitánnyal, a gárda azóta két döntetlent ért el, és ha legyőzi a szaúdiakat, akkor minden bizonnyal ott lesz a nyolcaddöntőben. A szlovénok az első meccset követően váltak meg a legnagyobb ászuktól – aki a változatosság kedvéért szintén a szakvezetővel veszett össze –, így nélküle kell megvívniuk a továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú két ütközetet."Hagyjuk most már ezt az ügyet! Profi vagyok, csak és kizárólag a világbajnokságból hátralévő mérkőzéseink érdekelnek” – jelentette ki a dél-afrikai meccs előtt Katanec, elhárítva minden, a Zahovic-afférra vonatkozó kérdést. A szakvezető egyet azonban nem tudott megkerülni: el kellett árulnia, ki helyettesíti a karmestert. A tréner választása Milenko Acimovicra esett, aligha véletlenül, hiszen a spanyolok ellen is a Tottenham új szerzeménye váltotta fel az öntörvényű zsenit.Sokkal nyugodtabban, és ami lényegesebb, sokkal nagyobb önbizalommal készülnek a tegui összecsapásra a dél-afrikaiak. A Bafana Bafana az első mérkőzésén 0–2-ről mentett pontot a paraguayiak ellen, és a többségnek meggyőződése, hogy szombaton megszületik az ország történetének első világbajnoki győzelme. Jellemző az elszántságra, hogy Andre Arendse kapus az első csatában összeszedett lábsérülése ellenére mindenképpen a pályán akar lenni. "Harmincöt évesen szerepelhetek életem első világbajnokságán, az összes percét szeretném élvezni, nem akarom, hogy bárki is kiszorítson a kapuból. Tökéletesen meggyógyultam, én masszíroztam a térdem, én tettem rá a jeget, mert csak én éreztem, mikor volt rá szükségem” – vélte a veterán hálóőr.A keretből egyedül a továbbra is a bokájával bajlódó Pierre Issa játéka kérdéses. A középhátvédet a para-guayiak ellen az első félidő derekán le kellett cserélni, az orvosok lázasan dolgoztak azon, hogy rendbe hozzák a sérült testrészt, de munkájuk eredményéről csak szombaton tudhatunk biztosat. Ha nem jártak sikerrel, akkor alighanem Lekgetho teszi teljessé az ötös védősort.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik