Továbbra is reménykedhetnek

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2002.06.06. 21:03
Címkék
Valamelyikük csütörtökön a nyolcaddöntő küszöbére érhet  ennek a tudatával léphettek a tegui stadion gyepére a nyitányon a franciákat mindenki elképedésére legyőző szenegáliak és az uruguayiak ellen az egész első kör egyik legszínvonalasabb játékát bemutató dánok.Valamelyikük  de melyikük? Az sejthető volt, hogy Szenegálnak nehezebb dolga lesz, mint pénteken volt, hiszen a sötét ló a szöuli kilencven perccel lényegében "kivilágosodott, a dánok már tudhattak egyet s mást El-Hadji Dioufról és társairól. Elsősorban azt, hogy nem lehet őket fél vállról venni.
A döntetlen nem volt békés, a meccs elején kifejezetten paprikás volt a hangulat –a földön Helveg fekszik Fadiga csomagja után
A döntetlen nem volt békés, a meccs elején kifejezetten paprikás volt a hangulat –a földön Helveg fekszik Fadiga csomagja után
A döntetlen nem volt békés, a meccs elején kifejezetten paprikás volt a hangulat –a földön Helveg fekszik Fadiga csomagja után
A döntetlen nem volt békés, a meccs elején kifejezetten paprikás volt a hangulat –a földön Helveg fekszik Fadiga csomagja után
A döntetlen nem volt békés, a meccs elején kifejezetten paprikás volt a hangulat –a földön Helveg fekszik Fadiga csomagja után
A döntetlen nem volt békés, a meccs elején kifejezetten paprikás volt a hangulat –a földön Helveg fekszik Fadiga csomagja után
Stig Töfting természetesen ott volt a Morten Olsen, Michael Laudrup duó által pályára küldött kezdőben, és játékában semmi sem utalt arra, hogy tényleg belegázolt volna az életébe a dán bulvársajtó. Helyzetekről nehéz lenne beszélni, eseményekkel azonban bőséggel szolgált a meccs első fertályórája. Sylva kapus csak kapitánya lelkiállapotát nyirbálta meg azzal, hogy ügyetlen mozdulattal a tizenhatoson kívülre ejtett egy előrevágott labdát, igaz, mezőnyjátékosként már szépen beültette a hintába a rárontó Rommedahlt. Aztán Fadiga idegrendszerének összeomlásáról szóltak a percek. Előbb a 8. percben értelmetlen lökdösésbe keveredett Helveggel, amelynek végén egyszerűen szájba vágta a dánt – Fadiga rúghatott szabadot, így döntött a számos futballtörpe után a változatosság kedvéért ezúttal Guatemalát képviselő bíró. Aztán Töfting küldte őt a földre, fektében azonban irtózatosan térden rúgta ugyancsak Helveget – a tömegverekedéstől csak a véletlen mentette meg a meccset. Fadiga kapott egy sárgát, David Beckhamet ennek töredékéért állították ki négy éve Argentína ellen.

Nyilván az sem tett jót Fadiga lelkének, hogy amire lecsillapodtak a kedélyek, a 16. percben vezetést is szerzett Dánia. A Grönkjaer bedobásával induló Tomassont kétségtelenül szabálytalanul igyekezett az ötös sarkán szerelni Diao, a dánok gólfelelőse pedig védhetetlenül helyezte a jobb alsóba a tizenegyest. A 19. percben egyenlíthettek volna a szenegáliak. Fadiga Helveg helyett a labdával foglalkozott, és lett is eredménye: bal oldali szögletét követően Diao célozta meg a büntetőpontról a kapu jobb oldalát, de a szöglet után ott silbakoló Heintze testéről kipattant a labda. Diao újra próbálkozhatott, most lábbal, de Sörensen ezt is fogta, a két méterről leadott Diouf-féle ismétlést is, és a nagy kavarodásban csak másodpercek elteltével rögzült a játékosokban, hogy Batres játékvezető les címén már rég lefújta az akciót. Aztán Tomasson megszerezte második gólját is, de a világbajnokság egyetlen magyarjának, Székely Ferenc partjelzőnek nem csupán azt "köszönheti”, hogy kezezés miatt azt nem adta meg a bíró, de áttételesen egy sárgát is. Egyébként Tomasson vállán pattant meg a labda, nem érte a kezét. 2–0 helyett 1–0+egy sárga lap – nem mindegy. Legalább egy kicsit velünk, amúgy háttérbe szorított magyarokkal is foglalkozik majd a világsajtó, amint azt Vágner László négy éve is elintézte a kameruni–chilei meccs enyhén szólva is ellentmondásos levezénylésével…

