Passarella győzelmet vár

Vágólapra másolva!
2002.06.05. 22:02
Címkék
Semmi sem tudja megzavarni az argentin játékosok nyugalmát. A japán rendőrség riadót fújt, és felvette az argentin kollégáival a kapcsolatot, ugyanis napvilágot látott, hogy eddig ismeretlen okokból japán vízumot tudott kapni több száz argentin huligán. A Vélez Sársfield és a Boca Juniors kemény magjához tartozó szurkolók miatt a japán hatóságok rendbontástól tartanak, ezért minden eszközzel meg akarják gátolni, hogy a barrabravák – így hívják Argentínában a legelvakultabb szurkolókat – bejussanak a pénteki argentin–angol rangadó helyszínére. A másik kellemetlenség: botrány robbant ki Juan Sebastián Verón körül. Az angol bulvársajtóban ugyanis olyan cikkek jelentek meg, amelyekben úgy tüntették fel a Manchester United középpályását, mint aki egyenesen utálja az angolokat. Az ügyre azonban hamar fátyol borult, mivel kiderült, hogy a cikkeket írt újságírók sohasem beszéltek Verónnal.A botrányok és az álbotrányok azonban szinte semmiféle hatással nincsenek Marcelo Bielsa tanítványaira, akik közül mindenki már az angolok elleni mérkőzésre koncentrál. Gabriel Batistuta kabalából, mint minden fontos mérkőzése előtt, hosszas beszélgetést folytatott az olasz La Gazzetta dello Sport argentin szakértőjével, Alberto Cerrutival, míg a többiek közül a legtöbben a szeretteikkel beszélgettek."Amikor Franciaországban még én irányítottam az argentin válogatottat, a játékosokból hiányzott a magabiztosság, emiatt egyáltalán nem voltak annyira nyugodtak, mint most. Marcelo Bielsa viszont tökéletesen felnevelte és egységesítette az általam kiválasztott labdarúgókat – szerintem Argentínának ezért sem kell tartania Angliától” – bizakodott Daniel Passarella. Passarellával egyetértett Diego Maradona is, aki újra beadta a vízumkérelmét Japánba. "Bár elutazhatnék Dél-Koreába, onnan is csak tévén keresztül láthatnám az argentinokat. Ezért inkább úgy döntöttem, hogy Kubában maradok a szanatóriumban. Hiszen innen is nyomon követhetem az albiceleste mérkőzéseit” – mondta Maradona.
Legfrissebb hírek

Elindult a szavazás a Golden Boy-díjra, két magyar is a jelöltek között

Minden más foci
14 perce

Zubai Gábor lett a dunaújvárosi női kézisek edzője

Kézilabda
36 perce

Strandröplabda: döntőbe jutott Kun és Villám a kínai ProTour-versenyen

Röplabda
59 perce

Bevált recept: dobogót ért a paksiak kiemelkedő támadójátéka

Labdarúgó NB I
1 órája

Negyven éve jutott fel először a Siófok az NB I-be

Labdarúgó NB I
1 órája

Csikós Zsóka 500 egyesben is Európa-bajnok; Opavszky Réka ezüstérmes!

Kajak-kenu
1 órája

Alakulóban van a Falco kosárcsapatának kerete

Kosárlabda
1 órája

Kajak-kenu: a barátság még erősebbé teszi a KSI-s duót

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik