Ács az egyik döntős

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2002.06.07. 22:28
Címkék
Az elődöntők visszavágóit rendezték a férfi országos bajnokságon, pénteken. A legnagyobb összecsapást a két paksi, Berkes Ferenc és Ács Péter találkozóján lehetett várni, hiszen a világossal játszó Berkesnek mindenféleképpen nyernie kellett ahhoz, hogy a rövidítésre halaszthassa a döntést, miután a csütörtöki első mérkőzésen kikapott a junior világbajnoktól. A parti elején két gyalogot is áldozott, magához ragadva a kezdeményezést. A centrum teljesen az övé lett, de futója csúnyán beragadt a vezérszárnyon, ami lassította terveinek véghezvitelét. Mint kiderült, ezen múlt világos sikere. Mert bár Berkes időközben már ellenfele királyállását támadta, a sötét tiszteknek sikerült megvédeni királyukat. És ahogy ilyenkor lenni szokott, a támadás kifulladásával Ács átvette a játszma irányítását, minőségelőnyre tett szert, amit végül biztos kézzel érvényesített.Ruck Róbert és Cao Sang párharca az összesítésben döntetlenre végződött, a fináléba jutásról döntő rapid, illetve villám játszmákat lapzártánk után rendezték.
Legfrissebb hírek

Csütörtökön ismét Kolonics György Emlékfutás

Kajak-kenu
6 perce

Nagyon büszke az FC Andorra magyar kapusa

Légiósok
22 perce

A Svájci Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta a Kenderesit elmarasztaló CAS-döntést

Úszás
44 perce

Heti légiósprogram: indul az MLS rájátszása

Légiósok
53 perce

Kilencvenöt győzelemmel zárta csúcsdöntő idényét az UAE kerékpárcsapata

Kerékpár
1 órája

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
1 órája

Strandröpi: sportágtörténeti negyedik hely a lányoktól az U21-es vb-n

Utánpótlássport
1 órája

NFL: újabb játékos hunyt el a Tampa Bay tíz évvel ezelőtti csapatából

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik