1. A magyar válogatott a Nemzetek Ligájában a Németország elleni 1–1-gyel zárta a 2024-es évet. December 13-án Zürichre figyelünk, aznap sorsolják a 2026-os világbajnokság selejtezőcsoportjait. Létezik számunkra álombeosztás?
Csank János: Annak idején beküzdöttük magunkat a vb-pótselejtezős helyre, aztán az annyit is ért, jött a jugóktól kapott pofon… A mostani mezőnyt elnézve vannak olyan csapatok, amelyek papíron verhetetlenek számunkra. A francia vagy éppen a spanyol válogatott kőkemény feladat lenne. Kell a szerencse is a sorsolásnál, egyáltalán nem mindegy, milyen csoportba kerülünk. Örömteli viszont, hogy végre van néhány európai szintű futballistánk, Szoboszlai Dominik és Sallai Roland remek játékos, s vegyük ide Kerkez Milost is, noha különösebben nem csípem. Akkora az önbizalma, hogy kilógna az újságból. De kétségtelen, melós gyerek, megy előre, ha kell. Mondjuk, én idős fejjel sem eresztek le, itthon vagyok Ózdon, a reggeli fekvőtámaszokon már túl vagyok, ha felszáll a köd, megyek futni.
Pásztor József: Sok mindent láttam már a futballban, hátha a szerencse velünk lesz. Lám, a hétvégén a Barcelona is ki tudott kapni a Las Palmastól, ha száz meccset játszanának, kilencvenkilencszer a Barca nyerne. Ennél biztosan több esélye van a válogatottnak a vb-re jutásra, harminc százalékot adok arra, hogy ott leszünk. Ha jó napot fogunk ki, idehaza Németországgal is pariban vagyunk, a kulcs az lesz, mennyire leszünk hátul stabilak. Elöl rendben vagyunk, a Szoboszlai Dominik, Sallai Roland, Varga Barnabás trió nemzetközi szinten is jó. Az első kalaposok közül Ausztria, Dánia, Svájc és Belgium ellen lenne esélyünk, a többi válogatottal szemben már jóval kevesebb.
Hajdú B. István: Ötvennégy országból hat-hét biztos résztvevőnek tekinthető, s van tíz olyan csapat, amelynek jószerével kizárható a kijutása. E harminc-egynéhány együttes masszájából kellene jól kijönnünk. Egy biztos, első helyen úgy nem tudunk továbbjutni, ha úgy játszunk, mint az idén. Bárki is lesz az első kalapos vetélytárs, jobb nálunk. Nem mindegy, hogy Franciaország, Spanyolország, Dánia vagy Ausztria vár-e majd ránk. A realitás inkább az, hogy valahogy befussunk a második helyre. Négyes csoportba kerülünk, szeptemberben kezdődik számunkra a sorozat, megjósolhatatlan, a keretünkből ki milyen állapotban lesz. A négyes csoportban hat meccsünk lesz, kettő-kettő szeptemberben, októberben és novemberben. Ezeken kellene jobbnak lenni, mint, tegyük fel, a spanyol válogatott. Ez irreális elvárás.
2. A Debrecen a hétvégén Diósgyőrben kapott ki 3–1-re, Nestor El Maestro vezetőedzővel sem talált rá eddig a győztes útra. A Loki kilenc egymást követő bajnokin nem tudott nyerni, kérdés: mi lehet a baj a klubnál? Elképzelhetőnek tartja-e, hogy kiesik?
Csank János: Ha a Zalaegerszeg nyert volna a hétvégén, a debrecenieknek még rosszabb lenne ránézniük a tabellára, szemlátomást pánikolnak is. Hallok mindenféle hírt, pletykát a csapatról, egyértelműen feszültség van a klubnál. Az idősebb játékosok is meg vannak zakkanva, a testbeszéd árulkodó, látom rajtuk, nem ugyanazok, mint régen. Döntési helyzetben nem mindegy, kinek milyen a lelkivilága, magabiztos, nem fél, vagy összerándul és megijed. A télen észnél kell lenni a klubnál, nem szabad kapkodni, át kell gondolni sok mindent. Továbbra is állítom, hiba volt Szrdjan Blagojevicset elküldeni. Dörzsölt pali, vele nem jutott volna ilyen mélyre a csapat. Ám lássuk be, gyenge a keret, ha végigszaladnék a névsoron, nyolcat kapásból kihúznék a listáról. De szurkolok a Lokinak, szükség van rá az NB I-ben!
