Nemzet Bombázói: két gól lett holtversenyben a XX. század legszebbje

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2024.12.27. 12:01
Bene Ferenc (balra) és Farkas János is az 1966-os világbajnokságon a braziloknak lőtt góljára kapta a legtöbb szavazatot
Az első és a harmadik helyen is holtversenyt hozott a Nemzet Bombázói szavazás végeredménye, amelynek első körében a XX. század legszebb magyar gólját választották meg a szakértő zsűri által összeállított húszas listából.

A két győztes találat ugyanazon a labdarúgó-mérkőzésen született: az 1966-os világbajnokság csoportkörében a magyar válogatott 3:1-re legyőzte a címvédő brazil csapatot. Az első félidő elején előbb Bene Ferenc egy cselsorozat után, majd a másodikban Farkas János egy kapáslövéssel szerzett vezetést 1:0-ra, illetve 2:1-re. A harmadik helyen Esterházy Mártonnak az 1984-es holland-magyar vb-selejtezőn lőtt gólja végzett holtversenyben Puskás Ferencnek az évszázad mérkőzésén, azaz a 6:3-ra megnyert angol–magyar találkozón a legendás visszahúzós csele után elért találatával.

A gólokra a szakmai zsűri mellett a Nemzeti Sport olvasói szavazhattak.

„Érdemes játszani és visszanyúlni a magyar futball dicső múltjába” – jelentette ki pénteken az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában Ballai Attila, a Nemzeti Sportrádió főszerkesztője, aki elárulta, rendkívül éles verseny volt az első négy gól között.

Holtverseny úgy alakulhatott ki, hogy a szurkolók szavazatai kétharmad, míg a héttagú zsűri választása egyharmad súllyal esett latba a végső eredménynél.

„Csodálatos kezdeményezés. Megtiszteltetés, hogy édesapám gólja holtversenyben az első lett” – mondta ifj. Bene Ferenc, aki mindkét találat jelentőségét emelte ki, mert hitet adott a nemzeti együttesnek.

A műsorban az is elhangzott, hogy januárban jön a második forduló, amelyben a XXI. század legszebb magyar gólját keresik majd.

AZ ELSŐ HELYEN VÉGZŐ KÉT GÓL
Bene Ferenc (1966. július 15., Magyarország–Brazília 3:1)

Farkas János (1966. július 15., Magyarország–Brazília 3:1)

NEMZET BOMBÁZÓI
XX. SZÁZAD, AZ ÉLCSOPORT
1. Bene Ferenc (1966. július 15., Magyarország–Brazília 3:1) és Farkas János (1966. július 15., Magyarország–Brazília 3:1) 14-14 pont
3. Esterházy Márton (1984. október 17., Hollandia–Magyarország 1–2) és Puskás Ferenc (1953. november 25., Anglia–Magyarország 3:6) 12-12

A NEMZET BOMBÁZÓI
20. rész: Hrutka János, 1998. október 14., Magyarország–Románia 1–1
19. rész: Vincze Ottó, 1995. szeptember 13., Grasshoppers–Ferencváros 0–3
18. rész: Détári Lajos, 1987. május 17., Magyarország–Lengyelország 5–3
17. rész: Májer Lajos, 1985. május 22., Real Madrid–Videoton 0–1
16. rész: Csuhay József, 1985. április 24., Zseljeznicsar–Videoton 2–1
15. rész: Détári Lajos, 1985. április 17., Ausztria–Magyarország 0–3
14. rész: Kiprich József, 1985. április 17., Ausztria–Magyarország 0–3
13. rész: Esterházy Márton, 1984. október 17., Hollandia–Magyarország 1–2
12. rész: Kiss László, 1981. május 20., Norvégia–Magyarország 1–2
11. rész: Szőke István, 1972. május 17., Magyarország–Románia 2–1
10. rész: Farkas János, 1966. július 15., Magyarország–Brazília 3:1
9. rész: Bene Ferenc, 1966. július 15., Magyarország–Brazília 3:1
8. rész: Tichy Lajos, 1962. május 31., Magyarország–Anglia 2:1
7. rész: Czibor Zoltán, 1961. május 31., Benfica–Barcelona 3:2
6. rész: Puskás Ferenc, 1960. május 18., Real Madrid–Eintracht Frankfurt 7:3
5. rész: Albert Flórián, 1959. november 8., Magyarország–NSZK 4:3
4. rész: Kocsis Sándor, 1954. június 30., Magyarország–Uruguay 4:2
3. rész: Bozsik József, 1953. november 25., Anglia–Magyarország 3:6
2. rész: Puskás Ferenc, 1953. november 25., Anglia–Magyarország 3:6  
1. rész: Hidegkuti Nándor, 1953. november 25., Anglia–Magyarország 3:6 

 

 

Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Szoboszlai Dominik, 2020. november 12., Magyarország–Izland 2–1

Magyar válogatott
Tegnap, 9:37

A Tatabánya új edzője hisz a bennmaradásban

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 15:20

„Kis csapatunk van, de roppant erős” – az MSOSZ elnöke a Speciális Olimpia Téli Világjátékok előtt

Egyéb egyéni
2025.03.02. 13:28

Szavazzon a XXI. század góljára! – Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 11:19

Szavazzon a XXI. század góljára! – Gera Zoltán, 2016. június 22., Magyarország–Portugália 3–3

Magyar válogatott
2025.03.01. 11:27

„Szeretnék ott lenni a budapesti vb-n és a Los Angeles-i olimpián” – a gyermekét váró Magyari Alda tervezi a visszatérést

Vízilabda
2025.02.28. 22:03

Szavazzon a XXI. század góljára! – Stieber Zoltán, 2016. június 14., Magyarország–Ausztria 2–0

Magyar válogatott
2025.02.28. 09:37

Cselgáncs: „Nagy bátorság kellett hozzá” – Özbas Szofi a súlycsoportváltásról

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:53
Ezek is érdekelhetik