A VÁLOGATOTT A CÉLJA Schön Szabolcsnak, ez természetes – minden profi futballista álma címeres mezben szerepelni. Annak főleg, akinek már megadatott, és ha aztán ki is került a keretből, átélte, milyen odatartozni, érthető, ha visszaverekedné magát. A Fehérvár labdarúgója, és ez akár az OTP Bank Liga kritikája is lehet, úgy gondolta, erre harmadosztályú játékosként több esélye van, mint ha itthon az élvonalban harcolna a meghívóért. Mi is érezzük a kontrasztot: pénteki számunkban Kerkez Milosról szólt a jegyzet, hogy a Premier League-ben szereplő futballista hova léphet még feljebb, a bajnoki címért harcoló klubok figyelik, most pedig az angol harmadosztályú Bolton légiósa történetünk főszereplője.
Nyilván izgalmas, hogy december 31-én utazik az idegenbeli mérkőzésre, amelyet újév napján rendeznek, a szélső először éli meg, hogy decemberben, januárban folyamatosan játszania kell, az új élmények is segítik a fejlődést. Ezzel együtt nincs könnyű helyzetben: a League One-ban szereplőknek a második liga a nagy álom, a Premier League onnan szinte elérhetetlennek tetszik, de semmi sem lehetetlen. Schön Szabolcs karrierje némileg párhuzamos Csoboth Kevinével: utóbbi esélyes arra, hogy 2024-ben az Év sportpillanata címet nyerje el a skótoknak Stuttgartban lőtt Eb-góljával – egy kétségkívül euforikus hatást kiváltó mozdulattal akár az Operaház színpadáig is el lehet jutni (a St. Gallen légiósa bekerült a három jelölt közé, ráadásul olimpia évében!), egy 100. percben szerzett gól meghatározhatja egy futballista pályafutását, megfelelő irányba terelheti – persze ellenpélda is van, Koplárovics Bélát szinte agyonnyomta a Manchester United ellen szerzett győztes góljának terhe, azt követően csak erről faggatták, ez a találat identifikálta őt, Zsóri Dániel Puskás-díjas gólt ollózott a Ferencváros kapujába, azóta alig hallani róla, szóval, talán a túl emlékezetes momentum is lehet veszélyes.
Mégis azt gondolom, Schön Szabolcs karrierje máshogyan alakul, ha 2021-ben az Európa-bajnokság budapesti mérkőzésén megadják a portugálok ellen lőtt gólját. Oké, les volt, mindenki látta, 1–0 helyett végül 0–3 lett a vége, és nem jutottunk tovább a csoportból, akkor nem csak azt a gólt vették el tőle. Persze még van visszaút számára, reménykedünk, hogy nem a harmadik liga lesz a végállomás, és látjuk még őt fontos válogatott mérkőzésen szabályos gólt szerezni.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!