Tökösnek kell lenni – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2024.09.09. 23:19

Nem is a vereség, hanem az ötgólos különbség viselt meg futballistát és szurkolót egyaránt a Németország–Magyarország labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzés után. Mára azonban túl kell lépni a szakmai és egyéni hibákon – meg főleg a kesergésen –, Bosznia-Hercegovina következik, s feltétlenül nyerni kell, hogy a csoportban legalább harmadikok legyünk.

Az 5–0-s zakóval kapcsolatban számos vélemény jelent meg, amely egy mondatban így foglalható össze: a magyar válogatott nem tart ott, hogy a sorozat A-divíziójában játsszon Németországgal és Hollandiával, vagyis a kontinens elitjébe tartozó együttesekkel. Józanul mindenki tisztában van ennek az igazságtartalmával, ám a sport (ezen belül a labdarúgás) olyan, hogy szeretünk álmodozni, ráadásul az elért eredmények miatt soroltattunk a legmagasabb osztályba.

Marco Rossi csapata 2021 novemberében a Puskás Arénában szenvedett 4–0-s vereséget vb-selejtezőn Angliától, az azóta eltelt időszakban a magyar szurkolóknak zömmel öröm – nemegyszer euforikus – jutott osztályrészül. Sőt! A Svájc elleni Eb-csoportmeccset és a düsseldorfit leszámítva nem lehetett hiányérzetünk, az említett két találkozón mintha tévesen mértük volna fel az ellenfél erejét. S még valami! A kontinensbajnokságon nem jutottunk 16 közé, az NL-A ligája viszont azt jelenti, Európa legjobb 16 együttese között a helyünk. Ám nem véletlen, hogy az NL első köre után a holland sajtó úgy fogalmazott, nem a magyar együttes a legjobb mérce a németek minősítésére. Azért idebiggyesztenék valamit: ugyancsak NL-mérkőzésen 2020 novemberében Spanyolország 6–0-ra lelépte a németeket, de mint látjuk, azt követően is van futballélet Németországban…

Ezzel nem azt állítom, hogy egy vállrándítással tovább kell lépni, de azt sem, hogy be nem gyógyuló kudarcként kell hordozni a vereséget. A kapitány és a csapat megbeszélte a történteket, Marco Rossi – „a főnök”, ahogyan a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik hívja – kijelentette, kedden tökösnek kell lenni.

Nem ragozta, ezt mindenki érti. Ha valaki ennél fennköltebb indoklást szeretne, annak azt írnám, az egyén és a közösség viszonyára utalt. Mint a görög drámákban.

De azért nem csinálnék drámát.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
3 órája

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
3 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.27. 23:24

Az idény eleji forma ára – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 23:53

Jó, jobb, legjobb – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.25. 00:37

Poharazgatás – Malonyai Péter jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.23. 23:24

Alkudozás helyett – Borbola Bence jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 22:39

Álomjáték a valóságban – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.21. 23:21
Ezek is érdekelhetik