Újítás a büfében – fontos szurkolói információk a Magyarország–Hollandia mérkőzésre

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.10.10. 16:44
Fotó: Szabó Miklós
A magyar labdarúgó-válogatott pénteken 20.45-től játszik Hollandia ellen a Nemzetek Ligájában. Az MLSZ fontos információkat közölt a szurkolóknak.

 

„Kapunyitás három órával a mérkőzés előtt, 17.45 órakor lesz – írja közleményében az MLSZ. – Érdemes a mérkőzés kezdését megelőzően, lényegesen korábban érkezni, mert a szurkolói zóna már kapunyitástól kezdve változatos programokkal várja a legifjabb szurkolókat a stadion kertjében. Aktivitásaink között szerepel például a footbowling, az arcfestés, labdamúzeum, rúgássebesség-mérés, illetve freestyle-bemutató is. A jelenlegi időjárás-előrejelzés alapján pénteken 20 Celsius-fok lesz a legmagasabb nappali hőmérséklet, de eső elképzelhető. Bár a lelátok fedettek, a mérkőzésre esőkabáttal készüljenek (ne esernyővel, mert a rendezők azokat nem engedik bevinni). Kérjük, hogy A4-es méretű táskánál ne hozzanak nagyobbakat a Puskás Arénához!”

„A mérkőzés előtt fokozott biztonsági ellenőrzés várható, ami lassíthatja a stadionba való bejutást, ezért is javasoljuk a korai érkezést. A stadionba kizárólag magyar nemzeti zászlók bevitele engedélyezett, minden molinó bevitele engedélyköteles. A mérkőzést a magyar válogatott egy felfüggesztett büntetés hatálya alatt játssza, kiemelten kérjük a szurkolóinkat, hogy kizárólag sportszerűen biztassák a csapatunkat!”

„A Puskás Aréna tájékoztatása értelmében, a szurkolóktól érkezett visszajelzések alapján, az MLSZ kérésére megújul a nézőtéri büfékben korábban használt Repohár-rendszer. A holland meccstől kezdve, mindenki visszakapja a Repohár árát a mérkőzés után (amennyiben visszaviszi a visszaváltó helyekre, a vásárlást igazoló blokkal együtt). A teljes összeget, azaz poharanként 600 Ft-ot utalnak vissza a vásárló kártyájukra.”

A teljes közleményt ide kattintva olvashatja el.

NEMZETEK LIGÁJA 
3. FORDULÓ
A3-AS CSOPORT
Péntek, 20.45: Magyarország–Hollandia (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Péntek, 20.45: Bosznia-Hercegovina–Németország (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

1. Németország

2

1

1

7–2

+5 

2. Hollandia

2

1

1

7–4

+3 

3. Bosznia-Hercegovina

2

1

1

2–5

–3 

4. Magyarország

2

1

1

0–5

–5 

AZ A3 CSOPORT ÁLLÁSA

 

 

Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz: A világbajnoki selejtezőre ki kell egyenesednünk

Magyar válogatott
5 órája

A számok nem hazudnak – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
16 órája

Güler fejbe vágta Szoboszlait – animációs mémvideó is született a szócsatáról

Magyar válogatott
Tegnap, 9:44

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:16

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Kasper Schmeichel vállsérülése miatt aggódnak a Celticnél – még nem tudni, mennyit kell kihagynia

Minden más foci
2025.03.24. 14:11

A hollandok kilencből a hetedik tizenegyespárbajukat vesztették el – Nemzetek Ligája-statisztikák

Minden más foci
2025.03.24. 13:49
Ezek is érdekelhetik