Vb-selejtező: a dán–portugál győztese, Írország és Örményország vár a magyar válogatottra!

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
• Zürich
Vágólapra másolva!
2024.12.13. 12:55
null
Zürichben tartják a vb-selejtezők sorsolását (Fotó: AFP)
A magyar labdarúgó-válogatott az F-csoportba, a dán–portugál NL-párharc győztesével, valamint Írországgal és Örményországgal került egy csoportba az európai vb-selejtezők zürichi sorsolásán. A mieink csoportjában 2025 szeptemberében rajtolnak a küzdelmek.

A FIFA zürichi főhadiszállására már korán reggel szállingóztak az európai válogatott futball prominens alakjai. A 2007-ben átadott lenyűgöző, erdők által körbeölelt komplexumban rendezték a 2026-os, az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban sorra kerülő világbajnokság európai selejtezősorozatának sorsolását. A délben kezdődő esemény helyszínére reggel nyolc órakor érkezett meg a háromtagú magyar küldöttség, vagyis Marco Rossi szövetségi kapitány, Szabó Gergő, a válogatott sajtófőnöke, illetve Tömő Attila, a nemzeti csapat technikai vezetője. A sorsoláson aztán az ötvennégy részt vevő ország sorsa öt korábbi kiváló labdarúgó kezébe került: Fernando Llorente, Gianluca Zambrotta, Robert Pires, Ariane Hingst és Rachel Yankey húzott – csak utóbbinak nincs világbajnoki címe.

A magyar válogatott az 1990-es vb-selejtezőt követően került a második kalapba, amivel eldőlt, hogy Ukrajnával, Svédországgal, Törökországgal, Walesszel, Szerbiával, Lengyelországgal, Romániával, Görögországgal, Szlovákiával, Csehországgal és Norvégiával nem kellett számolnia lehetséges ellenfélként. Kezdésként az első kalapos nemzetek kaptak besorolást, majd amikor Ariane Hingst a „Hungary” feliratú papírt megmutatta a kameráknak, kiderült, hogy Magyarország a négycsapatos F-csoportba került a Portugália–Dánia Nemzetek Ligája-párharc győztesével egyetemben. Ezután fény derült a következő két csoportellenfél kilétére: a harmadik kalapból Írország, míg a negyedikből Örményország érkezett a mieink mellé. A sorsolás után – a magyar sajtó egyedüli képviselőjeként – lehetőségünk nyílt beszélgetni Marco Rossi szövetségi kapitánnyal, aki oldott hangulatban értékelte a kvartettet.

„Az biztos, hogy az előző, kétezerhuszonkettes világbajnoki selejtezőcsoportunkhoz képest, amelyben Anglia, Lengyelország és Albánia is helyet kapott, ez valamelyest könnyebbnek tűnik, de ez nem jelenti azt, hogy lazán lehet venni az akadályt – mondta a lapunknak Marco Rossi. – Tudjuk, hogy Portugália milyen erős, főleg technikai képzettség szempontjából, és taktikailag is érdekes Roberto Martínez irányításával, ám Dánia is hosszú idő óta roppant masszív csapat, amely rendre jól teljesít, szóval egyik sem gyenge ellenfél. Megjegyzem, nem hiszem, hogy bármelyikük is egy szinten lenne Spanyolországgal, Olaszországgal, Németországgal vagy éppen Hollandiával. Ha választanom kellene, inkább a dánokat kívánnám, és nem azért, mert rosszabbak lennének, hanem mert jobban tudnánk alkalmazkodni a karakterükhöz. Ugyanakkor revansot vehetnénk a portugálunkon, mert a Grúzia elleni vereségével dőlt el, hogy kiestünk az Európa-bajnokságon – ha futballista lennék, ez biztosan extra motivációt jelentene, de én csak a szövetségi kapitány vagyok… Az írekkel néhány alkalommal már játszottunk, legutóbb az Eb-felkészülés jegyében szenvedtünk némileg balszerencsés vereséget egy olyan meccsen, amelyen jól teljesítettünk. Kiegyensúlyozott összecsapásokra számítok ellenük, ám nyernünk kell, ha álmodozni szeretnénk, csakúgy, mint az örmények elleni meccseken. Ők az elmúlt időszakban nem mutattak jó formát, de szeptemberben kezdődik csak a csoportküzdelem, addig pedig a futballban bármi megtörténhet, nehéz megjósolni, mire számíthatunk tőlük. Ez a sorsolás is rávilágított, milyen fontos a Nemzetek Ligájában A-divíziósnak lenni, nem lehet alábecsülni a sorozat jelentőségét.”

Ezután a célról is kérdeztük a hat és fél éve irányító szövetségi kapitányt.

„A realitás talaján állva a második hely megszerzése lehet az. Kétezerhuszonnégyben megesett, hogy jól játszottunk és eredményesek is voltunk, máskor hagyott némi kívánnivalót maga után a teljesítményünk, és vereséget szenvedtünk. Akadtak szép sikereink, mint Skócia legyőzése vagy a döntetlenjeink Hollandia, illetve Németország ellen. Az eredményeink miatt nem kell szégyenkeznünk, de remélem, hogy a játékerőben hozzánk közelebb álló csapatok ellen dominánsabb stílusban játszunk.”

Rákérdeztünk, vajon a sorozat szeptemberi kezdetére Dárdai Bence a magyar válogatottat erősítheti-e. A válasz némi bizakodásra adhat okot…

„Napirenden van az ügye, beszélgetünk róla. Azóta követjük kitüntetett figyelemmel, amióta az U17-es válogatott tagjaként a magyarországi korosztályos Eb-n részt vett és tornagyőztes lett az MTK-pályán. Abban az időszakban inkább a középcsatár mögött kapott szerepet, de a Wolfsburgban visszavontabban számolnak vele. Az utóbbi egy-másfél hónapban játékba lendült, rendszeresen tagja a kezdő tizenegynek, ami örömteli. Felvettem vele a kapcsolatot, úgy tervezem, hogy januárban találkozom vele, utána alighanem tisztul a kép a jövőjét illetően. Ha ő is szeretné, akár márciusban meghívót kaphat.”

Az év végéhez közeledve zárásként arra voltunk kíváncsiak, mit kíván a 2025-ös esztendőre.

„Szakmai szempontból az a vágyam, hogy kvalifikáljunk a világbajnokságra, ebben az esetben a csúcson fejezhetném be az építkezést. Elképesztő érzés lenne, ha negyven év várakozás után kijutáshoz segíteném Magyarországot, rendkívül szép pillanata lenne edzői pályafutásomnak. Ha megvalósítanánk ezt az álmot, később úgy búcsúzhatnék, hogy mindent elértem a válogatottal, amit szerettem volna.”

A csoportok

A-csoport: német–olasz győztese, Szlovákia, Észak-Írország, Luxemburg
B-csoport: Svájc, Svédország, Szlovénia, Koszovó
C-csoport: portugál–dán vesztese, Görögország, Skócia, Fehéroroszország
D-csoport: francia–horvát győztese, Ukrajna, Izland, Azerbajdzsán
E-csoport: spanyol–holland győztese, Törökország, Grúzia, Bulgária
F-csoport: portugál–dán győztese, Magyarország, Írország, Örményország
G-csoport: spanyol–holland vesztese, Lengyelország, Finnország, Litvánia, Málta
H-csoport: Ausztria, Románia, Bosznia-Hercegovina, Ciprus, San Marino
I-csoport: német–olasz vesztese, Norvégia, Izrael, Észtország, Moldova
J-csoport: Belgium, Wales, Észak-Macedónia, Kazahsztán, Liechtenstein
K-csoport: Anglia, Szerbia, Albánia, Lettország, Andorra
L-csoport: francia–horvát vesztese, Csehország, Montenegró, Feröer, Gibraltár

VB 2026
SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA, F-CSOPORT
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
2025. szeptember 6. (szombat), 20.45: Írország–Magyarország
2025. szeptember 9. (kedd), 20.45: Magyarország–Portugália/Dánia
2025. október 11. (szombat), 18.00: Magyarország–Örményország
2025. október 14. (kedd), 20.45: Portugália/Dánia–Magyarország
2025. november 13. (csütörtök), 18.00: Örményország–Magyarország
2025. november 16. (vasárnap), 15.00: Magyarország–Írország

A mérkőzések helyszíneit 120 nappal a meccsek előtt kell kijelölnie a rendező ország szövetségének.

 

A négycsapatos csoportok játéknapjai
1. forduló: 2025. szeptember 4–6.
2. forduló: 2025. szeptember 7–9.
3. forduló: 2025. október 9–11.
4. forduló: 2025. október 12–14.
5. forduló: 2025. november 13–15.
6. forduló: 2025. november 16–18.

Az ötcsapatos csoportok játéknapjai

1. forduló: 2025. március 21–22.
2. forduló: 2025. március 24–25.
3. forduló: 2025. június 6–7.
4. forduló: 2025. június 9–10.
5. forduló: 2025. szeptember 4–6.
6. forduló: 2025. szeptember 7–9.
7. forduló: 2025. október 9–11.
8. forduló: 2025. október 12–14.
9. forduló: 2025. november 13–15.
10. forduló: 2025. november 16–18

PERCRŐL PERCRE (Pataki Gyula, Pór Károly)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik