Szavazás: kivel csapjon össze a magyar válogatott az NL-pótselejtezőn?


Teljes a mieink lehetséges ellenfeleinek névsora – íme, így folytatódik a Nemzetek Ligája!
Az már eldőlt, hogy a mieink (illetve a szintén pótselejtezőre kényszerülő belgák, skótok és szerbek) ellenfele az osztrák, görög, török, ukrán négyesből kerül ki.
A kvartettből a törökökkel kapcsolatban vannak a legfrissebb emlékeink, hiszen március 22-én ellenük kezdtük az évet, és Szoboszlai Dominik góljával 1–0-ra nyertünk Budapesten.
A görögökkel 2022. november 20-án játszottunk, ahol Kalmár Zsolt ráadásbeli szabadrúgásával sikerült 2–1-re nyernie Marco Rossi együttesének.
Ausztriával 137 mérkőzést vívtunk a történelem során, legutóbb a 2016-os Eb-n csaptunk össze nyugati szomszédainkkal, akkor 2–0-s magyar siker született Szalai Ádám és Stieber Zoltán találataival.
Ukrajna éppen Magyarország ellen vívta függetlenné válása óta az első meccsét, Ungváron a debütáló Sallói István szerzett vezetést, majd Kiprich József duplázott, és ugyanebben az évben Nyíregyházán is győzött az akkor Jenei Imre által irányított együttes.
SZAVAZÁS
Kit választanának a lehetséges riválisok közül?
- 1879 szavazat (15%)
- 5262 szavazat (43%)
- 1274 szavazat (10%)
- 3935 szavazat (32%)
KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Velünk élő történelem – Deák Zsigmond jegyzete
