Hol van már az a bronzérem?

Vágólapra másolva!

2002.06.03. 20:19

Címkék

Boris Zivkovic (6) csak egyetlen ütemet késett, ám így Cuauhtémoc Blancót (10) találta el, a sértett pedig berúgta a jogos büntetôt

A rosszmájúaknak volt min gúnyolódni a vb előtt, ha szemügyre vették az 1998-as vb-bronzérmes csapat keretét. Horvátországban valóban nem volt bátorság kihúzni a listáról a "szent tehenek”, a négy évvel ezelőtti hősök némelyikét. A rengeteg 30 év fölötti futballista közül Alen Boksic, Davor Suker, Robert Prosinecki számára klubfronton kevés babér termett az elmúlt időszakban (utóbbinak azt a szégyent is meg kellett érnie, hogy hónapokig se égen, se földön nem talált magának csapatot), de a válogatottban mindannyian kaptak még egy nagy esélyt Mirko Jozic szövetségi kapitánytól.

Az persze ránézésre is nyilvánvalónak látszott, hogy ez a gárda még akkor is gyengébb elődjénél, ha a fent említett három kulcsember valami csoda folytán hozza franciaországi formáját. Ami a mexikóiakat illeti, ők emberemlékezet óta nem játszottak se sokkal jobban, se feltűnően rosszabbul az ő jó kis átlaguknál, és semmiféle jel nem utalt arra, hogy ez a "világbajnoki állandó” éppen most változna meg.
Horvát rohamokkal indult a mérkőzés, a 2. percben Boksicot máris buktatni volt kénytelen ez ellenfél mintegy 25 méterre a kaputól, ám Prosinecki szabadrúgása jócskán fölészállt. Néhány pillanattal később első akcióját vezette Mexikó, s fölényes többségben lévő szurkolói azonnal úgy kezdtek ollézni, mintha legalábbis négy góllal vezetnének a kedvencek. Nos, ettől nagyon messze volt mindkét pályán lévő együttes, sőt a 6. minutumban a mexikóiak majdnem még távolabb kerültek. Robert Jarni adott be remekül balról, a túloldalon Josip Simunic fejelt a hosszú sarok felé, de Oscar Pérez, a mexikóiak 171 centiméter magas kapusa két kézzel kitornászta a labdát a felső sarok elől.

Bár a legtöbbet a pálya középső részén volt a labda, a horvátok rövid időre kialakítottak valami ,,mezőnyfölény”-féleséget, ebben a periódusban a közép-amerikai tizenegy bátortalannak vagy minimum túlzottan óvatosnak tűnt. Déli szomszédaink főleg az állított labdás szituációkra igyekeztek támaszkodni, és tehették, mert riválisaik egyrészt gyakran követtek el kisebb szabálytalanságokat, másrészt nem szégyellték szorult helyzetben az alapvonalon túlra rúgni a labdát. Nem véletlen, hogy éppen egy szöglet utáni kavarodásban alakult ki helyzet az első negyedóra végén: Zvonimir Soldo a lefejelt labdát fordulásból rászúrta, de nem tudta megfelelően leszorítani, így veszélyt sem jelentett.

Az első negyedóra után szinte egyik pillanatról a másikra átvették az irányítást a zöld mezesek. A 18. percben például képtelenek voltak kihozni a horvátok a labdát egy felívelés után, a mexikóiak visszaszerezték, Gabriel Caballero beadása azonban mélynek bizonyult, mindenki előtt egy hajszállal suhant el. Nagy nehezen tudtak csak szabadulni a szorításból az európaiak, de amint sikerült, a túloldalon újabb beívelésekkel hozták zavarba a fejelés terén nem éppen világszínvonalú mexikói védelmet.
Félóra telt el, míg először igazi dolga akadt Stipe Pletikosának. Egy jobb oldalról beívelt kornert az apró termetű, de teljesen egyedül hagyott Blanco fejelt meg közelről, ám pontosan a gólvonalon álló horvát kapus ölébe. Ha csak kicsivel jobban céloz, védhetetlen lett volna... Aztán folytatódott a mexikói nyomás, s hamarosan Ramón Morales bukkant fel a vetélytársak büntetőterületén. Egy lecsorgó labdát kissé suta mozdulattal küldött a kapu felé, és mivel nem találta el igazán jól, a labda az ötösön álló Jared Borgettihez került, aki a jobb kapufa mellé helyezett. Ez volt a meccs addigi legnagyobb helyzete.

Regisztrálhattunk még egy gyengécske Gerardo Torrado-löketet a félidő vége előtt, az iramtól pedig mindenkinek volt bőven ideje elmélázni azon, hogy a legutóbbi vb bronzérmes játékosai felett bizony nem múlt el nyomtalanul a négy év. Prosineckit sokszor arcpirítóan könnyen választották el a labdától, a gólkirályi cím védője, Suker (valamint méltó párja, Boksic) pedig csak a legritkább esetben volt látható a bőrgolyó társaságában.
Ugyanúgy kezdődött a második félidő, mint az első: Pérez óriásit védett, ezúttal Soldo csúsztatását kellett hárítania. Nem sokkal később ígéretes helyzetből Milan Rapajic célozta meg a kaput szabadrúgásból, Pérez pedig megelégedett azzal, hogy kikísérje a labdát az alapvonalon túlra. Egyre inkább nyomtak a mexikóiak!

Ők mondták

Javier Aguirre: – Negyvenöt nap kemény munkájának az eredménye a gyôzelem, le a kalappal a játékosok elôtt. Három pont már a zsebünkben van, de ezzel még nem lehetünk elégedettek. A következô két meccset is meg kell nyernünk. A támadóharmadban rengeteget hibáztunk, az ellenfél kapuja elôtt jobban oda kell figyelnünk ezután. A horvátok nagyon keményen játszottak, jócskán megnehezítették a dolgunkat, igaz, amikor tíz emberre fogytak, elveszítették az erejüket. Oscar Pérezt ki kell emelnem, nagyon jól védett.

Mirko Jozic: – Az elsô csatát elvesztettük, de a háborút még nem. A nyitó mérkôzésen sohasem szerencsés vereséget szenvedni, de ezen a kudarcon még túl tudjuk tenni magunkat. A mexikóiakat nem becsültük le, viszont nagyon gyengén passzolgattunk, és a labdakezelés is förtelmes volt. A középpályássorunk fájóan szervezetlenül játszott, a mexikói kapus pedig kiváló védéseket mutatott be.

Cuauhtémoc Blanco: – A gólomat nagymamámnak szeretném ajánlani, ô a múlt héten halt meg, de sajnos a világbajnokág miatt nem tudtam elmenni a temetésére. A mérkôzésrôl annyit, hogy a három pont megvan, és ezt a nyugalmunknak köszönhetjük. Kilencven percen át hajtottunk, futottunk, biztos vagyok benne, hogy Ecuador ellen is nyerünk, és továbbjutunk.

Davor Suker: – Túl sok helyzetet kihagytunk, a piros lappal pedig minden eldôlt. A tizenegyes után a mexikóiaknak megjött az erejük, mi pedig elveszítettük a lendületünket. Az elsô félidôben kellett volna gólt szereznünk, akkor voltak jó lehetôségeink. Négy napunk van arra, hogy a következô meccs elôtt összerázzuk a csapatot.

Robert Prosinecki: – Nem kérdés, Mexikó ezen a mérkôzésen jobban játszott. Van még esélyünk a tizenhat közé kerülésre, biztosan javulni fogunk. Nem szeretem, ha lecserélnek, mint ahogy senki más sem.

A 61. percben nagyon szép jelenet bontakozott ki a horvát tizenhatoson, Boris Zivkovic azonban könyörtelenül és meggondolatlanul véget vetett neki. Torrado Borgettihez passzolt, aki gyönyörű sarkazással ugratta ki Blancót, ám érkezett a Leverkusen védője, és pontosan egy ütemet késve felvágta a kiugró mexikói csapatkapitányt. A bíró habozás nélkül kiállította az utolsó emberként szabálytalankodó Zivkovicot, Blanco meg gond nélkül értékesítette a jogos tizenegyest.
Közvetlenül a gól után lejött az értékelhetetlen teljesítményt nyújtó Suker, majd nem sokkal utána a csapatkapitányi karszalag viselője, Boksic is, a vérfrissítés azonban emberhátrányban nem lehetett hatékony. A másik oldalon Javier Aguirre az örökifjú Luis Hernándezzel próbálta kiszámíthatatlanabbá tenni csatársorát, de a szőke támadó sem sok vizet zavart a hátralévő időben.

Rejtély, honnan vette hozzá az erőt a horvát együttes, de tíz emberrel nagyon beszorította ellenfelét az utolsó néhány percben. Amivel kiérdemelte a játékerőben csalódást keltő, de szimpatikusan küzdő válogatott címet.
Kevesen irigylik őket ezért.