Pásztor József: Benne van a kiesés. Úgy érzem, a Kecskemét, Zalaegerszeg, Debrecen hármasból pottyan ki kettő. Annyi mindent hallani a debreceni klubról, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Nem adnak pénzt a tulajdonosok, Dzsudzsák Balázsnak kellett a zsebébe nyúlnia, ezek pletykák, de ebből is látszik, nagy a baj. Szrdjan Blagojeviccsel jól szerepelt a gárda, kérdem én, ezzel a játékosállománnyal mit akartak elérni a vezetők? A mostani csapat legfeljebb arra elég, hogy a hetedik-nyolcadik helyen végezzen. Annak idején Szima Gábor a saját vagyonából fektetett a klubba, azért lehetett 2005 és 2014 között hétszer is bajnok a DVSC, mert akkoriban kétszer annyi volt a költségvetésük, mint a többieké.
Hajdú B. István: Elképzelhetőnek tartom. Már csak azért is, mert a közelmúltban is volt rá példa. Ott voltam azon a Debrecen−Paks mérkőzésen, amelyen egy kapufa döntött arról, melyik csapat esik ki, a Loki jött ki rosszul abból a csatából. Nem volt jó döntés Szrdjan Blagojevics elküldése. Kicsit elöregedett a keret, vagy fogalmazzunk inkább úgy, túlzottan rutinos. Beugró edzőként Dombi Tibor összeszedte a gárdát, a játékosok elhitték, tudnak jól is futballozni, ez nagyon fontos. A kérdés az, lesz-e náluk két gyengébb csapat, márpedig ezt most borítékolhatóan nem lehet kijelenteni… A kiesés valós veszély. Ám akkora lemaradásuk semmiképpen sem lesz, hogy már a tavasszal az NB II-re kell készülniük.
3. Tizenöt fordulót követően hatgólos futballisták állnak az NB I góllövőlistájának élén, Böde Dániel, Lamin Colley, Kovácsréti Márk, Matija Ljujics és Mim Gergely holtversenyben vezet. Mi lehet az oka, hogy nincs kiugró csatárteljesítmény az idén? Elképzelhetőnek tartja, hogy közülük kerül ki a gólkirály?
Csank János: Böde Dániel felfelé lóg ki a sorból. Ha kicsit – mondjuk, hat évvel – fiatalabb lenne, a válogatottban is játszana. Mim Gergelyt jól ismerem, hasznos futballista, mindig ott sündörög a kapu környékén, még ha nem is klasszikus csatár. De a támadók valóban nem villognak. Ennyi mérkőzésen a hat gól kevés. Régen azt mondták, a gólkirálynak meccsenkénti egyes gólátlagot kell hoznia, ettől most nagyon messze állunk. Minimum tíz-tizenkettő lenne elvárható a bajnokság ezen szakaszában. A Ferencvárosba érkezett a brazil srác, Matheus Saldanha, így Varga Barnabást is lecserélik, becserélik időnként, a rotálás működik az FTC-nél, de hosszú még a bajnokság. Ha Varga Barnabás elkapja a fonalat, képes rá, hogy három forduló alatt eldöntse a gólkirályi címet.
Pásztor József: Nagy szégyen a többi játékosra nézve, hogy Böde Dániel a kispadról beszállva is ott van a lista élén. Az NB I mezőnyében legalább három olyan játékosnak kellene futballoznia, aki tizenhárom-tizenöt gólt termelt eddig. Azt mondom, ha valaki az idény végére eléri a húszat, az már vállalható. Sajnos túl sok csapat a védekezésre összpontosít, a bekkeléssel próbál pontokat szerezni. No, de sokat változik még a góllövőlista, ha a ferencvárosi csatárok, Varga Barnabás és az új brazil fiú begyújtja a rakétákat, lehet itt még húsz gól feletti mutató is. Egyébként pedig elég szomorú, hogy Vargán kívül nincs nemzetközi szintű csatárunk.
Hajdú B. István: Nem túl fényes ez a szám… De azért Böde Dánieltől bravúr a hat gól a játékperceire tekintettel, ennyi erővel lehetne a válogatottban még Varga Barnabás cseréje. Ebben az idényben nincs olyan kiugró gólvágó, mint amilyen Ádám Martin volt, vagy éppen Varga Barnabás, bár vasárnap estére ő is felzárkózhat, addig játszik még két mérkőzést. Mim Gergely fiatal középpályás, tőle is megsüvegelendő a hat gól, Kovácsréti Márk pedig az újonc Nyíregyháza előkészítő játékosa, a hétvégén szögletből rúgott gólt. A Fradinál eloszlanak a terhek, több mint tíz góllövő van. Ne feledjük, négy évvel ezelőtt Radó András tizenhárommal lett gólkirály, Ádám Martin harminc fölötti teljesítménye kiugró volt. Húsz gólt mindenesetre elvárnék a magyar gólkirálytól.