Törökországban nem lehet sikert elérni védés nélkül és ilyen lövésmutatóval

A csütörtöki, törökök elleni vereség fő okait keresve két tényező azonnal szemet szúr, ha a mérkőzés részletes statisztikáit böngésszük. Két olyan tényezőről van szó, melyek korábban sokszor nagyban hozzájárultak a győzelmeinkhez, most viszont éppen ezek hiányoztak a sikerhez

Az egyik ilyen, amit Marco Rossi szövetségi kapitány is említett a meccs után, a hatékonyság hiánya. Az nem fért bele a játékba, hogy 15 lövésünkből csak hat találta el a kaput, ráadásul a tizenöt lövésből tízet a tizenhatoson belülről adtunk le, és ebből a tízből csak négy ment kapura, egyből született gól. Pedig az, hogy 21 támadásból 15-öt tudtunk lövéssel befejezni, jó arány, hiszen a törökök a 34 támadásukból csak tíz próbálkozásig jutottak, csakhogy ők a tízből három gólt szereztek, mert mind a három kaput eltaláló kísérletükből gól született.

Ezzel el is érkeztünk a másik olyan mutatóig, ami egy ilyen szintű ellenféllel szemben nem fér bele. Ez pedig a védések hiánya. Amíg a török kapus, Ugurcan Cakir a hat kapura menő lövésből ötöt hárított, addig Dibusz Dénes a háromból egyet sem. Nyilván egy kapus teljesítménye nem vizsgálható önmagában, és a gólokat nem a kapus, hanem csapat és a teljes védelem kapja, de ettől még tény: Törökországban védés nélkül nem tud sikert elérni a magyar válogatott. Ráadásul a helyzetek minőségét vizsgáló, 0.7-es török xG-mutató azt jelzi, még csak azt sem mondhatjuk, hogy nagyobbnál-nagyobb ziccerekből születtek volna a török találatok.

Persze arról szó sincs, hogy Dibusz potya gólokat kapott volna, egyszerűen csak hiányoztak azok a bravúrok, amiket a korábbi meccseken megszoktunk tőle. A legutóbbi, Bosznia-Hercegovinában elért győzelmünk alkalmával a bosnyákok kettővel több lövéssel próbálkoztak, mint most a törökök, akkor is három ment kapura, de Dibusz mind a hármat védte, pedig a várható gólmutató (1.09) alapján a bosnyákoknak nagyobb helyzeteik voltak, mint a törököknek. Ezzel együtt az is igaz, hogy mind a három török gól olyan volt, hogy legalább három védőnk nézte közvetlen közelről az éppen lövő vagy fejelő hazai játékost, mégsem tudtak blokkolni és valószínűleg takarták is a kilátást Dibusz előtt, aki így kétszer már nem ért oda a labdára (talán az elsőnél lett volna erre leginkább esélye, ha nem áll annyira kint és és előbb elindul), hiába vetődött, Kerem Aktürkoglu közeli fejesére pedig el sem tudott indulni, ott már nagyon kiszolgáltatott helyzetben volt. Tehát ezúttal a védelmünk sem tudta hozzásegíteni a kapusunkat a bravúrokhoz. 

Azt hangsúlyozni kell, amit Szoboszlai Dominik a meccs utáni, nagyon reális gyorsértékelésében meg is tett: alapvető egyéni és csapathibák eredményezték a 3–1-es vereséget, ezekből mindenkinek tanulnia kell. A csapatkapitány kiemelte, „a második félidőben a törökök folyamatosan nyerték a párharcokat”. A párharcstatisztikát nézve azt láthatjuk, hogy a földön hárommal (40–37), a levegőben csak eggyel (26–25) nyertek meg több párharcot a törökök, mint a mieink, viszont a második félidőben összesen tízzel többet, ami jelentős különbség, kiváltképp a levegőben nőttek fölénk (a második félidőben 24 légi párbajból 15-öt a hazaiak nyertek meg, az egyikből gólt is szereztek), és sokkal bátrabban és sikeresebben is cseleztek a meccs ezen szakaszában (13 török cselkísérletből nyolc volt sikeres a második félidőben, nálunk hatból három). 

Ezek mind hozzájárultak a második félidőben látott, időnként meglehetősen egyoldalú játékhoz, török fölényhez. Ez abban is megmutatkozott, hogy a törökök a meccs egészében több mint kétszer annyi passzt mutattak be a támadóharmadban, amennyit a mieinknek sikerült az ő tizenhatosuk környékén (117–53). 

A csapatmutatók mellett néhány egyéni statisztikai adatot is érdemes kiemelni, hiszen a csapatjáték az egyéni teljesítmények következménye. 

A Sofascore adatai szerint a kezdőként szerepelt három belső védőnk összesen 25-ször veszítette el a labdát, a legtöbbször Dárdai Márton, 12-szer (a meccset végigjátszó mezőnyjátékosaink közül nála volt a legalacsonyabb a jó passzok aránya is, 69 százalékkal), Fiola Attila hétszer, Willi Orbán hatszor. Ugyanakkor az is igaz, hogy Dárdai egymaga több hosszú indítással próbálkozott (13), mint Fiola (2) és Orbán (7) együttvéve, igaz ezekből csak négy volt sikeres, viszont egy átadásából gólhelyzet is kialakult (kulcspassz). A belső védők közül Fiola Attila veszítette el a legtöbb párharcot, 11-ből csak négyet nyert meg (Orbán tízből nyolcat, Dárdai kilencből hatot).

A szárnyvédők kapcsán is érdemes kiemelni, hogy sok labdát veszítettek, Bolla Bendegúz nyolcat, Kerkez Milos tízet, és az eredményes támadójátékhoz nagyobb vállalkozókedvre van szükség tőlük, különösen az AFC Bournemouth játékosától. Kerkez egyetlen cselre sem vállalkozott a meccsen, párharca is csak négy volt összesen (hármat megnyert), egy-egy lövése és kulcspassza volt, illetve négy pontos (és egy pontatlan) hosszú indítása, egy jó beadása (öt kísérletből), de szerelést vagy tisztázást, ami egy védő esetében azért fontos lenne (pláne, hogy két török gól előtt is az ő oldalán futott a hazai támadás), nem mutatott be. Bollának három kulcspassza volt (például a gólunk előtt), ugyancsak egy beadása, egy veszélyes lövése, nyolc párharca (négy nyertes), egy-egy szerelése és tisztázása, három kísérletből egy jó beadása és egyből egy pontos, hosszú indítása.

A középpályások közül a gólszerző Schäfer András csapatunk egyik legjobbjának számított, a Sofascore-nál a mieink közül a legmagasabb, 7.6-os értékelést kapta a teljesítményére, de őt az első félidőben kapott sárga lapja után (ami miatt lemarad a visszavágóról) a szünetben lecserélte Marco Rossi szövetségi kapitány. A Schäfer mellett játszó Nikitscher Tamás kevés párharcot tudott megnyerni a középpályán, 18-ból csak hatot, ami hozzájárult a törökök labdabirtoklási fölényéhez, de a Schäfer helyére beállt Kata Mihály is négyből csak egy párharcot nyert meg. 

Végül néhány szó a támadókról. A csapatkapitányunk, Szoboszlai Dominik mint mindig, most is igyekezett sokszor játékba kerülni, neki volt a legtöbb, 71 labdaérintése a magyar csapatból, de például a török csapatból és a mezőnyből is kiemelkedő Hakan Calhanoglutól így is 37-tel elmaradt. Kiemelendő, hogy Szoboszlainak volt a legtöbb, öt gólhelyzetet eredményező kulcspassza a magyar csapatból és a legtöbb (7) beadása is, de csak egy lövésre vállalkozott, amiből nem találta el a kaput és a 12 párharcából csupán négyet tudott megnyerni. Nagy Zsoltnak volt a legtöbb lövése, három, de 15 labdát is elveszített, igaz, hetet szerzett is. Varga Barnabás kétszer vehette célba a kaput, de nem találta el, ugyanakkor nagyon szépen készítette le a labdát Schäfernek a gólunk előtt, viszont az ő nevéhez fűződik a legnagyobb kihagyott helyzetünk, ha azt befejeli, jobb esélyekkel várhatnánk a visszavágót…

Összegzésként megállapítható, ahhoz, hogy az isztambuli vereség után legyen esélyünk a továbbjutásra, mindenkitől jobb teljesítményre lesz szükség a vasárnap...

Forrás: uefa.com és sofascore.com

NEMZETEK LIGÁJA
OSZTÁLYOZÓ AZ A-LIGÁÉRT
ELSŐ MÉRKŐZÉS
Törökország–Magyarország 3–1 (1–1)
Isztambul, Rams Park, 38 500 néző. Vezette: I. Kruzliak (szlovák)
Törökország: Cakir – Akaydin, Ayhan (Müldür, 27.), Bardakci, Elmali – Kökcü (Yüksek, 72.), Calhanoglu – Aydin (I. Kahveci, 72.), Yildiz, Yilmaz (Gül, a szünetben) – Aktürkoglu (Uzun, 86.). Szövetségi kapitány: Vincenzo Montella
Magyarország: Dibusz – Fiola, W. Orbán, Dárdai M. – Bolla (Osváth, 90+1.), Schäfer (Kata M., a szünetben), Nikitscher (Gazdag, 90+1.), Kerkez – Szoboszlai D., Nagy Zs. (Csoboth K., 78.) – Varga B. (Szabó L., 71.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Kökcü (9.), Aktürkoglu (69.), I. Kahveci (73.), ill. Schäfer (25.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!