Helyettünk is hős – Szöllősi György jegyzete

Amikor a maga területén a világ legjobbjának számító Real Madrid elöljárója, Emilio Butragueno mondja az új budapesti Puskás Múzeumról, hogy nagyon magas színvonalú, és az élmény, a látvány, a tartalom meghaladta minden várakozását, akkor – a kötelező udvariasságot leszámítva is – komolyan kell és lehet venni a szavait.

De hasonlóan vélekedett szinte mindenki, akivel a hétfői kiállításmegnyitó után beszéltem, hiszen Schmidt Mária történészi koncepciója, hangsúlyos üzenetei, F. Kovács Attila belsőépítészeti, műszaki és látványtervezői megoldásai semmiképpen sem szokványos futballmúzeumot alkottak, jóllehet azok megszokott elemei (mezek, kupák, érmek, futballcipők) sem hiányozhatnak az egyébként rendhagyó tárlókból és polcokról. Lehetséges, hogy kimondottan nem futballszakértőnek kell lenni ahhoz, hogy a már-már közhelyes öltözőrészlet helyett például Puskás négy jellemző életszakaszának lakásbelsőit lássuk viszont az életútjának keresztmetszetét adó emeleten. 

Sőt, talán olykor külön előny a zárt futballvilágon kívülálló érdeklődő látásmódja vagy akár a női szempontú megközelítés, ami formabontó, de úgy láttam, sok vendég számára rokonszenves megoldásokat eredményezett. A múzeum fő helyen olvasható központi üzenete – „Helyettünk is hős” – jól kifejezi, hogy a magyarok milliói számára kínkeserves huszadik század legnehezebb éveiben miként jelentett reményt Puskás és társai sikertörténete, hogy bennük öltöttek testet legjobb tulajdonságaink, kicsit mi is ők voltunk és ők mi. Ahogy Schmidt Mária a beszédében fogalmazott, minden magyarban van egy kis Puskás. Ezt is üzeni a múzeum, amely többrétű funkcióját nyilván akkor tölti be, ha a futballturisták által olyannyira kedvelt stadionkörút részeként elődje, a Népstadion és az immár saját jogán is kultikus Puskás Aréna más érdekes helyszíneinek (öltöző, kispad) meglátogatása mellett, azokkal egybefűzve válik látogathatóvá a rövid tesztidőszak után mindenki számára, étteremmel, ajándékbolttal kiegészítve. Ahogyan illik, mondhatnánk fölényesen, ha nem tudnánk, hogy a legutóbbi időkig egyáltalán nem volt minden igényt kielégítő nemzeti stadionunk, ami volt, annak is félbemaradt az építése, és valahogy sohasem mentek úgy a dolgok a magyar futballban, „ahogyan illik”. 

Most azonban mintha a pályán és azon kívül is efelé haladnánk, ideértve a sportág infrastrukturális és kulturális újjáépítésének új mérföldkövét, az ötéves Puskás Arénához tartozó, hétfőn átadott különleges múzeumot is. Amelynek létrejöttét nem csak a világjárvány hátráltatta, de az az örömteli tény is, hogy a 2020-ra tervezett, de 2021-ben megrendezett Európa-bajnokságon itt, a toronyépületben rendezkedett be az UEFA a tavaszi-nyári hónapokra. Mostanra azonban, ahogyan Orbán Viktor fogalmazott, mielőtt hivatalosan megnyitotta a múzeumot, a magyarok ezt az adósságukat is törlesztették, Puskáshoz és a róla elnevezett arénához méltó múzeum hirdeti az emlékét.

A büszke posztokból, fotókból, nyilatkozatokból látom, hogy mindazok – sokan vannak – nevében mondhatom, akik valamilyen módon részt vehettek a múzeum létrehozásában: különleges utazás, megtisztelő feladat, életre szóló élmény volt. 

Hasonló élményeket kívánunk a látogatóknak is.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!