Ôk mondták

Morten Olsen: – Elégedettek vagyunk az egy ponttal. Az elsô félidôben tökéletesen kézben tartottuk a mérkôzést, a másodikban pedig ugyan feladtuk a területet, de jól kontráztunk – igaz, ebben az idôszakban Szenegál az állított labdás szituációkból rettentô veszélyes volt. El kell ismernem, hogy tulajdonképpen szerencsével harcoltuk ki a döntetlent. Nagyon kemény, kimerítô mecscset vívtunk, ráadásul az ellenfél három-négy különösen technikás labdarúgója is sok gondot okozott nekünk. Harminc fok volt, ami fekszik egy afrikai együttesnek, de korántsem elônyös egy észak-európainak. Azt hiszem, mind a négy csapatnak van esélye a továbbjutásra. Hogy mi megverhetjük-e a franciákat? Semmi sem lehetetlen, Szenegálnak például sikerült a bravúr. Mellesleg úgy látom, az idô elôrehaladtával egyre szebb focit láthatunk.

Bruno Metsu: – A játékosaim a legjobbjukat adták. Mindenki láthatta, miként játszottunk a második félidôben, és remélem, hogy Afrikában mindenki nagyon örült. Ez az eredmény ugyanis hatalmas siker a földrész labdarúgása számára. Az utolsó csoportmeccsen talán könnyen elérhetnénk egy döntetlent, de egyáltalán nem biztos. Mindenesetre tudom, hogy a játékosaimnak mekkora lelkierejük van, úgyhogy szerintem meg tudják csinálni. Akár gyôzelemmel is bejuthatunk a legjobb tizenhat közé. Nagyon remélem, hogy így lesz. A torna általános színvonaláról egyébként jó véleménnyel vagyok, a futballisták fizikailag és taktikailag is egyre erôsebbek.

Jon Dahl Tomasson: – Nagyszerû, hogy háromgólos vagyok, de még jobb, hogy már négy pontunk van. Remélhetôleg jó eredményt érünk el az utolsó összecsapásunkon, a franciák ellen, és továbbjutunk. Szerintem megérdemeljük. A hôség szörnyû volt, egyértelmûen ez vetett vissza minket. Sajnos harmadszor is délután fogunk játszani.

Salif Diao: – Mindent kiadtam magamból ezen a meccsen. Nagyon fontos volt számomra, hogy gólt szerezzek azt követôen, hogy én hoztam össze a tizenegyest. Szerintem a piros lap szigorú volt, a labdára mentem. Remélem, nem tiltanak el két meccsre.
A második felvonásra két Camarával, Henrival és Souleymane-nal erősítette elülső alakzatait Bruno Metsu, ami egyfelől garancia volt arra, hogy erősödik majd Sörensen kapujára a nyomás, ugyanakkor azt is előrevetítette, hogy Tomassonéknak is bőven adódhat lehetőségük, hiszen N’Diaye mellett a középső védő Sarrt küldte zuhanyozni a francia mester. És tényleg, a fenti mondat első fele azonnal teljesült – még akkor is, ha éppen Henri Camara volt az, aki a holtbiztos gólhelyzetben a felhők közül fejelni érkező Bouba Diop elől a kapu fölé-mellé bólintotta Fadiga tökéletes beadását.
Az 52. percben aztán nem volt mese: egyenlített Szenegál! Tanítani való akció gördült a pályán, a meglepő módon lyukas dán középpályán úgy vitték át a labdát az afrikaiak, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, végül Fadiga passzával tökéletes ütemben lépett ki Diao, és máris Sörensen kapujának bal alsó sarkában pihent a labda.

És ez érthetetlenül visszavetette a dánokat. Jörgensenék egyszerűen képtelenek voltak megtartani a labdát, a szenegáliak percenként alakítottak ki helyzeteket, de legalábbis ígéretes szituációkat az ellenfél tizenhatosán. Eközben Sand és Tomasson gyakorlatilag láthatatlanná vált, az előrevágott labdákat könnyedén hatástalanította a Pape Malik Diop vezérelte szenegáli védelem. A meccslabdát a 70. percben Souleymane Camara hagyta ki, amikor Diouf átadásából tökéletes helyzetben csak az oldalhálóig vezető utat találta meg. Ez volt a nehezebb… A 80. percben tíz főre fogyatkoztak a szenegáliak, de a vétek súlyossága olyan nagy volt, hogy akár két kiállítást is megért volna. Henri Camara küzdött a labdáért Henriksennel, a dán elesett, amikor repült a gólszerző Diao, és brutálisan sípcsonton talpalta. Batres bíró teljes joggal kapta ki a zsebéből a piros lapot, Diao pedig lefelé menet desszertként még szétrúgott egy reklámtáblát is. Metsu azonnal lépett: lecserélte a cserét, Souleymane Camarát, aki helyett a középpályás Beye jött be.
Döntetlen lett végül, aminek ekkor még a franciák és az uruguayiak is örülhettek. Azt ellenben tudhatták: amelyikük veszít, már a második csoportkörben elbúcsúzik a világbajnokságtól. A dánok és a szenegáliak eközben továbbra is reménykedhetnek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik