Legalább nyertünk

1-1-1, azaz egy győzelem, egy döntetlen, egy vereség. Ez Pintér Attila mérlege a magyar labdarúgó válogatott élén és a jó hír az, hogy eredmények tekintetében egyértelműen látható a javulás. Sajnálatos, hogy ugyanez nem mondható el a játékkal kapcsolatban is. Sajnálatos, méghozzá két ok miatt. Az egyik, hogy még mindig nem látható a csapat gerince, az a váz, amelyre az őszi selejtezőkön alapozni fog a kapitány. A másik, hogy a legutóbbi két eredmény könnyen tévútra viheti az óvatlanokat. A most kiegyensúlyozottnak tűnő mérleg ugyanis lehetne 0-1-2 is. Senki nem szólhatott volna egy szót sem, ha a dánok ellen vereséggel a zsebünkben hagyjuk el a pályát, az albánok pedig kicsikarják az ikszet. Benne volt a pakliban. És, hogy reálisak legyünk, a józan értékeléshez mindenképp nagyobb segédletet adott volna. Most ugyanis el lehet hitetni, hogy jók vagyunk, hogy előreléptünk, hogy fejlődünk, miközben aki egy kicsit is értő szemmel nézi a mutatott teljesítményt, láthatja, hogy itt leginkább egy dolog konstans, a káosz. Őszintén remélem, hogy a sajtó nem adja Pintér Attila alá a lovat és képes lesz valós helyén kezelni a "sikert". Ellenkező esetben ősszel ismét jön a pofára esés. Mi a realitás? Az, hogy a válogatott Albánia ellen olyan gyenge kezdőcsapattal állt fel, amire már régen volt példa, és ennek megfelelő volt a teljesítmény is. Büszke lehet magára az a szurkoló, aki a mutatott "játék" mind a 90 percét végig bírta nézni, jómagam többször kacérkodtam a gondolattal, hogy átkapcsolok a szomszédos csatornán futó műsorok valamelyikére. Nem tettem, és így láthattam, amint képtelen voltunk egy támadást végigvinni, a legnagyobb helyzetünket az jelentette, amikor Futács fél méterrel lemaradt Stieber centerezéséről, illetve Dzsudzsák Balázs úgy verte a seggét a földhöz mérgében egy meg nem ítélt szabálytalanság után, ahogy egy éves kislányom tette nemrég a közért közepén, amikor nem hagytam neki, hogy magára rántsa az egész zöldségespultot. Játékosaink sorra vesztették el a párharcot az albánokkal szemben, a taktika pedig kimerült az ívelgetésben. Ha egyszer mégis előre keveredett a labda Rudolfhoz, ő pánikszerűen kapura rúgta azt, anélkül, hogy felmérte volna merre vannak a társak vagy egyszerűen csak megpróbálkozott volna néhány csellel. Szerencsére Pintér Attila is érzékelhette a gondokat és a második játékrészben már jórészt uraltuk a mérkőzést. Csak az a fránya gól nem akart összejönni. Meg a helyzetek. Helyette láthattunk egy Vécsei Bálintot, aki labda helyett az ellenfelet rugdosta szorgosan, illetve további öt cserét, akik közül néhány jó is akadt. Kalmár Zsolt néhány csele és megmozdulása élményszámba ment, látszik, hogy ő még viheti valamire. Ugyanez a helyzet Lovrencsics Gergővel, illetve nem lehet panasz Priskin Tamásra, aki előbb kiharcolt, majd értékesített egy büntetőt. A pozitívumok azonban eltörpülnek a tanácstalanság mellett. Hogy áll össze a válogatott magja az őszi selejtezőkre? Kik azok, akikre stabilan számít a kapitány, tétmeccsen is? Lesz-e, és ha igen, időben lesz-e stílusa, ereje, "harapása" ennek a gárdának? És egyáltalán, biztos, hogy Pintér Attila a megfelelő ember erre a pozícióra?