Válogatott: Valóban beszélgettem Pintér úrral - Szalai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.08. 08:08
null
Szalai egyelőre nem nyilatkozik a válogatott meghívóról (Fotó: Szabó Miklós)
Szalai Ádám, a Schalke 04 magyar középcsatára jól kezdte a felkészülést, az al-Garafa elleni mérkőzésen az ő két góljával nyert a Katarban edzőtáborozó gelsenkircheni csapat. Szalai a Nemzeti Sport kérdésére elmondta: tárgyalt Pintér Attilával, a magyar válogatott új szövetségi kapitányával, meghívójáról (és annak elfogadásáról) viszont csak akkor beszél, ha az aktuális lesz.
– Tavaly nyárról ismerős történet: edzőmeccsek, Szalai-gólok.

– Vártam már, hogy újra pörögjünk, mérkőzéseket játsszunk, és bár a felkészülés idején szerzett góloknak nincs különösebb jelentőségük, mégiscsak örömteli a kapuba találni – mondta a magyar center, aki hétfőn két góljával megnyerte csapatának az al-Garafa elleni összecsapást Katarban (2–1). – Jó csapattal játszottunk, két húzóembere, Lisandro López és Nené korábban a Bajnokok Ligájában futballozott, az al-Garafa edzője pedig a legendás Zico.

 

SZAVAZÁS

Ön szerint lesz Szalai Ádám válogatott kerettag Pintér Attilánál?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

– Ilyenkor van idő és lehetőség elbeszélgetni a vetélytársakkal?
– Nem jellemző, mindenki a feladatára összpontosít, van munka bőven.

– Hogyan viselik a csapatot sújtó, már-már abnormálisnak tekinthető sérüléshullámot?
– Ami ősz óta történik, az tényleg nem hétköznapi, rengeteg a sérültünk, a napokban igazolt korábbi mainzi csapattársam, Jan Kirchhoff a második edzésen súlyos sérülést szenvedett, és Max Meyer sem egészséges. Klaas-Jan Huntelaarral kapcsolatban nem vagyok naprakész, mert ő el sem jött velünk az edzőtáborba.

– Pintér Attila szövetségi kapitány a Duna Tv Sportaréna című műsorában azt nyilatkozta: „Elbeszélgettem Szalai úrral.” Publikus a téma?
– Valóban beszélgettem Pintér úrral.

– Tegyük fel, megkapja a meghívót: ez esetben hazajön?
– Erről majd akkor nyilatkozom, ha aktuális lesz. Addig nem.

EDZÉS TELKIBEN, KÖNYÖRGÉS NINCS. NO DE KINEK A NEVÉT NEM MONDJA KI SZÁNDÉKOSAN PINTÉR ATTILA? KÉTOLDALAS ÖSSZEÁLLÍTÁS A SZERDAI NEMZETI SPORTBAN A VÁLOGATOTT ÖSSZETARTÁSÁRÓL!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik