Mezőkövesdi sokkterápia

Vágólapra másolva!
2014.04.29. 23:04
Készül a Mezőkövesd az NB II-re, megkezdték visszavágni a futballisták bérköltségeit. Bennem legalábbis ez a gondolat merült fel elsőnek...

Készül a Mezőkövesd az NB II-re, megkezdték visszavágni a futballisták bérköltségeit. Bennem legalábbis ez a gondolat merült fel elsőnek, miután a csapat nemrég bejelentette, hogy elküldi három tapasztalt játékosát. Név szerint Rajczi Pétert, Vermes Krisztiánt és Farkas Balázst.Mezőkövesd az NB II-re, megkezdték visszavágni a futballisták bérköltségeit. Bennem legalábbis ez a gondolat merült fel elsőnek, miután a csapat nemrég bejelentette, hogy elküldi három tapasztalt játékosát. Név szerint Rajczi Pétert, Vermes Krisztiánt és Farkas Balázst.

Tény, a felsorolt labdarúgók közül egyik sem sokat tett hozzá ahhoz, hogy a Mezőkövesd a szezon vége előtt négy fordulóval ne a 15. helyen álljon, két ponttal lemaradva a szintén borzalmas szezont futó Pakstól. Hogy a -18-as gólkülönbséget már ne is említsük. A télen Kecskemétről igazolt Rajczi Péter például 7 mérkőzésen egyetlen gólt sem szerzett. De a Vermes és Farkas sem tett le idén sokat az asztalra, igaz nem is igazán volt rá lehetőségük.

A döntés hátterében mindazonáltal nem csak a pénz állhat. Ugyanúgy elképzelhetőnek tartom, hogy a bejelentéssel kvázi sokkolni akarták a mezőkövesdi játékosokat. A bajnoki hajrá ugyanis mindennek ígérkezik, csak könnyűnek nem. Szombaton például az öt mérkőzéses győzelmi sorozatot produkáló Ferencváros lesz a vendég, utána idegenben a Pécs és a Győr, otthon pedig a Videoton vár Véber György fiaira. Ebből papírforma szerint egyedül a Pécs ellen lehet pontszerzésben reménykedni, az pedig édeskevés lesz a Paks megelőzéséhez.

A bennmaradáshoz kétségkívül bravúr kell, méghozzá nem is egy. A sokkterápia tehát jó gondolat. Kérdés, ha a Ferencváros ellen hatástalannak bizonyul, mi lesz a következő lépés?

Legfrissebb hírek

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
Tegnap, 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
Tegnap, 10:00

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38
Ezek is érdekelhetik