Videó: ezért kapott Fiola Attila eltiltást érő sárgát a bosnyákok ellen

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.10.15. 11:59
Fiola (5) úgy csinált, mintha bedobáshoz készülne... (Fotó: Szabó Miklós)
Mint ismert, Fiola Attila a bosnyákok elleni hétfő esti Nemzetek Ligája-meccsen megkapta a sorozatban a második sárga lapját, ezért novemberben nem játszhat a hollandok elleni találkozón. Az Újpest FC védőjének adott sárga lap elsőre kicsit ellentmondásosnak tűnhet, ám mutatjuk, mi történt pontosan.

 

Szűcs Kornél bemutatkozása a nemzeti tizenegyben kicsit kacifántosra sikerült, ugyanis eredetileg Fiola Attila mezszáma került a cserét bemutató táblára a bosnyákok elleni mérkőzés 86. percében. Marco Rossi jelezte, hogy Fiola maradjon csak a pályán, nem ő jön le, s miközben az információs táblán átállították a megfelelő számot, az újpestiek bekkje odébb sétált, s kézbe vette az oldalvonalnál a labdát. Ezt pedig Anthony Taylor a mérkőzés – amúgy sárga lapokkal igen jó viszonyt ápoló – játékvezetője gyakorlatilag értékelhette ráutaló magatartásként is, hogy ha folytatódhat majd a játék, Fiola  készen áll elvégezni a bedobást. 

Ehhez képest, mire Nagy Zsolt lement, Szűcs pedig bekocogott a pályára, Fiola már méterekre a bedobástól a pályán állt, s a labda közelében senki nem volt, aki elvégezhette volna a bedobást, ráadásul Fiolának nem is nagyon akaródzott visszamenni ezt megtenni.

Ezért kapott tehát időhúzásért sárga lapot Fiola Attila a 86. percben hétfő este, s ezért nem játszhat a hollandok ellen november 16-án.

NEMZETEK LIGÁJA 
4. FORDULÓ
A3-AS CSOPORT
Bosznia-Hercegovina–­Magyarország 0–2 (0–1)
Zenica, Bilino Polje Stadion, 8392 néző. Vezette: A. Taylor (angol)
BOSZNIA-HERCEGOVINA: Vasilj – Gazibegovic (Omerovic, a szünetben), Bicakcic, Katic, Kolasinac – Gigovic (Huseinbasic, 64.), Tahirovic (Saric, 79.) – Bajraktarevic, Hajradinovic (Basic, 79.), Burnic (Tabakovic, 64.) – Dzeko. Szövetségi kapitány: Sergej Barbarez
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Botka, W. Orbán, Fiola – Bolla (Gera, 68.), Nikitscher, Schäfer (Nagy Á., 86.), Nagy Zs. (Szűcs Kornél, 86.) – Sallai R. (Gazdag, 68.), Szoboszlai D. – Varga Barnabás (Ádám, 78.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Szoboszlai D. (38., 50. – a másodikat 11-esből)

1. Németország

4

3

1

10–3

+7

10

2. Hollandia

4

1

2

1

8–6

+2

5

3. Magyarország

4

1

2

1

3–6

–3

5

4. Bosznia-Hercegovina

4

1

3

3–9

–6

1

Az A3-CSOPORT ÁLLÁSA

 

 

Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
33 perce

Szavazzon a XXI. század góljára! – Szoboszlai Dominik, 2020. november 12., Magyarország–Izland 2–1

Magyar válogatott
Tegnap, 9:37

Nem akármi: Sárosi, Puskás és Kozma mezét is kiállították Madridban

Magyar válogatott
2025.03.02. 09:06

Nyergelj, fordulj! – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.03.01. 23:51

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Szavazzon a XXI. század góljára! – Szalai Ádám, 2016. június 14., Magyarország–Ausztria 2–0

Magyar válogatott
2025.02.27. 10:47

Szavazzon a XXI. század góljára! – Priskin Tamás, 2015. november 15., Magyarország–Norvégia 2–1

Magyar válogatott
2025.02.26. 10:13
Ezek is érdekelhetik