Szalai Ádám: A terv az volt, hogy nyáron vége, de még nem vonultam vissza!

Vágólapra másolva!
2023.04.27. 10:27
null
Nem valószínű, hogy az NB I-ben, de lehet, hogy látjuk még játszani Szalai Ádámot (Fotó: Getty Images)
A jelenleg klub nélküli, a magyar válogatottól visszavonult Szalai Ádám szerdán egy pódiumbeszélgetésen vett részt a Szabó Dezső Katakombaszínházban, ahol a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány meghívásának tett eleget. Az eseményen ott járt a Magyar Nemzet, amely beszámolt a 35 éves labdarúgó legérdekesebb válaszairól. Szalai válogatott- és klubkarrierjéről, sikereiről és kudarcairól, a lehetséges folytatásról beszélt. 

 

Szalai Ádám a pódiumbeszélgetés nyitányán a magyar válogatottól való visszavonulásáról beszélt.

Nagyon megviselt az elválás... Most is hiányzik a válogatott, hogyne hiányozna, de ilyen az élet, egyszer minden véget ér. Nem akartam megvárni, hogy azt mondják, már nem kellek. Én akartam dönteni!”

Tízéves a hírhedt beszéd! Szalai 2013-ban, a hollandok elleni 8–1-es vereséget követően, akkor 25 évesen fogalmazott meg kemény kritikát a magyar futballról.

Idősebb fejjel visszagondolva nem volt könnyű helyzet, mert fiatal voltam, nem tettem le még annyit az asztalra, hogy így kiálljak, de láttam, amit láttam, és dolgozott bennem a kötelességtudat, hogy valamit tenni kell. Úgy voltam vele, csináljunk egy kis tüzet. Köszönettel tartozom Csányi Sándor úrnak, akinek előre elmondtam, mire készülök. Nem tiltotta meg, nem is akart lebeszélni, csak annyit mondott, hogy ha ezt meg merem tenni, akkor csináljam, és vállaljam az esetleges következményeket. Senkit sem akartam megsérteni, de muszáj volt elmondanom a szakmai meglátásaimat.”

Sikereiről és kudarcairól is beszélt.

Sokszor futottam zsákutcába az életemben. Ilyenkor ha visszafordulnék, és más utat keresnék, az olyan, mintha megfutamodnék. Ha valamit elvállalok, mindig a végsőkig kitartok, mert ha nem így tennék, annak rossz szájíze lenne. Sokan csak a sikereket látják. Milyen jó lehet a válogatott csapatkapitányának lenni, közel tizenhárom évig a Bundesligában játszani, kijutni két Eb-re. De bátran ki merem jelenteni, hogy sokkal több kudarcom volt, mint sikerem. Csak azért tudtam annyi ideig a legmagasabb szinten maradni, mert a kudarcaim ösztönöztek, hogy jobb legyek. És ha három-négy kudarc után jött egy siker, az annál értékesebb volt.”

Úgy volt, hogy már most nyáron visszavonul a jelenleg klub nélküli Szalai, de...

„A terv az volt, hogy idén nyáron befejezem a játékot. Eredetileg a Bundesligában akartam abbahagyni, de amikor megkeresett a Basel, egy ilyen nagy múltú csapat, amely a nyártól edzőként is számított volna rám, belevágtam a kalandba. Most, hogy az év elején munkanélküli lettem, felborultak a tervek. Hangsúlyozom, még nem vonultam vissza, és bár azt nehezen tudom elképzelni, hogy itthon pályára lépjek még aktív játékosként, a külföldi folytatás nincs kizárva. De még egyszer mondom, a terv az volt, hogy a nyáron vége. Hosszabb távon szeretnék a futballban maradni, még nem tudom, milyen formában, de sok mindent vissza akarok adni a hazai labdarúgásnak.”

SZALAI ÁDÁM PÓDIUMBESZÉLGETÉSÉRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT MÉG TÖBBET!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik