Videó: Szalai Ádám San Marino ellen talált be először, rögtön triplázott!

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.11.12. 13:14
null
Szalai Ádám alighanem legszebb gólja a válogatottban – a San Marino elleni 2010-es meccsen a második találata (Fotó: NS-archív)
A 77. válogatott mérkőzésére készülő, a címeres mezben eddig 25 gólt szerző, 33 éves Szalai Ádám a nemzeti csapatban 11 évvel ezelőtt, 2010. október 8-án talált be először a kapuba, akkor rögtön három gólt is szerzett. A Mainz csatára egy újabb triplával az örök-góllövőlistán megelőzné Gera Zoltánt és beérné Kiprich Józsefet is – és már csak egyedül Nyilasi Tibor lenne előtte a még élő, egykori válogatottak közül…

Szalai Ádám 21 évesen, 2009 februárjában, Erwin Koeman szövetségi kapitánynál, Izrael ellen mutatkozott be a magyar labdarúgó-válogatottban. Első gólját a negyedik meccsén – ekkor már Egervári Sándor irányította a válogatottat –,2010. október 8-án szerezte San Marino ellen: Dzsudzsák Balázs szögletéből fejelt a kapuba (a harmadik góljánál is Dzsudzsák passzából talált be).

A 8–0-ra megnyert hazai Eb-selejtezőn először volt kezdő a válogatottban – és először játszott a régi Puskás-stadionban –, 63 percet töltött a pályán, három gólt szerzett, eddig az volt az egyetlen meccse a nemzeti együttesben, melyen három gólt ért el (kétgólos meccse kettő volt). Ráadásul a második gólja az egyik legszebb volt a válogatott pályafutása során, nagyjából 30 méterre a gólvonaltól felpörgette a labdát, és fordulásból, ballal emelt a kapuba. Az akkori csapatból ma már csak ő válogatott, míg Laczkó Zsolt – aki ugyancsak kezdett azon a meccsen – Marco Rossi pályaedzőjeként dolgozik a válogatott mellett. Érdekesség, hogy Szalai korábban az U21-es válogatottban is szerzett egy meccsen három gólt San Marino ellen.

2010. OKTÓBER 8., MAGYARORSZÁG–SAN MARINO 8–0

Szalai Ádám péntek este San Marino ellen játszhatja a 77. válogatott mérkőzését, és megszerezheti a 26. gólját. A 26 góllal utolérné az örök-góllövőlistán jelenleg – Takács Józseffel holtversenyben – 14. helyen álló Gera Zoltánt, egy duplával meg is előzné, és azzal már az elmúlt 25 év legeredményesebb játékosának mondhatná magát a válogatottban. Egy újabb triplával a válogatottban 1984 és 1995 között 28 gólt szerző Kiprich Józsefet is utolérné.

És ha San Marino ellen ez még nem is jön össze, feltehetően lesz még rá lehetősége a 33 éves Szalainak, akár már jövő hétfőn, Lengyelország ellen is növelheti a góljai számát. Érdemes kiemelni, ha 28 gólig eljutna, akkor a még élő egykori válogatottak közül csak a 32 gólos Nyilasi Tibor lenne előtte a listán.

Ami a válogatottsági számokat illeti, Szalai egy újabb meccsel, többek között Bene Ferencet, Bálint Lászlót és Fenyvesi Mátét is megelőzve a 12. helyre lépne előre az örökrangsorban.

A MAGYAR VÁLOGATOTT ÖRÖK-GÓLLÖVŐLISTÁJA – TOP 21
1. Puskás Ferenc 84 (85 meccs)
2. Kocsis Sándor 75 (68)
3. Schlosser Imre 58 (68)
4. Tichy Lajos 51 (72)
5. Sárosi György 42 (62)
6. Hidegkuti Nándor 39 (69)
7. Bene Ferenc 36 (76)
8. Zsengellér Gyula 32 (39)
Nyilasi Tibor 32 (70)
10. Albert Flórián 31 (75)
11. Deák Ferenc 29 (20)
12. Kiprich József 28 (70)
13. Sándor Károly 27 (75)
14. Takács József 26 (32)
Gera Zoltán 26 (97)
16. Toldi Géza 25 (46)
Szalai Ádám
25 (76)
17. Avar István 24 (21)
Fazekas László 24 (92)
20. Pataki Mihály 21 (24)
Dzsudzsák Balázs 21 (108)

A MAGYAR VÁLOGATOTT NOVEMBERI KERETE

Kapusok: Bogdán Ádám (Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros), Szappanos Péter (Bp. Honvéd)
Védők: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Spandler Csaba (Puskás Akadémia), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
Középpályások: Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár FC),Schäfer András (FC DAC 1904 – Szlovákia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vécsei Bálint (Ferencváros)
Támadók: Hahn János (FC DAC 1904 – Szlovákia), Kiss Tamás (SC Cambuur – Hollandia), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország)

9. FORDULÓ
NOVEMBER 12., PÉNTEK
20.45: MAGYARORSZÁG–San Marino
20.45: Andorra–Lengyelország
20.45: Anglia–Albánia

10. FORDULÓ
NOVEMBER 15., HÉTFŐ
20.45:
Lengyelország–MAGYARORSZÁG
20.45: San Marino–Anglia
20.45: Albánia–Andorra

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 8 6 2 24– 3 +21 20
2. Lengyelország 8 5 2 1 25– 8 +17 17
3. Albánia 8 5 3 11– 7 +4 15
4. MAGYARORSZÁG 8 3 2 3 13–12 +1 11
5. Andorra 8 2 6 7–19 –12 6
6. San Marino8 8 1–32–31 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik