Török–magyar: rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezetnek be – fontos szurkolói információk

Vágólapra másolva!
2025.03.18. 13:51
Fotó: Koncz Márton
A magyar szurkolókat egy kijelölt gyülekezőpontról, a Taksim Gezi Parkból ingyenes buszokkal szállítják majd a Galatasaray stadionjába, ahol Marco Rossi együttese csütörtökön a török csapattal vív osztályozót az élvonalban maradásért a labdarúgó Nemzetek Ligájában.

 

„A török hatóságok jelezték, hogy rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezetnek be. Gyülekezőpontot jelöltek ki Isztambul egyik parkjában, és azt kérik, hogy helyi idő szerint 15 órára érkezzenek oda a magyar szurkolók, mert csak az juthat be a stadionba, aki megjelenik ezen a kijelölt helyszínen” – mondta az M1 aktuális csatornának Sipos Jenő, a magyar szövetség (MLSZ) szóvivője. Hozzátette, szigorú ellenőrzésre lehet számítani, melyet követően ingyenes buszokkal szállítják a drukkereket a stadionba.

A magyar szurkolók számára a Taksim Gezi Parkot jelölték ki gyülekezőhelynek, melynek címe: Gümüşsuyu, Tak-ı Zafer Cd., 34437 Beyoğlu/İstanbul, Törökország.

Sipos azt is jelezte, a 18 órakor kezdődő meccs után a vendégszurkolóknak a szektorukban kell maradniuk, amíg a török nézők elhagyják a stadiont. Távozáskor a magyaroknak figyelniük kell, hogy melyik buszra szállnak, mert lesz, amelyik a reptérre megy, de lesz, amelyik a gyülekezőhelyre. Kiemelte, a magyar főkonzulátus munkatársai is segítik majd az eligazodást.

„Nagyon fontos mérkőzés előtt áll a válogatott, mert a párharc kimenetelének nagy jelentősége van, ugyanis meghatározza, melyik kalapba kerülnek a csapatok a következő Eb-selejtezőkön” – mondta Sipos, aki megjegyezte, a vasárnapi, budapesti visszavágóra gyorsan minden jegy elkelt.

Tájékoztatása szerint a Puskás Aréna kapuit az ugyancsak 18 órakor kezdődő találkozó előtt három órával nyitják ki. Lesz szurkolói falu, a pódiumbeszélgetésen pedig Kabát Péter és Koman Vladimir vesz részt.

További szurkolói információk ide kattintva olvashatók.

A MAGYAR VÁLOGATOTT TÖRÖKORSZÁG ELLEN KÉSZÜLŐ KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Hegyi Krisztián (Debreceni VSC), Szappanos Péter (Paksi FC)
Védők: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Kecskeméti TE), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Fiola Attila (Újpest FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Standard Liege – Belgium)
Középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid Wien – Ausztria), Dárdai Bence (VfL Wolfsburg – Németország), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (AFC Bournemouth – Anglia), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Nikitscher Tamás (Real Valladolid – Spanyolország), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vécsei Bálint (Paksi FC)
Támadók: Csoboth Kevin (FC St. Gallen – Svájc), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Szabó Levente (Eintracht Braunschweig – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
Szövetségi kapitány: Marco Rossi

A TÖRÖK KERET:
Kapusok: Berke Özer (Eyüpspor), Mert Günok (Besiktas), Muhammed Sengezer (Basaksehir), Ugurcan Cakir (Trabzonspor)
Védők: Abdülkerim Bardakci (Galatasaray), Eren Elmali (Galatasaray), Kaan Ayhan (Galatasaray), Emirhan Topcu (Besiktas), Merih Demiral (Al-Ahli – Szaúd-Arábia), Mert Müldür (Fenerbahce), Yusuf Akcicek (Fenerbahce), Samet Akaydin (Fenerbahce), Taha Sahin (Caykur Rizespor)
Középpályások: Atakan Karazor (Stuttgart – Németország), Demir Ege Tiknaz (Rio Ave – Portugália), Hakan Calhanoglu (Internazionale – Olaszország), Ismail Yüksek (Fenerbahce), Orkun Kökcü (Benfica – Portugália), Salih Özcan (Borussia Dortmund – Németország)
Támadók: Ahmet Kutucu (Galatasaray), Baris Alper Yilmaz (Galatasaray), Yunus Akgün (Galatasaray), Arda Güler (Real Madrid – Spanyolország), Can Uzun (Eintracht Frankfurt – Németország), Deniz Gül (Porto – Portugália), Emre Mor (Eyüpspor), Irfan Can Kahveci (Fenerbahce), Oguz Aydin (Fenerbahce), Kenan Yildiz (Juventus – Olaszország), Kerem Aktürkoglu (Benfica – Portugália)

A MAGYAR VÁLOGATOTT 2025-ÖS PROGRAMJA
A/B-LIGA OSZTÁLYOZÓ
Március 20., 18.00 óra: Törökország–Magyarország 
Március 23., 18.00 óra: Magyarország–Törökország 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 6., 19.30: Magyarország–Svédország
Június 10.: Azerbajdzsán–Magyarország

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK
Szeptember 6., 20.45: Írország–Magyarország 
Szeptember 9., 20.45: Magyarország–Portugália/Dánia 
Október 11., 18.00: Magyarország–Örményország 
Október 14., 20.45: Portugália/Dánia–Magyarország 
November 13., 18.00: Örményország–Magyarország
November 16., 15.00: Magyarország–Írország

 

Legfrissebb hírek

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01

Válogatott: Nagy Ádámmal ilyen még sosem fordult elő; most jöhet el Balogh Botond ideje

Magyar válogatott
2025.05.21. 14:59

Marco Rossi: Inspirációt kell merítenünk a Paks csapatjátékából

Magyar válogatott
2025.05.20. 13:42

Férfi kézilabda Eb: esti meccseken játszik a magyar válogatott

Kézilabda
2025.05.20. 11:51

Majoross Gergely: Volt azért néhány millió dollár különbség a keretek értéke között...

Jégkorong
2025.05.16. 06:59

Történelmi helyszínek között zajlik a jubileumi magyar körverseny

Kerékpár
2025.05.14. 07:50

A meccs emberének választott Pergel Andrej hálás, hogy megkapta a lehetőséget a válogatottban

Kézilabda
2025.05.11. 20:42

Soha nem látott negatív csúcsot állított fel a török másodosztályú Malatyaspor

Minden más foci
2025.05.10. 19:16
Ezek is érdekelhetik