A grúz támadót korábban a Schalke 04 is tesztelte

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2002.06.06. 19:58
Címkék
Túlzás lenne azt állítani, hogy izgalmakkal teli napokat élnek mostanság a vezetők az Üllői úton.Igaz ez annak ellenére is, hogy rengeteg még a kérdőjel a bajnoki ezüstérmes Ferencváros jövő évadra kialakítandó keretében. Az illetékesek állandóan azt hangoztatják, hogy az UEFA-kupára alaposan megerősítik a csapatot, ám a Fradi eddig csupán a Celldömölkről kölcsönből visszatért Somorjai Tamást szerezte meg… A szurkolók által remélt "nagy nevekről” egyelőre nem hallani, bár állítólag már nem sokáig. Úgy tudni, hamarosan Budapestre érkezhet Zaza Zirakisvili, a Dinamo Tbiliszi 26 esztendős támadója. A grúz játékos tavaly 21 találatig jutott, s az évad végén őt választották az év labdarúgójává. Zirakisvilit korábban a Schalke 04 is tesztelte, ám a német klub végül lemondott a játékosról. Noha a Ferencvárost még senki nem kereste meg Zirakisvili ügyében, információnk szerint a gólerős játékos menedzsere rövidesen egyeztet Szeiler József ügyvezetővel…A lejáró szerződésű játékosok közül csak Horváth Péter sorsa dőlt el (ő Dunaújvárosba tart), a többiekről jelen pillanatban még nem tudni, hol folytatják a pályafutásukat. A szlovákiai Szkukalek Igorral lényegében már megegyezett Szeiler, de mivel a középpályás cseh klubja, a Drnovice túlságosan sokat kér a játékjogáért, kevés az esély arra, hogy a középpályás az Üllői úton maradjon. Marius Cheregivel június 12-én, egy nappal a felkészülés kezdete előtt tárgyal majd az ügyvezető az esetleges folytatásról. Eldőlt viszont, hogy Németh Gábor és Fülöp Zoltán az élvonalba most feljutott Siófok gárdájához igazol.
Legfrissebb hírek

Pénteken kap ellenfeleket a magyar férfi futsalválogatott az Eb-re

Magyar válogatott
39 perce

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
42 perce

Három évre eltiltották a női maratoni futás világcsúcstartóját

Atlétika
46 perce

Szoboszlai Dominik bekerült a neves portál BL-álomtizenegyébe

Bajnokok Ligája
54 perce

Torna: Mayer Gréta a 18., Székely Zója megsérült a vb-n

Torna
1 órája

Cselgáncs: „A kemény munka mindig meghozza a gyümölcsét” – Neu Gábor

Utánpótlássport
1 órája

Ahonnan Szoboszlai Dominik és Erling Haaland is érkezett – a Salzburg akadémiáján jártunk

Európa-liga
1 órája

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik