A törökök nem készülnek külön Szoboszlai Dominik semlegesítésére

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2025.03.22. 17:55
Vincenzo Montella elmondta, nem készülnek külön Szoboszlai Dominikra (Fotó: Árvai Károly)
A magyar válogatott után a törökök is megtartották a Nemzetek Ligája-osztályozó visszavágója előtti sajtótájékoztatójukat, amelyen Vincenzo Montella mellett İsmail Yüksek válaszolt az újságírói kérdésekre.

Vincenzo Montella, a törökök szövetségi kapitánya a következőket mondta.

„Nagyon kicsi az előnyünk, ezért ez nehéz mérkőzés lesz, nem bízhatjuk el magunkat, nem eshetünk bele ebbe a csapdába. A magyarok agresszíven kezdhetnek a kétgólos hátrányuk miatt, százszázalékosan koncentrálnunk kell, s ne felejtsük el azt sem, hogy egy A-ligában jövő csapatról van szó. Nem kell alapul venni az elmúlt években a magyarok ellen játszott mérkőzéseket, amelyekből tanultunk, és levontuk ezekből a következtetéseket.”

Szoboszlai Dominik semlegesítéséről is kérdezték a török újságírók.

„Nagyon nehéz olyan világsztár ellen játszani, aki ráadásul jó formában van, de nincs vele szemben külön stratégiánk, az általánosságba vett védelmi taktikánkat használjuk ellene is.”

İsmail Yüksek, a török válogatott középpályása így várja a magyarok elleni budapesti összecsapást.

„Komoly küzdelem volt az első meccsen, amelyen kétgólos előnyt szereztünk, ezt meg kell tartanunk a visszavágón is. Ugyanúgy fogunk küzdeni a visszavágón is, hiszen fel akarunk jutni az A-ligába. A csapaton belül jó, úgy fogalmaznék, családias a hangulat, ez a generáció megérdemelné, hogy elérje ezt a sikert. Az elmúlt meccseken jó formát mutattunk, csapatként kell jól játszanunk, ezzel nyerhetünk.”

Magyar válogatott
2025.03.22. 13:12

Marco Rossi: Büszkévé akarjuk tenni a szurkolóinkat, kutya kötelességünk mindent beleadni

Gulácsi Péter és Dárdai Bence rendelkezésre áll. Sallai Rolandról szombat délután döntenek.

NEMZETEK LIGÁJA
OSZTÁLYOZÓ AZ A-LIGÁÉRT
1. MÉRKŐZÉS
Törökország–Magyarország 3–1 (1–1)
Isztambul, Rams Park. Vezette: I. Kruzliak (szlovák)
Törökország: Cakir – Akaydin, Ayhan (Müldür, 27.), Bardakci, Elmali – Kökcü (Yüksek, 72.), Calhanoglu – Aydin (I. Kahveci, 72.), Yildiz, Yilmaz (Gül, a szünetben) – Aktürkoglu (Uzun, 86.). Szövetségi kapitány: Vincenzo Montella
Magyarország: Dibusz – Fiola, Orbán, Dárdai M. – Bolla (Osváth, 90+1.), Schäfer (Kata M., a szünetben), Nikitscher (Gazdag, 90+1.), Kerkez – Szoboszlai, Nagy Zs. (Csoboth, 78.) – Varga B. (Szabó L., 71.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Kökcü (9.), Aktürkoglu (69.), I. Kahveci (73.), ill. Schäfer (25.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A MAGYAR VÁLOGATOTT 2025-ÖS PROGRAMJA
A/B-LIGA OSZTÁLYOZÓ
Március 20.: Törökország–Magyarország 3–1
Március 23., 18.00: Magyarország–Törökország

 

Legfrissebb hírek

Népsport: Nyilasi Tibor mesterötössel avatta fel a Rohonci úti tribünt

Népsport
2025.10.19. 09:23

Az MLSZ közleményt adott ki a portugál–magyar meccs előtti malőrről

Magyar válogatott
2025.10.18. 18:04

Juhász Roland szerint reális volt a portugálok elleni döntetlen

Magyar válogatott
2025.10.17. 20:00

Négy helyet javított a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.10.17. 14:52

Válogatott: hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az örmények elleni mérkőzésre

Magyar válogatott
2025.10.17. 13:33

Velünk élő történelem – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.10.17. 08:16

Szoboszlai Dominik a fontos és nagy gólok mestere

Magyar válogatott
2025.10.17. 08:16

Marco Rossi: Lisszabonban játszottuk az elmúlt két év legjobb meccsét

Magyar válogatott
2025.10.16. 20:50
Ezek is érdekelhetik