Méltó emlék a legismertebb magyarnak

A  kiállítás három térben állít emléket a legendás 10-esnek. Az első szinten köríves videófal idézi fel Öcsi pályafutását. Szó szerint megelevenednek karrierjének főbb állomásai, természetesen a külföldön eltöltött időszakot is beleértve. A páratlan pályaívet mintegy keretbe foglalják Puskás és családja lakóhelyeinek korabeli illusztrációi. Kispestről a városi házaktól a zuglói Columbus utcán keresztül egy nagy ugrással a balösszekötő madridi otthonában érezhetjük magunkat, hogy ismét Budapestre, a budai Mikó utca és Logodi utca sarkán lévő lakásába érkezzünk vissza, ahol élete utolsó időszakát töltötte, az épületben, amelyben Márai Sándor is élt egykoron. Az embernek az enteriőrben hirtelen kedve támad bekapcsolnia a rádiót, hogy Szepesi György hangján idézze fel a londoni 6:3 történéseit, de nem kell az Orion keresője után nyúlnia, megtették ezt helyettünk a kiállítás berendezői.

A második szint az Aranycsapaté, mert Puskás válogatott szinten ebben a tizenegyben alkotott maradandót. A játékostársakról tudhatunk meg szinte mindent a fotókról, videóbetétekről, de a falakon feliratok és korabeli mezek is segítenek a jobb eligazodásban.

Egy idézet tanúskodik arról, hogy maga a futballista az angolok ellen szerzett, visszahúzós csel után lőtt gólját tartja a legkedvesebbnek (Hidegkuti Nándor két gólja után ez volt a harmadik Gil Merrick hálójában). Utólag nyugodtan kijelenthetjük: nem egyedül van így ezzel… A mozdulatsor futballszakmai szempontból példaértékűvé, futballtörténeti aspektusból fogalommá, magyar futballtörténeti szempontból pedig szimbolikussá vált. Ebben a trükkben benne van a veleszületett virtuozitás, ötletesség, amely nemcsak Puskást jellemezte, hanem a magyar futball hagyományainak is esszenciája volt. Ugyanakkor fontos megjegyzés: a kiállítás Puskásra fókuszál, az Aranycsapat „csupán” körítés, mintegy a játékos kiteljesedésének közege, pontosabban közössége.

Ezzel szemben a harmadik emelet labirintusa foglyul ejt. Szó szerint: nem a labdarúgás kerül a középpontba, hanem az élet maga, az ötvenes évek szívszorító világa. Páratlan képanyag segíti a tájékozódást, legszívesebben a labirintus fala mellé húzódnánk, nehogy kiszúrjon az ÁVH egyik kisstílű, ám gonosz embere, hogy aztán valamilyen mondvacsinált ürüggyel lecsukasson és egy sötét szoba mélyén ájultra veressen… Az 1956-os forradalomról is láthatunk képeket, nemcsak az események gyomorszorítók, hanem a következmények is: számos felkelőt kivégeztek, nem egy közülük kénytelen volt elhagyni a hazáját. S noha tudjuk, Puskás nem vett részt az események sodrában, új hazát kellett választania, amelynek „következtében” ő lett a legismertebb magyar.

A legfelső szint mintegy az előző feloldása. Az egykori futballista által használt hatvanas évekbeli old timer FIAT látható, amely az életigenlést szimbolizálja – azt az életigenlést, amellyel Puskás Öcsi átvészelte élete nehéz időszakait. A válaszfal mögött pedig számos filmfelvételt láthatunk – olyanokat is, amelyek eddig nem képezték a Puskás-hagyaték részét. Szubjektív vélemény: a páratlan felvételek felbecsülhetetlen értékűek.

A Puskás Múzeum alkotói nem csupán egy futballklasszis pályáját idézték meg, hanem a történelmi kort is, amelyben kiteljesedett, hogy aztán a szabad világban is megmutassa – akár edzőként –, hogy mit tud. Schmidt Mária történészprofesszor törekedett arra, hogy a kiállítás a fiatal nemzedékek számára identitásteremtő és -erősítő legyen. Ne hallgassuk el a Nemzeti Sport főszerkesztőjének nevét: Szöllősi György, a múzeum szakmai vezetője oroszlánrészt vállalt abban, hogy a legismertebb magyar emléke örökké éljen.