Tour de Hongrie: számos kísérőprogram is lesz Pécsen

Vágólapra másolva!
2024.04.30. 16:52
A 2024-es Tour de Hongrie útvonala (Fotó: tdh.hu)
A Tour de Hongrie kerékpáros körversenyhez kapcsolódó kiállítás nyílt kedden Pécsen. A befutónak otthont adó városban számos kísérőrendezvény lesz a körverseny ideje alatt – jelentették be a tárlat megnyitóján.

A pécsi belvárosi bevásárlóközpont aulájában rendezett tárlat megnyitóján Eisenkrammer Károly főszervező kiemelte: tavaly nagy figyelem és komoly népszerűség mellett zajlott a pécsi szakasz, a meredek utcák pedig számos izgalmat tartogattak. Szavai szerint éppen ezért egyértelmű volt, hogy visszatér a városba a mezőny idén is, sőt, ezúttal a befutó is a Mecsekoldal kaptatóin lesz kialakítva. A város legmeredekebb közterületét, a Bárány útat háromszor is meg kell mászniuk a versenyzőknek, mielőtt átszakítják a célszalagot a pécsi állatkertnél.

Mint mondta, a körverseny kitűnő rendezvény arra, hogy rajta keresztül megmutassák a nagyvilágnak Magyarországot, városainkat és tájainkat, hiszen – tette hozzá – a küzdelmeket 190 országban követhetik tévén az érdeklődők. Kitért arra, hogy idén a magyar válogatottban az utóbbi tíz év legjobbjai állnak össze és a legjobb nemzetközi sprinterek jönnek Magyarországra, hogy a világ legnagyobb versenyeire készüljenek Magyarországon.

Krutek László, a Lotus Cycle Team edzője arról beszéltm hogy számos kísérőprogram lesz Pécsen, hiszen a város kétnapos Bike Weekenddel várja az érdeklődőket. Szombaton hagyományteremtő céllal rendeznek regionális pump track versenyt Tüskésréten, valamint közös, kerékpáros gurulást a város három pontjáról a Széchenyi térre. Az óvodások is kerékpárra pattannak, a trialosok is csatlakoznak a programokhoz. Vasárnap megrendezik a II. Zsolnay-kupát és egy e-bike futamot. A résztvevőknek 3.4 kilométeres távon 256 méternyi szintkülönbséget kell leküzdeniük, benne a híresen nehéz szakasszal, hogy aztán – akárcsak a nagyok – az állatkertnél érjenek be a célba. Az egyetem, az egyházmegye, valamint a város nemzetiségei is flashmobbal, valamint egyedi produkciókkal készülnek Pécs több pontján – közölte.

Péterffy Attila, Pécs polgármestere felidézte: tavaly komoly sikert aratott a városban a Tour de Hongrie, a kiállítás pedig segít felidézni a 2023-as hangulatot, a közös élményt. Reményét fejezte ki, hogy idén is legalább annyian szurkolnak majd a pécsi utcákon és a Mecsek meredek útjain, mint tavaly, amikor tízezrek buzdították a versenyzőket.

A kedden megnyitott pécsi kiállításon az érdeklődők az előző versenyek győztesei által dedikált trikókat vehetnek szemügyre, megtekinthetik az előző verseny trófeáját, a 2024-es betétverseny, a Zsolnay-kupa eredeti trófeáit, a Lotus Team a világ egyik legmodernebbjének számító versenykerékpárját és egy egyedi gyártású Csepel versenybiciklit az 1960-as évekből.

A látogatók emellett fotós összeállítást láthatnak a  tavalyi versenyről, megismerkedhetnek továbbá a verseny és a pécsi szakasz részletes útvonalával, programjával, illetve a helyi kísérőrendezvények programjaival.

Az idei, 45. Tour de Hongrie május 8-án a Karcag és Hajdúszoboszló közötti 170 kilométeres sík szakasszal startol, majd a szintén mezőnyhajrát ígérő Tokaj–Kazincbarcika (162 kilométer) etap következik. Az összetettről várhatóan döntő két szakasz közül az egyik a harmadik lesz, ekkor Kazincbarcikáról egy mátraházi körözést követően Kékestetőre tekernek fel a bringások (183 kilométer), majd a budapesti Hősök teréről induló 166 kilométeres táv vár a mezőnyre. Itt az enyhén emelkedő etyeki befutó teheti kiszámíthatatlanná a szökevények, a sprinterek és a hegyi menők számára egyaránt kedvező szakaszt. A 854 kilométer össztávú Tour de Hongrie zárószakaszán Siófoktól Pécsig 173 kilométert teljesítenek a kerékpárososok, a befutó a tavalyról jól ismert Bárány úti emelkedő tetején, a pécsi Állatkertnél lesz. A viadal 2015-ös újraindulása óta most lesz a legnagyobb, 7871 méter az összesített szintemelkedés – közölték korábban a szervezők.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik