Sorsdöntő mérkőzés előtt a magyar válogatott – a Tippmixpro extra ajánlataival növelheted nyereményed a Hollandia–Magyarország találkozón!

Vágólapra másolva!
2024.11.15. 09:59
A hollandok vendégeként lép pályára a magyar válogatott (Fotó: Dömötör Csaba)
Novemberben még két mérkőzés vár a magyar válogatottra a Nemzetek Ligája csoportkörében, a tét pedig az A-ligában való bennmaradás, valamint a negyeddöntőbe jutás kiharcolása Marco Rossi csapata számára. A mieink elsőként Amszterdamban lépnek pályára szombat este Hollandia ellen. (x)

Bár nem indult jól a magyar válogatott számára a Nemzetek Ligája aktuális kiírása, hiszen szeptemberben a németek elleni 5–0-s vereséggel indított, majd hazai pályán gól nélküli döntetlennel folytatta a csapat. Az októberi meccsek már sokkal jobban sikerültek, ami reményt adott a negyeddöntő elérésére – akár már a Hollandia elleni találkozón. Ehhez idegenben le kellene győzni a hollandokat, ami azért is lenne nagy fegyvertény, mert a magyar válogatottnak 40 évvel ezelőtt sikerült legutóbb ez a bravúr. Azóta többször is súlyos vereséggel távozott nemzeti csapatunk Amszterdamból, az eredménysorban szerepel 8–1-es, 5–3-as és 6–1-es vereség is.

Hollandia–Magyarország – Mindkét csapat szerez gólt

Egy hosszú, rossz sorozatot már sikerült megszakítani októberben a hollandok ellen, hiszen a szintén negyven éve tartó vereségszéria megtört a Puskás Arénában elért 1–1-es döntetlennel, és nem sok hiányzott a három pont megszerzéséhez sem, hiszen a magyar válogatott egészen a mérkőzés hajrájáig előnyben volt az Eb-elődöntős Hollandiával szemben. Ebben góljával főszerepet vállalt Sallai Roland, akinek ez már a 14. találata volt nemzeti színekben – a jelenlegi keretben ezzel a csapatkapitány Szoboszlai Dominikkal holtversenyben vezeti a góllövőlistát, aki a Bosznia-Hercegovina elleni duplájával törte meg március óta tartó gólcsendjét a válogatottban.

Hollandia–Magyarország – Szerez gólt?

A hollandok elleni 1–1-es eredmény és a Bosznia-Hercegovina elleni 2-0-s győzelem tehát életben tartotta a magyar válogatott továbbjutási reményeit, amiben éppen a holland válogatott a vetélytársunk, Németország már biztos továbbjutóként várja a hátralévő mérkőzéseket. Az a csapat, amelyik a szombat esti mérkőzésen be tudja gyűjteni a három pontot, csatlakozik a német válogatotthoz, döntetlen esetén pedig az utolsó körre marad a döntés, ahol a mieink az eddig veretlen németeket fogadják, míg a hollandok Bosznia-Hercegovinába látogatnak.

Magyarország bennmarad az A-ligában?

A Nemzetek Ligája-mérkőzések kapcsán érdemes figyelni a Tippmixpro aktuális szuper oddsait és az aktuális Oddsrakétát is, valamint az Őszi foci Oddspiramis ajánlat feltételeinek megfelelve is növelheted várható nyereményed összegét! Az új regisztrálók pedig december 2-ig akár 50 ezer forintos bónuszt is kaphatnak első befizetésük mellé! (Részletek!)

Legfrissebb hírek

A híres kifakadás az elbukott brazíliai vb-kijutás után és az előző politikai rendszer kemény kritikája – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
38 perce

Puskás cifra replikája és a mémmé vált Bajner-interjú legtöbbet idézett mondata – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:00

A „középszerű, sz.r játékosokkal” eredményes edző és a bátor beszólás a Néphadsereg tisztjeinek – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.08. 08:11

A nem kellő „no comment” és a csehszlovákok elleni vereséget követő borús értékelés – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.07. 08:03

A gólok nélkül értékelendő meccs és a pillanat, amikor Torghelle a levegő ura lett – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.06. 08:44

Az MLSZ-elnök zagyvasága és Szalai Ádám történelmi góljának kommentárja – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.05. 08:10

Leekens végtelen magabiztossága és Rossi reakciója az NL-sorsolásra – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.04. 08:00

Az elvehetetlen labda és a jugoszlávok elleni égés félidei értékelése – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.03. 08:00
Ezek is érdekelhetik