Koeman szerint a magyar csapatnak is kijárt volna egy piros lap

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.10.11. 23:26
Ronald Koeman (Fotó: Dömötör Csaba)
A Magyarország–Hollandia (1–1) NL-meccs utáni sajtótájékoztatón először a vendégek szövetségi kapitánya, Ronald Koeman értékelt.

Ronald Koemant először Van Dijk kiállításáról kérdezték.

„Nem tudok ítélkezni, mert nem tudom, mi hangzott el, az első sárga lap után megfontoltabbnak kellett volna lennie”– válaszolt Ronald Koeman, aki ezután a meccs alakulásáról beszélt.

„Nehézkesen indult számunkra. Türelmesnek kellett lennünk, nagyon nehezen tudtuk megtalálni a támadóinkat. Az első félidőben a bal oldalon többet kellett volna kihoznunk, a másodikban Cody Gakpo révén javítani tudtunk azon az oldalon, de nem voltak jók az utolsó átadások. Ilyenkor, amikor középen sokan tömörülnek , a széleken kell a védelem mögé kerülni, ott kell jobb teljesítmény. Azonban az, hogy emberhátrányban is ki tudtunk egyenlíteni, mindenképp pozitívum” – fogalmazott a hollandok szövetségi kapitánya.

„Az utolsó húsz percben változtattunk a felálláson és többet egy az egyeztünk, de aztán a kiállítás megváltoztatta a játék képét. Jobban kell kezelni az ilyen helyzeteket, amikor ennyire mélyen védekezik az ellenfél, mint a magyar válogatott" – beszélt a holland szakvezető a meccs hajrájáról, majd arra a kérdésre is válaszolt, előre elfogadta volna-e ezt az eredményt, igazságos-e a döntetlen.

„Előre nem írunk alá semmit, de a magyarok jól küzdöttek. Voltak nehézségeink, ám alapvetően igazságos eredmény született. Azonban úgy gondolom, hogy a Malennel szemben elkövetett szabálytalanság után a magyar válogatott is kaphatott volna egy piros lapot, viszont a mi kiállításunk után kihoztuk a maximumot ebből a meccsből, persze jobb lett volna nyerni.”

NEMZETEK LIGÁJA 
A-LIGA, 3. FORDULÓ
3. CSOPORT
MAGYARORSZÁG–HOLLANDIA 1–1 (1–0) 
Budapest, Puskás Aréna, 55 300 néző. V: Fähndrich (svájci) 
Magyarország: Dibusz – Fiola, Orbán, Dárdai M. (Botka, a szünetben) – Bolla (Gera D., 90.), Nikitscher, Schäfer, Nagy Zs. – Szoboszlai, Sallai (Csoboth, 65.) – Varga B. (Nagy Á., 79.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Hollandia: Verbruggen – Dumfries, Van Dijk, De Vrij (Malen, 77.), Van de Ven – Gravenberch, Reijnders, Q. Timber (G. Til, 77.) – Gakpo (Hato, 90.), Zirkzee (Brobbey, 77.), Simons (De Ligt, 81.). Szövetségi kapitány: Ronald Koeman
Gólszerző: Sallai (32.), ill. Dumfries (83.)
Kiállítva: Van Dijk (80.)

   
AZ ÁLLÁS       
1. Németország3219–3+67
2. Hollandia3128–5+35
3. MAGYARORSZÁG3211–6–52
4. Bosznia-Hercegovina3123–7–41

 

Legfrissebb hírek

Ezüstéremmel zárták a magyarok a Socca Women’s Aegean Cupot Krétán

Minden más foci
20 órája

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Válogatott: jövő hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az írek elleni vb-selejtezőre

Magyar válogatott
2025.10.21. 14:42

Az MLSZ közleményt adott ki a portugál–magyar meccs előtti malőrről

Magyar válogatott
2025.10.18. 18:04

Négy helyet javított a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.10.17. 14:52

Válogatott: hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az örmények elleni mérkőzésre

Magyar válogatott
2025.10.17. 13:33

Velünk élő történelem – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.10.17. 08:16

Szoboszlai Dominik a fontos és nagy gólok mestere

Magyar válogatott
2025.10.17. 08:16
Ezek is érdekelhetik